Kiváncsi emlékeim - Mi van az ajtó mögött...?
Dátum: 2008. május 28. 20:13Műfaj: PrózaCimkék: filozófia, gondolat, lélek, halál, félelem, boldogság |  |
"Azt mondják, hogy aki kíváncsi, az hamar megöregszik. Pedig kell, hogy az ember kíváncsi legyen, hiszen a kíváncsiság viszi előre a világot. Vajon mi lapul az ajtó mögött...?"
Kíváncsi emlékeim…
Sosem felejtem el a szüleimmel töltött felejthetetlen időt, különösen a szeretet ünnepének meghitt perceit. Ennek kapcsán jut eszembe, hogy az egyik szaklapban volt olvasható, hogy Skóciában kutatók vizsgálatot folytattak a gyermekkori emlékek hatásával kapcsolatban. A vizsgálatban felnőttek és gyerekek vettek részt. A kísérletben résztvevő felnőtt és gyerek számos fotó között válogathatott. A fotók közül azokat a fotókat kellett kiválasztaniuk, amelyek legjobban elnyerték tetszésüket. A válogatás során esztétikai szempontok és egyéni ízlésvilág dominált. Érdekes eredményre jutottak a kutatók a tesztek értékelését követően. Az eredmény egyértelműen alátámasztotta azt az addigi feltevést, hogy a fotókon szereplő legtöbbször kiválasztott személyeknek boldog, kiegyensúlyozott gyermekkora volt. Ennek birtokában a fotókon elégedett, boldog emberek mosolyogtak vissza a világra. Arcvonásaikat az elégedettség, a boldog gyermekkor megszépítette. A vizsgálat eredménye tehát arra is rávilágított, hogy a „nehéz” körülmények, a hányadtatások, megaláztatások, bántalmazások egy egész életre rányomják lemoshatatlan bélyegüket a szenvedőkre. Életre szóló szép emlékeket, pótolhatatlan pillanatokat, perceket bizonyos körülmények között nem könnyű szerezni, és biztosítani. Bár úgy gondolom az is feltétlenül igaz, hogy egy öleléshez, egy mosolyhoz, egy kellő időben elhangzott bátorító, jó szóhoz, nem feltétlenül szükségeltetik aranytallérokkal teli kincsesládikó. Nem kell pazar pompával berendezett kacsalábon forgó kastély, laza nemtörődömséggel odavetett irreálisan magas zsebpénz, miközben napjainkban is dúl a háború, ha nem is a csatatereken, de a szűkebb emberi környezetben élők között is, mert a szívekben nincs szeretet és béke. Szárnyalhat a fantáziánk, hogyan lehetne mindezt megvalósítani… Karácsonynak áldott ünnepén lassan fél éve túl vagyunk. Visszagondolva szüleimmel töltött éveimre, gyerekkoromra, hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem voltam kíváncsi, vajon Jézuska tesz-e nekem is ajándékot a fa alá. Békés csendben, amennyire egy kisgyerek képes, türelmesen várakoztam. Nem tudom azért-e, mert így neveltek, de sosem kutattam az ajándék után. Záróakkordként természetesen megkérdeztem önmagamtól is, mennyire fontos kíváncsinak lenni… Nem könnyű a válaszokat megtalálni, és az „utat”, ami odáig elvezet. Reméljük a legjobbakat, egészséges kíváncsisággal, bizakodva tekintsünk a lehetséges jövő felé. Nézzünk tükörbe úgy is, hogy ne csak „látható” ábrázatunkat tekintsük meg időnként, hanem lássunk a láthatatlan dolgok mélyére is. A leszálló nappal rátelepszik a világra a sötétség, a megnyugvás, elnyugvás, s eljő az éjnek ideje, de hamarosan egy új nap virrad, megadva a lehetőségét annak, hogy jobbá legyünk, mert ha hisszük, ha nem minden másodperc olyan értékes, és felülmúlhatatlan ajándék, aminek a "valós értékét" életünk során fel sem fogjuk... Apró lépésekkel mérföldeket léphetünk! Őszinte üdvözletem!
Őszinte üdvözletem! Aloha – szeretni annyit jelent, boldognak lenni...
Még nem érkezett hozzászólás.
Új írásához regisztrálj, vagy lépj be a jobb oldalon.
