Két gyetyaláng
Dátum: 2009. május 11. 17:09Műfaj: PrózaCimkék: vágy, vonzalom, erotika |  |
"kéjes csendes sikolyok. Gábor lüktető teste mely fel- le járt, ahogy a tenger vize hullámzik a parton úgy érintkeztek.Közben csókok és finom puszik. Egyszer hűvösen egyszer égetően forrón."
Marietta szeme megint a legközelebbi asztalnál ülő férfi tekintetében pihent. Hisz ilyenkor már nem nagyon foglalatoskodik ebédelni szándékozó emberrel. A férfi Gábor már három hete járt ide étkezni, de az is lehet, hogy régebb óta. Ám Mariettának csak ennyi ideje tűnt fel, hogy mindig ebédidő vége felé érkezik, és épp az előtte lévő asztalnál fogyasztja el az ételt. Levesét szürcsölte, fel-felnézett Gábor és a pénztáros Mariettát bámulta olvadó szemekkel. Úgy, amit már véletlenül is észre vesz az ember. Marietta kicsit szégyenlősen nézett bele Gábor mélykék szemébe. Mit akarhat ez a férfi? Miért játszom vele? Miért kutatom már én is a tekintetét? S vajon mit látok benne? Egy férfit, aki rajong értem? Vagy csak ő is játszik velem? Mi van velem? Miért várom az ebédidő végét és várom őt is? Hisz még semmi nem történt kettőnk között, csak bámuljuk egymást. De a tegnap, az más volt. Mikor fizette az ebédjét, megérintette a kezem, és azt mondta: köszönöm kedves. Na nem, ne járjon az agyam, ne is akarjak semmit, hisz úgy sem lehet. Van férjem, gyermekem, nem szabad félretekintgetnem. Nem is nézek rá többet, hisz nem lehet. Jaj, már megint néz. Izzad a kezem, és zavarban vagyok. Mit akarhat? Jobb lesz, ha most eltűnök. Nem akarom, hogy bár mit is akarjon – mélyült el gondolataiba. Ekkor Marietta szólt a kolléganőjének, hogy dolga van és álljon be helyette a pénztárba. Gábor persze sejtette, hogy ez nem más, mint hogy Marietta már biztosan sejti, hogy ami köztük van, az már beindította mindkettejük fantáziáját, és a zavartságán is érezhető, hogy bizony érdeklik egymást.
Másnap Marietta elhatározta, nem néz Gáborra. Tudomást sem vesz róla, még véletlenül sem. De meglepetésére a férfi odament hozzá és megkérdezte tőle:
- Hogy van Kedves?
- Köszönöm jól - szólt a válasz.
- Megcsókolhatom a kezét?
Idő nem volt a válaszra, és abban a pillanatban Marietta már érezte is kezén a forró csókot, melyet hosszan és szenvedélyesen kapott. Rég érzett magában ilyen különös érzést.
- Na de uram!
S már lassan húzta is vissza a kezét. De a férfi ajkának nedves lehelete a kezén sokáig izgalomban tartotta.
- Bocsánat Hölgyem! Már megyek is, viszontlátásra!
S amilyen gyorsan csak lehetett elviharzott. Marietta egy ideig levegőhöz sem jutott. Olyan érzés kerítette hatalmába, amit valamikor az első szerelme okozott, amikor először érintette és csókolta meg. Pár percig csak állt, és nem tudta hol van. Majd magában elkönyvelte, ugyan már, csak férfi hóbort, nincs ebben semmi, egyszerűen csak kedveskedni akart. Ám azt is érezte valami elindult köztük, valami, amire nem tudott magyarázatot adni, hisz Gábort nem is ismerte, azt sem tudta ki ő. Ám a csók a kezén valamiről mégis árulkodott. Olyanról, amit mostanában férfitól nem tapasztalt. Aztán a heves szívdobogása alább hagyott. Bezárta a pénztárt. Szívében új lüktetés vette kezdetét. Érzett belül valami meleget, azt, hogy ott van, belépett a szívébe ez a kékszemű ismeretlen ember, aki új érzéseket közvetített feléje. Ugyanakkor elhessegette magától azt, hogy márpedig ő nem lehet szerelmes, hisz férjével már 10 éve boldogan élnek, ő volt az első szerelme, és ez idáig úgy is gondolta, másé sosem lehet a szíve. Hisz úgy, mint őt, soha nem tud majd mást szeretni. Így érezte szívében lelkében egyaránt. Aztán amikor hazaért, mindent törölni akart a