Londoni emlékek
Dátum: 2008. április 24. 17:27Műfaj: NovellaCimkék: szerelem, fájdalom |  |
Mi van ha becsapott? Lehet, hogy nem is szeret? Vagy csak én vagyok az állítólagos barátnő, de ez neki egyáltalán nem jelenti azt, hogy más nőkre akkor nem hajt rá?
Nem értett meg engem a világ, ezért akartam öngyilkos lenni. A szerelmem más nők után loholt, rám sokszor nem is figyelt oda. Csókolgatta a lányok mellét a szemem láttára, és ezt azzal magyarázta, hogy játszottak. Nem tudom, hogy egy 22 éves férfi hogyan hiszi azt el egy lányról, hogy az ilyesmiket kibír? Szóval, bírtam én, amíg tudtam. Aztán az a bizonyos bili kiborult. De ezt majd később. Először is kifejtem az előzményeket. Három évvel ezelőtt érkeztem Londonba nagy lehetőségeket látva magam előtt. Éppen, hogy befejeztem a gimnáziumot Magyarországon, fiatal kis csitri voltam még. Nagy nehezen sikerült állást találnom egy éjszakai bárban pincérnőként. Eleinte jó pár poharat elejtettem, amit a főnököm, Robert azonnal le is vont a fizetésemből. Mikor megérkeztem az országba, még enyhe súlyfölösleggel büszkélkedhettem volna, ha nem zavart volna, de az anyagi állapotom miatt hamar lefogytam. Szinte alig ettem, mert a fizetésemből épp, hogy a lakbéremre meg a főiskolai kiadásaimra tellett. Egész életemben arra vágytam, hogy nyissak egy saját szállodát, így idegenforgalmi szakmenedzsmentre jelentkeztem. A bárban, ahol dolgoztam, egyik éjszaka a főnök helyett az akkor 19 éves fia, Michael jött be. Rögtön szimpatikusnak találtam, és még aznap összeismerkedtünk. Emlékszem, amikor odajött hozzám és azt súgta a fülembe: - Tedd le azt a tálcát, ez a tánc ideje! Én engedelmeskedtem neki. Letettem a pultra az üres poharakkal teli tálcát és utána mentem. Megfogta a kezem és a vállára tette. Ő átkarolta a derekamat. Várta, hogy mikor mondom azt, hogy elég, ezt már nem teheti, de én nem tettem. Egyre merészebb lett, nem félt attól, hogy pofon csapom, mert tudta, hogy én is élvezem. Kábé éjfél lehetett, mikor megkérdezte tőlem, hogy nem akarok felmenni hozzá. Azt mondtam, hogy dolgozom, nem táncolhatok tovább, és otthagytam. Kicsit be volt rúgva aznap este, úgyhogy elnéztem neki ezt a mondatot. Folytattam tovább a munkámat. Visszamentem a pulthoz, majd felvettem a rendeléseket. Reggel hat óra volt már mire hazamehettem. Nem csak enni nem ettem, hanem az átlagos alvásidőm is öt óra alatt volt. Egy idő után egyre soványabb lettem. Kicsit örültem is, hogy megszabadulhatok a fölös kilóimtól, de aztán, amikor 50 kiló alá zuhantam, nem bírtam. El kellett mennem orvoshoz, hogy tanácsot kérjek tőle, persze ő nem nagyon tudott segíteni. Magamat kúrálva az egyik megérdemelt szabadnapomon bevásároltam finom és vitamindús kajákból. Le nem tudom írni, mennyire jól esett végre jóllakni. Hetente mindig volt egy nap szabadságom, úgyhogy ezeket a napokat mindig evéssel és tanulással töltöttem. Mivel az éjszakáimat a helyi bárban töltöttem, nem volt időm, hogy még főiskolára is bejárjak. Levelező tagozaton tanultam autodidakta módon. Nem volt ez így rossz, végre felnőttnek érezhettem magam. Szóval éjszaka dolgoztam, nappal aludtam és tanultam. Pár napra rá, hogy találkoztam Michaellel, nagy meglepetésemre fizetésem jócskán meg növekedett. Még aznap, hogy megkaptam a fizetési csekkemet, bejött a bárba Michael. Én nem tudtam, mit tegyek, csak azt reméltem, hogy ezért nem vár különleges szolgáltatásokat tőlem. Én álltam ott a bárpult mögött és kiszolgáltam a vendégeket, amikor egyszercsak odajött, és megint felkért, hogy táncoljak vele. Nem mondhattam nemet, végülis ő intézete el a fizetésem emelését. Ezen alkalommal bocsánatot is kért a múltkori bunkóságáért. Én természetesen meg is bocsátottam