Lélekgyomlálni életem kertjében...
Dátum: 2008. május 10. 03:44Műfaj: PrózaCimkék: elmélkedés, lelki, vívódás |  |
Ha nem figyelünk eléggé arra, ami a lelkünkben zajlik, ha a problémák elöl menekülve azt próbáljuk elhitetni magunkkal, s később másokkal is, hogy egy álarc mögé bújva, szemünket becsukva eltűnik minden, ami fáj, könnyen válhat lelkünk egy szunnyadó vulkánná, amely bármelyik pillanatban kitörhet!
Lám, most veszem csak észre, hogy belepett mindent a gyom! 38 év! Nem kevés ugye?
Pedig ha jól belegondolok, nemrég még hogy rácsodálkoztam arra, hogy a zsenge gyermekévek csakhamar véget érnek. Sosem szerettem volna felnőni. Már gyermekfejjel is láttam, hogy az élet nem egy tündérmese. Én viszont imádtam a meséket! Sokáig szerettem volna álmodni, hogy a mesék egyszer valóra válnak, s eltűnik az a sok rossz, komor világ, amit a felnőttek teremtettek! Valami megmagyarázhatatlan ártatlanság, csoda, és tisztaság jellemezte számomra a gyermekkor világát. Hiszen mindannyian oly tisztán, tele naív lelkesedéssel, hittel, bizalommal és szeretettel a szívünkben kezdjük. S aztán....
Felbukkan az első gyomszál, mely a csalódásból és kudarcból táplálva ver erős gyökeret. Elveszi a remény s a hit táplálta virágzó lélek elől az életet jelentő fényt, s tápanyagot! Majd kezdetét veszi egy ádáz küzdelem a túlélésért. Csak az erősebb maradhat életben.
Gyerünk hát lélekgyomlálásra fel! Ne hagyjuk, hogy a sok gaz között elpusztuljon a legszebb lélekvirág, s helyette parlagon hagyott terméketlen talajban verjen gyökeret a gyilkos növényzet! Minél később kezdődik a gyomlálás, annál makacsabbul ellenáll e konok vadon, mígnem olyannyira elhatalmasodik, hogy már alig találni benne más, gyönyörködtetőbb, virágzó növényt, s csupán a kusza, sötét dzsungel marad, ahol vadak leselkednek, megbújva a rejtek adó sűrű gyomvilágban, hogy lecsaphassanak áldozatukra!
vissza a főoldalraajánlom ezt a cikket
