Istenek haragja

Szerző: pillangoDátum: 2010. május 06. 21:06

Műfaj: VersCimkék: vihar, élet, félelem, emlék, isten, gondolat, hit, lét, világ

Aludnék otthon, csendben, honban,
Lassan szendergek, félálomban.
Mikor hirtelen jön, hasít bele a mindenségbe
Egy fellegeket rázó dörrenés,
Majd zápor veszi meg kezdetét.

Csak hull, eget merengetően
(az Istenek könnye) s én várok,
Egész bensőm átáll a viharnak ritmusára,
De aztán csönd lesz, és mi eddig
Mozdult-a fák, bokrok, levelek

most minden meg-megáll, megmered
Csak hallgatok s hűen figyelem
A még mindig vadan zúduló halk eső zaját.
De mikor hasít bele újra
E nyugalomba az ég haragja?
(hogy megijesszen életet, s halált?)

Mikor lesz vége küzdelmének?
Hogy elfogyna lassan a szürke
Égbolt, mely hát eddig ontotta bőséges könnyét
S nyugodna le a táj álmot,
Békét, megnyugodást hintve szét.

Még zúdul a zápor, haragja
Mossa el e földi világot,
Hogy a régiből újat, és szebbet alkothasson.
Fekszem bágyadtan, várva a Jóra,
Hogy a vihar lábnyomait már

csak az utak őrizzék holtan,
S utolsót dörren az Égi-düh.
Megijeszt. Felkészülök utolsó csatájának
Lassú, végső bevetésére:
Utoljára söpör végig a
Mély fellegeken…
és én tudom: vége, vége, vége már.