neki. Hogy is ne bocsátottam volna meg egy jóképű, szexis pasinak? Az apja ismét távol volt, úgyhogy megint jó időt vele töltöttem aznap éjszaka. Nagyon rendes srác volt, akkor még nem tudtam, hogy milyen is valójából. Nagyon tetszett nekem, és én is tetszettem neki. Ezt még a tudtomra is adta, amikor egy lassabb számra táncoltunk, és összebújtunk. Jól éreztem magam vele, sosem fogom elfelejteni azt az estét. Kicsit elfáradtunk a két órás folyamatos táncolás után, úgyhogy leültünk egy félreeső kanapéra. Elkezdte csókolgatni a nyakamat. Először még kicsit megilletődtem, de aztán elkezdtem élvezni a helyzetet. Egy idő után ajka feljebb kezdett vándorolni, végül a számnál kötött ki. Vadul csókolóztunk, nem törődtünk nagyon azzal, hogy mi történik a bárban. Nem nagyon akartam, hogy még aznap lefeküdjünk, így hát abba kellett hagynunk. Megmondtam neki, hogy még nem is ismerem, csak a nevét tudom. Erre ő elhívott egy randevúra. Annyira örültem, hogy végre találtam egy normális pasit, aki nem csak a szexre hajt. Visszaálltam a pult mögé és folytattam, amit abbahagytam. A randevún bevallotta nekem, hogy hihetetlen, de nem bír kiverni a fejéből. Komolyabban még sohasem gondolt mélyebb párkapcsolat kialakítására, de velem, azt mondta el tud képzelni egy kapcsolatot. Soha nem hallottam még pasit ennyire szenvedélyesen beszélni, főleg rólam. Sosem volt igazi pasim, csak egy futó kalandom, de az se volt komoly. Gyerekek voltunk még lelkileg, nem gondoltuk azt, hogy egymásnak lettünk teremtve, csak jól elvoltunk egymással. Amikor szakítottunk, még csak egy könnycsepp sem jelent meg a szememben. Nem szerettem. Persze, akikért valóban odavoltam, azok rám sem bagóztak. Nem voltam egy menő kiscsaj a suliban, voltak ügyeletes ribancok dögivel, én nem akartam az lenni. Ezek után Michaelnek úgy örültem, mint majom a farkának. Mikor megjöttem Londonba, tudtam, nekem sose lesz pasim, ha éjjel nappal van mit csinálnom, de aztán jött Mike és minden rendbe jött hirtelen. Olyan jó érzés volt, hogy ő a pasim. Egy dolog viszont idegesített: annyi lány lebzselt körülötte, hogy a számát nem tudtam! Míg én dolgoztam, őt körbevették a lányok, és nem csak táncoltak a pasimmal, hanem csókolgatták és tapizták is. Egyik este nagyon elkezdett zavarni, és idegességemben egy tálca Bailey’s-t öntöttem “véletlenül” az egyik ribanc nyakába. Michael rögtön tudta, hogy ezt direkt csináltam és félrehívott. Szinte bűzlött a rengeteg piától, ráadásul még szakadozva is beszélt. Nem nagyon értettem mit mondott pontosan de ez volt a lényege: Nem én vagyok az egyetlen. Összedőlt bennem egy világ, mikor ezt a képembe vágta. Nem lehetek sohasem a barátnője, mert ő nem köti le magát úgy, ahogy én gondoltam. Megkérdeztem tőle, hogy akkor hogy is volt az a komoly kapcsolatot akarok veled beszélgetés, de erre csak annyit mondott: - Én tényleg komolyan gondoltam - itt csuklott egyet -, de látod, engem imádnak a csajok, nem mondhatok nemet… Ez nagyszerű, gondoltam, és otthagytam. Összeszedtem a cuccaimat és hazamentem. Nem érdekelt, hogy kirúgnak, vagy Mike bosszút áll ezért. Mikor hazaértem az üzenetrögzítőmön hat üzenet volt tőle. Bocsánatot kért, persze részegen, úgyhogy nem tudtam, mit higgyek erről. Azt hittem végre rátaláltam egy normális férfira, de megint csalódnom kellett. Ő is ugyanolyan volt, mint a többi. Másnap reggel kopogás ébresztett. Az ajtón kopogott valaki. Nagy nehezen felkeltem az ágyból és odabaktattam. Kinyitottam, erre egy kábé 20 éves srác 18 szál vörös rózsával állt velem szemben. Azt állította, hogy Michael Bendington küldte őt, hogy adja át nekem a csokrot kiengesztelésül a tegnapiakért. Átvettem a hatalmas csokrot és bementem a szobába. A rózsákat