Levél Tatjánának
Dátum: 2008. április 06. 22:51Műfaj: VersCimkék: prózavers |  |
A kép, mi a hazaúton derengett, a mezsgyén felszálló ködben fehér lovon vágtattam. Szélfútta köpönyegembe bíborló körmeivel kapaszkodott a hajnal. Nem mentem sehova abban az elképzelt képben, senkihez nem siettem, mégis jó volt elképzelni, akár egy harmadrangú film záró jelenetében, mint a bonyodalmat oldó, megszűnő feszültséget.
Meglehet, hogy nem is én voltam a lovas, aki a képzelet látóhatárán elegánsan néz vissza a nyeregből. Aki biztosan tudja, hogy mindig nyomában a hajnal és nem lehet az éj lovasa, a felbukkanó nap alatt poroszkáló. Meglehet, hogy csak nézője voltam valaminek. Vagy a hazaúton ez az én elfáradt és összegyűrt mozijegyem, az el nem ismertség mozi padlójára szórt recsegő napraforgóhéja a gyermeteg álmainak.
Jó lett volna megállni az autóval, lehúzódni az útszélre. Talán jó lenne néha megállni és sírni, elengedni a ránk rakódó megszikkadt sarat, hadd folyjon, mitől az ember elnehezül!
Vagy jó lett volna annak a gesztenyebarna hajú lánynak az illatát belélegezni a képzelet mozijában, hátha felismer, hogy a sárgult mozivászon vége főcím betűi mögött én vágtatok. Mintahogyan az ilyen filmekben, tud a nyertesféle vágtatni egy nem túl kényelmes le és felhajtható mozi székben ülve.... vagy csak úgy a bármibe nehezülve
Hazaérve feltettem az öreg Jhon Lee Hookertől a Lost a Good Girl-t.
Aztán nyeregbeszálltam ismét és vissza sem néztem hajnalig....
