Kristálytiszta tavak
Dátum: 2008. április 23. 01:53Műfaj: VersCimkék: versek, ballada, vers, fantasy |  |
Kristálytiszta tavak
kristálytiszta tavak partján
végtelenkék ég alatt
végigsimít szél az arcán
gondolatban átszalad
kristálytiszta tavak mellett
délelőtti félhomály
sejti ez hát mégis kellett
de az álma messze jár
kristálytiszta tavak felé
nem vonulnak fellegek
magányukat csendben őrzik
rég magányos szellemek
kristálytiszta tavak, folyók
érintik meg partjukat
kristálytiszta tavak ők is
nem adják fel harcukat
kristálytiszta tavak előtt
továbbsétál meg-megáll
ő sem adja fel a harcát
csak a vége messze már
kristálytiszta tavak partján
végtelenkék ég alatt
útját állják láthatatlan
ezüstszínű csendfalak
kristálytiszta tavak felett
meg-megáll a pillanat
nem jár erre soha nyári
csendes nyári alkonyat
kristálytiszta tavak partján
végtelenkék ég alatt
magában áll a lány árván
csapdábacsalt, elragad’t
kristálytiszta tavak felett
néha-néha köd szitál
a lány arcán ilyenkor egy
kis könnycsepp utat talál
kristálytiszta tavak partján
elenyésző pillanat
nem engedik nem mozdulnak
ezüstszínű csendfalak
kristálytiszta tavak előtt
örök nyári zöld a fű
felvillanó reménysugár
mégis, édes-keserű
kristálytiszta tavak árnyak
suhannak az ég alatt
lehet mégis rátalálnak
elfeledett csendszavak
lehet mégis megszűnik, egy
csendfal darabokra hull
és felszabadul egy szellem
a lányhoz hozzásimul
kristálytiszta tavak felett
megmozdul a levegő
a szellem elszáll messzire
elremegő lebegő
a lány újabb szót suttog el
újabb csendfal szakad szét
újabb szellem szabadul fel
varázsszavak énekét
kristálytiszta tavak partján
új erőt hozott a lány
miért neki sikerült
ez megfejthetetlen talány
kiszámíthatatlanok a
rég feledett istenek
lehet lenéztek a lányra
igen talán úgy lehet
kristálytiszta tavak partján
megtaláltak valamit
kristálytiszta tavak partján
meghallották szavait
sorra repednek a falak
s szabadulnak szellemek
szabadulnak a fogságból
sóhajuk felé lebeg
érzi a lány bőrét érin-
tő ezüst sóhajokat
s feledi a reménytelen
ködbevesző napokat
végre teljesül az álma
végre itt a pillanat
eltűnnek a csendfalak
s a lány a tó felé szalad
kristálytiszta tavak partján
utoljára még megáll
visszanéz a partra még és
felsóhajt picit, de már
térdig áll a tó vizében
és lassan továbbhalad
megérzik az érintését
a kristálytiszta tavak
lágyan érintik a testét
lágyan mégis hidegen
feléhaladnak hullámok
itt mindenki idegen
egyre feljebb ér a víz és
hírtelen a lány megáll
arcát felfelé fordítja
és egy biztos jelre vár
csend van csak ő hall szavakat
rég feledett istenek
hangja hull a víztükörre
a lány sóhajt, megremeg
hiába lett volna minden,
hiába az áldozat?
beborítja forró testét
hideg víz, s az alkonyat
most először megy le a nap
kristálytiszta tavak partján
elindul tovább a lány és
könnycsepp gördül végig arcán
apró csepp és a vízbe hull
a tó vize elnyeli
megint beljebb sétál a lány
víz már nyakig ellepi
a lány csukott könnyes szeme
víz alatt mozdulatok
lemenő nap háta mögött
vérvörös tűzzel ragyog
majd halványul fénye csökken
egy hegy mögé lebukik
megszólal a lány csendesen
s víz nyeli el szavait
másnap reggel első hajnal
a legelső napsugár
kristálytiszta tavak partján
most a lányra rátalál
csukott szemei már nem könnyesek
jéghideg testét melegíti nap
de hiába már semmit se tehet
s ekkor hírtelen megáll az idő
a víz alól egy isten lép elő
közben újra szilárdulnak csendfalak
odamegy a lányhoz felemeli testét
a nap mozdulatlan átkozza az estét
már nem tehet semmit tudja jól igen
a lány teste is örökre megpihen
a hullámok alatt
s a hullámok felett
árván fájva fáj a képzelet.
vissza a főoldalraajánlom ezt a cikket