ledobtam az ágyra, leültem vele szemben és elkezdtem bámulni. Most ez egy egyszerű trükk, hogy visszaszerezzen, vagy tényleg komolyan gondolja? Abban a pillanatban megszólalt a telefon. Felvettem. Michael volt az. Még egyszer bocsánatot kért és telefonon keresztül esedezett a kegyelmemért. Hogy végre abbahagyja, mondtam neki egy “megbocsátok”-ot, és ezzel lezártuk a témát. Elhívott egy romantikus sétára a Temze partjára. Elfogadtam az ajánlatot, elbúcsúztunk egymástól, majd letettem a kagylót. A randin, mintha mi sem történt volna, ismét úgy lógtunk egymás száján, mint egy tinipár. Alig beszélgettünk. A séta alatt rengetegszer megálltunk, leültünk egy padra, ott csókolóztunk mit sem törődve az arra járókkal, aztán felültünk a London Eye-ra és persze ott sem a csodálatos kilátással foglalkoztunk. Megbeszéltük, hogy járunk, és megígérte, hogy megpróbál nem más lányokkal foglalkozni, hanem velem. Elhittem neki, amiket mondott, mert el akartam hinni. Bár lelkem legmélyén tudtam, hogy meg fogja szegni a szavát, elfelejtettem neki a történteket. A következő hetekben annyira elmélyült a kapcsolatunk, hogy már nem is aggódtam amiatt, hogy más lányokkal is kavar, mert tudtam, hogy engem szeret. A bárban sokszor körülvették a szebbnél szebb, szexis csajok, de nem izgatott már. Mindegyikkel úgy kezdte, hogy: - Látjátok azt a bombázót? Ő az én barátnőm… Majd elolvadtam ezektől a mondatoktól. Mikor ezt közölte a lányokkal, azok rögtön máshogy kezdtek el viselkedni, mert tudták, a pasi meg van figyelve, nem szabad kikezdeni vele. Minden este volt egy olyan pillanat, amikor letettem a poharakat és a tálcát, levettem a köpenyemet és a szexis, csillogós cuccomban kitáncoltam a parkettre. Mike csak úgy legeltette rajta csábító mélybarna szemeit, én meg élveztem, hogy a figyelem középpontjába kerülhetek. Olyan gyönyörű szemei voltak. Akárhányszor belenéztem, megújult az iránta érzett szerelmem. Nem lehet azt a tekintetet leírni, ahogy engem nézett… Azok a lányok, akik korábban bepróbálkoztak a pasimnál, oly megvetéssel nézték, hogy táncolunk, hogy szinte büszke voltam, na de erről ennyit. Egy pár hétig harmonikus volt a kapcsolatunk. A harmadik randinkon végül hagytam magam, és lefeküdtem vele. Csodálatos volt az az éjszaka. Ennél szebbet már elképzelni sem tudtam volna, mint amilyen volt. Olyan gyengéd, kedves és finom volt. Állandóan csak az én kedvemben akart járni, én voltam neki az első. Végre először igazán érezhettem, hogy milyen érzés boldognak lenni. Magyarországon sosem voltam boldog, mert nem szerettem a szüleimet, nem voltak ők erre valók, meg aztán nem is volt olyan sok barátom. A fiúk mind csak azt akarták tőlem, legalábbis ha véletlenül eszükbe jutott, hogy lány vagyok. Én csak haver voltam a legtöbbjüknek, nem úgy néztek rám szerintem, mint egy lányra. Egy srác volt, akinek bejöttem úgy, mint egy csaj. Valentin napon küldött nekem egy csokor virágot, kedvességekkel halmozott el, de sosem mondtuk ki azt, hogy járunk. Így, utólag belegondolva kihasználtam őt… Legalább én is elmondhatom, hogy volt csicskásom. De ez teljesen mindegy, nem érdekes. Most azzal kell törődnöm, hogy túl legyek ezen a Michael-es dolgon. A pár hét eltelte után, miután szerintem egy kicsit rám unt, pár napig nem találkoztunk. Nem is jött be a klubba, megint az apja volt a főnök. Amikor felhívtam, mindig kitalált valamit, csak hogy ne is beszélgessen velem. Pár napra rá hallottam róla egy s mást, például, hogy új csaja van. Teljesen összetörtem. Már a bárba se mertem bemenni, mert szégyelltem magam, hogy bedőltem Michael-nek. Aznap este szépen végeztem a dolgomat a pult mögött, amikor valaki hátulról átkarolt. - Nagyon dögös vagy ma este - súgta a