Kellenek a léptek

Szerző: SzatDátum: 2011. szeptember 16. 23:50

Szitát terítek magamra,

kacagva szédülök alatta,

elmélázok a hagon és fényen,

elmúlnak a gyötrő évek;

Kelletlen bolond hangján szólok én,

minden reggel egy újabb év.

szépül a kő párkányán szőtt kosár,

a kimondatlan szó csak hiú ábránd;

Kacajára ült egy szó,

mosott hangján mélabú,

térített fény bálnája ez,

a hitvallás lekötelez.

Alkalmas tormának és mustárnak,

kibelezett savanyú almának,

tejfölös érdektelenség,

langyos máz tenyerén.

Nézlek és csodállak,

büszkén lopnálak,

ki a világból,

el a hivatástól.

Eddig 2 hozzászólás érkezett.
Új írásához regisztrálj, vagy lépj be a jobb oldalon.

1. Szat (#30881)	2019. január 25. 22:36
Régmúlt erőtlen irdatlan és puszta, mert kapott talán jobbat. De a villám lila szirma benne lakozik amig csak akarja, hogy legyen neki ennél több. Csak pár szó...aki alakít az tesz érted egy meglepőt, aki félt az áraszt feléd meggyvesszőt. De folyton és tova....csak tovább és tovább..
Válasz Szeder Inda hozzászólására (#24325).

2. Szeder Inda (#24325)	2011. szeptember 19. 23:35
Próbállak eltemetni a dobbanás legmélyén/ Félrebeszélni az üvöltés tűhegyén/ Logikád féltett fonala átsző/ szemet,lelket,szót,/ az ablaktalan falad-/ on át/ már rég nem látod mi a való/