Levélke
Dátum: 2009. január 14. 19:54Műfaj: PrózaCimkék: szerelem, elmúlás |  |
20 éves alig múltam. Nagyon vártam már, hogy vége legyen a tanévnek. Mindenből jól vizsgáztam, mint mindig, és boldogan vártam a nagy nyári kalandot. Gabi( a barátnőm, az igazi)Szolnokon várt. Az öreg Golffal indultunk útnak :) teli szülői aggodalommal :) .Mit mondjak, a balkánon át, két lány...
20 éves alig múltam. Nagyon vártam már, hogy vége legyen a tanévnek. Mindenből jól vizsgáztam, mint mindig, és boldogan vártam a nagy nyári kalandot. Gabi( a barátnőm, az igazi)Szolnokon várt. Az öreg Golffal indultunk útnak :) teli szülői aggodalommal :) .Mit mondjak, a balkánon át, két lány....néha én is féltem egy kicsit. Görögországba mentünk, autóval, és az ott élő magyar lány ismerősünk intézett nekünk szállást. Azért mentünk autóval, mert így nem voltunk semmihez kötve, a szállásunk meg semmibe sem került és egész nyárra szólt. Felváltva vezettünk.....és kalandosra sikerült az út, de most nem arról akarok Neked mesélni. Nagy szeretettel, könnyekkel és jó fokhagymás czaczikivel fogadott minket Mónika, aki egy éve idegenvezetőként élt kinn. Az első nap eltörte a lábát, ezért betették az utazási iroda pultja mögé......aztán ott maradt. Egy hétig csak ismerkedtünk a környékkel, csak szoktattuk magunkat a naphoz, a tánchoz, Moncsi minden helyet ismert, mindenki a barátja volt.
Már egy hete élveztük a tankönyv, és vizsga nélküli életet. Egy reggel, volt az már dél is, álmosan indultam a tengerpartra, mert sem Gabi, sem Moncsi nem volt sehol. A parton néhány fiú focizott. Egy pillanatra összenéztem az egyikkel, de Ő tovább játszott én pedig mint akit villámcsapás ért, kóvályogtam a parton. Nem tudtam elfelejteni azt a szempárt.......és szerencsére Ő sem az enyémet. Három napig kerestük egymást. Aztán egyszer csak ott álltunk egymás előtt, és alig tudtunk megszólalni. Sosem érzetem még ilyet azelőtt. Egyszerűen megszűnt a külvilág...nem érdekelt van e valaki más, nem érdekelt milyen nemzetiségű......csak vele akartam lenni....és vele is voltam....szerencsére kiderült, hogy székesfehérvári :))))))))
Szóval innentől kezdve tényleg éjjel nappal együtt voltunk....a simogató forró szélben, a nap vakító fényében, a tenger sós ízében,a viharok erejében, a csillagok ölelésében, a hold mosolygott ránk szégyenlősen ............
Nem utazott haza mikor vége lett volna a nyaralásának, hiszen megoldható volt, hogy velünk maradjon, és együtt utaztunk vissza nyár végén. Amikor elkezdődött a tanítás, fájó szívvel búcsúztunk.....Ő egy budapesti egyetemre, én Szegedre.
de péntek délutántól, hétfő hajnalig mindig együtt voltunk, és minden szünetben. az érzéseimet nem akarom leírni, talán nem is lehet ezt megfogalmazni.
Amikor végezetem a főiskolán Pestre költöztem hozzá, és azóta dolgozom, ott ahol most is. Maradhattam volna Szegeden az egyetemen, de nem akartam. semmi mást nem akartam, mint vele lenni egész életünkben.
és együtt is voltunk......és ezt az állapotot akartuk megerősíteni, mindenki előtt. már mindent előkészítettünk, mindenki boldog volt....mindenki készült. Még két hét volt. Két hét. Egy ember életében akár egy pillanat. Vagy örökkévalóság.
Le kellett utaznunk egy vidéki városba. Elaludtam a kocsiban. (nem én vezettem) Valami embertelen üvöltésre ébredtem, és csak egy pillanatra láttam a kamiont. Szinte az arcomat súrolta. Semmit nem éreztem, semmire nem emlékszem. Mikor néhány nap múlva magamhoz tértem a kedvesem szülei sírtak mellettem.........
Így találtam meg, és így veszítettem el a szerelmemet, röpke négy év alatt.
Eddig 1 hozzászólás érkezett.
Új írásához regisztrálj, vagy lépj be a jobb oldalon.
1. TMT (#7303) | 2009. január 15. 20:49 |
Megható történet...és szomorú...Üdv:Tana | |
| |