fülembe. Mike volt az. Megfordultam, és pofon csaptam. - Dögös vagyok? Még hány lánynak mondtad ezt ma este? Engedj el! - szinte ordítottam. Próbáltam lehámozni magamról de nem engedte. Olyan szorosan ölelt, hogy éreztem, ahogy feláll a farka - Szóval csak megint dugni akarsz… - Nem csak… - Szállj le rólam! - mondtam egyenesen a szemébe - Felmondok, főnök! Végre sikerült kimenekülnöm a karjaiból és berohantam hátra. Követett. Én gyorsan összepakoltam minden cuccomat, de ő nem nagyon engedte, hogy ezt nyugodtan megtegyem. - Mi bajod van? - kérdezte. Én nem válaszoltam, csak néztem a szemébe. Arra gondoltam, hogy vajon mennyit hazudhatott, és hogy biztos minden lány meg volt már neki a bárban. Mikor befejeztem a pakolást, gyorsan kirohantam az ajtón szótlanul. Úgy rohantam, ahogy a lábam bírta, és mire hazaértem, alig múlt el tizenegy óra. Bevágtam magam az ágyba és rögtön sírás tört ki belőlem. Talán a sírásba aludtam is el. Másnap reggel a bejárati ajtóm előtt egy nagy csokor orchidea fogadott. Egy kártya is volt mellékelve, amin Mike bocsánatot kért mindenért, amit elkövetett, bár nem tudja mit tett. Rögtön odamentem a telefonhoz, és felhívtam őt. Nem hagytam beszélni, csak mondtam a magamét. Miért hagyott ott? Miért nem hívott? És persze a legjobb kérdés: Hány lánnyal kavart párhuzamosan még? Erre természetesen azt válaszolta, hogy eggyel sem, de ezt én már nem hittem el, aztán amikor telefonon keresztül megkérte a kezemet, elegem lett. - Engem te nem fogsz soha elvenni! Kábé három hónapja “járunk”, de neked sikerült ezalatt tönkretenned az életemet! Ne hívj, ne keress többé! - majd letettem a kagylót. Ismét sírva fakadtam. Nem tudtam abbahagyni, csak sírtam órákon át, de hogy miért, azt nem nagyon értettem. Michael miatt nem nagyon volt érdemes sírnom, de nem én döntöttem, hanem a szívem. Este tízkor kopogtattak az ajtómon. Persze, hogy Mike volt az, és én persze nem engedtem be. Kábé fél órán keresztül könyörgött, mire feladtam és kinyitottam neki az ajtót. Egész éjfélig beszélgettünk. Mindent megbeszéltünk, de én akkor sem tudtam neki megbocsátani. Ez nekem egyszerűen nem ment. Képtelen voltam elfelejteni, hogy azalatt a három hónap alatt még úgy tíz csajjal feküdt le, miközben mi jártunk. Mialatt beszélgettünk, megittunk két üveg bort, úgyhogy éjfélre mindketten ki voltunk ütve egy kicsit. Reggel arra ébredtünk, hogy a kanapén fekszünk egymáson meztelenül. Nagyon megbántam, hogy ittam, mikor ő ott volt, és megint lefeküdtem vele, de nem volt kedvem felkelni. Ő még aludt. Visszahajtottam a fejem a mellkasára és én is tovább aludtam. Nagyon jó teste volt. Szép kidolgozott izmai csak úgy feszültek még alvás közben is, egy gramm fölösleg sem volt rajta, csupa izom volt csak. Annyira jó pasi volt! Nem akartam járni vele, legszívesebben elköltöztem volna a világ másik végére, csakhogy ne kelljen látnom, de minden vele töltött éjszaka egy valóságos álom volt. Kapcsolatunk fénykorában minden este és reggel szeretkeztünk. Tudtam, hogy ez az utolsó, ezért kiélveztem minden pillanatát. Mikor elment, hirtelen öngyilkossági rohamom lett. Meg akartam halni, ha ő nem lehet az enyém. Tisztában voltam vele, hogy egy szemét pöcs, de csak őrá gondoltam. Nem is gondolkodtam, csak kiugrottam az ablakon. Két emeletet zuhantam csak, de három bordám eltörött, enyhe agykárosodást is szenvedtem, a bal karom kifordult a helyéről és több helyen belső vérzésem volt. Két hete fekszem itt a kórházban, és fájnak a sebek. Nem azok, amelyeket az ugrás következtében szereztem, hanem a szívemen ejtett sebek fájnak a leginkább.
vissza a főoldalraajánlom ezt a cikketMég nem érkezett hozzászólás.
Új írásához regisztrálj, vagy lépj be a jobb oldalon.