tudatából, s próbált ellenállni, de a kékszempár beférkőzött a gondolatába, akarva, akaratlanul. Mérlegelt, ez így nem mehet tovább. Nem gondolhat többet rá, és nem engedhette, hogy elhatalmasodjon és uralkodjon rajta ez a megmagyarázatlan vonzalom. Másnap mégis megint megtörtént. Gábor és Marietta megint elmerültek egymás szemtükrében. Ám már szerényen kedvesen mosolyogtak is egymásra. De elmaradt a kézcsók. S ez így ment egy hétig. Talán már egymás szívébe is láttak a pillantásokon keresztül. S mindkettejükben felcsapott valami szikra, melyhez nem kellett semmi, hogy lángra gyúljon. Azután Gábor tett egy fontos lépést. Marietta kezébe dugott egy cetlit. S csak annyit mondott neki: itt és ekkor találkozzunk. Majd szélsebesen távozott. Marietta megnézte a kis cetlit. S azon gondolkodott vajon az időpont jó-e neki. S milyen a véletlen sors, épp akkor ráért. Megjegyezte a cetlin tartalmazó adatokat és összetépte. A tudat, hogy találkozni fognak, egy teljesen más dimenzióba vezette. Az ismeretlen utáni vágyakozásba. Rég tapasztalt ilyet. Ő, aki 10 éve egy férfival sem randizott, s nem is volt szándékában, hiába udvarolták körbe oly sokszor. Most elbizonytalanodott. Mit akarhat? Mi lesz, ha elmegyek? Kell ez nekem? Mi van velem? Teljesen megváltoztam? Talán a mélykék szemek? A kedves mosoly? Az, hogy tetszik? De hisz ezt nem szabad! Nem és nem! Nem mehetek! De mi lesz, ha nem megyek? Akkor meg sem ismerhetem. De elmegyek, abban még nincs semmi. - jártak a fejében ezek a kérdések, amikre még nem tudta a választ. Három nap gondolkodhatott rajta, hisz hétfői napra esett a találka, így az egész hétvégén volt min rágódjon. Ez a hétvége olyan hosszúnak tűnt, mint ami soha nem akarna eltelni. Próbált nem gondolni arra, hogy mi lesz. Hisz bizonytalan volt nagyon. Menjen vagy ne, ha igen akkor mi lesz, ha nem akkor marad-e a vágy, ami befészkelte magát a zsigereibe. De nem tudta, szerelmi vagy csupán testi vágy, amit érez, hisz a férjén kívül, ilyen érzései és gondolatai sosem voltak.
Aztán az álmatlan éjszakákat követve, eljött a hétfő. S még reggel sem tudta mi lesz ma. Találkoznak vagy sem. Bent a munkahelyén is hibát hibára halmozott. Várta is, meg nem is, a kékszemű lovagot, aztán meglátta és nem volt visszaút, kérdésére annyit felelt: Ott leszek.
Még volt ideje hazaugrani. Csinosan felöltözni, s úgy elkészülni mikor tudja az ember, hogy randira megy. A nap szikrázott s az égen örömtáncot jártak a felhők. Hamar odaért a csónakházhoz. Gábor már várta.
- itt vagyok - mondta csendesen. és s szíve akkorát dobbant, hogy majd szétverte a
mellkasát.
- örülök, hogy eljöttél.
Egy kis puszi csattant egymástól mindkettőjük arcán. S bementek a házba. Békés hely volt, csak csendes madárdal szólt a közelben. Talán nekik énekeltek. Gábor megfogta Marietta kezét, és felvezette az emeletre. Kinyitott egy ajtót és beléptek. A szobában az asztalon pezsgő jégbe hűtve. Leültek, és csak nézték egymást. Ekkor Marietta csendesen megszólalt:
- nem lehet… nem tehetem…
- pszit… pszit… - tette a keze ujját a nő szájára.
- igyunk pezsgőt arra, hogy itt vagyunk, csak mi ketten, senki más.
A két pohárba félig töltötte a nedűt.
- Kérlek, ne mondj semmit. – mondta Gábor, elővett két kis gyertyát és az egyiket meggyújtotta.
- látod ez én vagyok, amelyik ég, ha szeretnéd, hogy a másik is égjen akkor legyél szíves tartsd oda a gyertyát és égni fog. - mondta Gábor és várt.
- Szeretném… - volt a csendes válasz.
Marietta megfogta a gyertyát és odatartotta a másikhoz. A keze kissé megremegett. A két gyertya fénye és illata átjárta a hangulatos szobát. Ittak még pár kortyot a jeges pezsgőből.
Gábor lágyan a lány felé hajolt. Marietta becsukta a szemét. A csókot viszonozta. Majd Gábor keze gyengéden végig simított felső testén. Mindenegyes porcikájukban ott volt az érzéki erő, amely magával sodorta a másikat. A csókokba, az ölelésekbe, a szenvedélybe, melyet régen tapasztaltak. A blúz gombjai is finoman kinyíltak. Majd óvatosan észrevétlenül a melltartó is lekerült. S Marietta megelégedve szédült Gábor gyengéd puha karjaiba. Mámorban úszott, úgy hogy nem is tudta hol van. Az ész és a gondolat, a tér és az idő is megszűnt létezni kettejük számára. Érezte, ahogy Gábor lüktető szíve az ővéhez simul és érezte a hosszú mézédes csókokat a nyaktájékán a füle mögött kiszámíthatatlanul, hol lágyan, hol kicsit erősebben. Majd egy kis harapást a fülcimpáján, mely még jobban ámulatba ejtette. A hatást fokozta, hogy Gábor a két melle közé temette borostás arcát. Nem beszéltek, hisz szó nem jött ki a szájukon, csak öröm sóhaj. Egyre vadabbul tombolva. Majd Gábor megfogta a lány kezét, és a férfiasságához vezetette. Marietta gyengéden simogatta és olyan vágyat érzett, amit már régen. Majd végig simitott Gábor kissé szőrös mellkasán. Apró puszikkal halmozta el. Egymásba fonódtak és átadták magukat a gyönyörnek, ami beteljesülésre várt. Heves szívdobogás, kéjes csendes sikolyok. Gábor lüktető teste mely fel- le járt, ahogy a tenger vize hullámzik a parton úgy érintkeztek. Közben csókok és finom puszik. Egyszer hűvösen egyszer égetően forrón. Majd lassú tompa lüktetés egybe olvadva gyengéden kicsit pihenve. S közben a gyertya ég. Szemük végig becsukva, magukba zárva minden élvezetet, minden édes pillanatot, amit csak egymásnak adhattak. Aztán elérték a kéj legnagyobb csúcsát, ahová együtt érkeztek. Test a testben. Majd alázuhantak és megint csendes elhaló sóhajok. Zilált testük nyugovóra tért. A csoda, a vágy kettejükben megtestesült. Egymásé lettek kimondatlanul. Marietta a férfi vállára hajtotta fejét, és combjuk összekulcsolva. Így pihentek kitudja hány percig csendesen. Közben még egy-egy simogatás egymásnak. Halkult a lélegzetük. Majd az élvezettől nehezen szabadulva egymásra eszmélnek. Gábor szólalt meg először:
- köszönöm, fantasztikus voltál…
- te is…- válaszolta röviden Marietta.
Aki egyből a valóságba cseppent. Kicsordult előbb egy, majd egyre több könnycsepp a kipirult arcán.
- ne sírj –törölte le Gábor a könnyeket.
- és hogyan tovább? - kérdezte tőle Marietta.
Erre Gábor odament az asztalhoz és mondta neki:
- látod, a pezsgő is addig jó, amíg jeges, és pezseg, és addig kell meginni. Megiszod és érzed a hatást, aztán e hatás halványodik, tompul. De nem is ez a lényeg. Itt volt két gyertya. Emlékszel? Az egyik égett, az volt az enyém, és azt szeretted volna, hogy attól a lángtól a tied is égjen. Mindketten akartuk. S látod, mindkettő ég egymás mellett, de mégis külön. S látod, mindjárt csonkig ég, a láng lassan kialszik…sajnos ilyen az élet…
- Most ezt miért mondod? Azt akarod, elmúljon? Hiszen csak most kezdődik? Vagy nem?
- Igen. De el kell mondanom valamit. Holnap örökre külföldre utazom. Kanadába a beteg szüleimhez. Hiába is szeretném, hogy sokáig égjen köztünk a láng el kell, hogy fogadd ennyi volt, csak két csonka gyertyaláng.
Marietta könnyei örökre eloltották a kicsiny lángokat, magába, nagyon legbelül, a szívébe zárta a fényt, az illatot, s a forró melegséget is, mely lassan és csendben de örök titokban mégis csak kihűlt.
Két gyertya
Egymástól égve
Ilyen az élet
Egyszer mindennek vége…
vissza a főoldalraajánlom ezt a cikket
Még nem érkezett hozzászólás.
Új írásához regisztrálj, vagy lépj be a jobb oldalon.
