Majd ő megmutatja!
Dátum: 2008. április 19. 18:58Műfaj: PrózaCimkék: más, valami |  |
Jeges félelem lett úrrá rajta, érezte, halálra ítélték, a vesztét akarják. Reménytelenül, csalódottan meglapult az út szélén, mozdulni sem bírt. Nagyon gyengének érezte magát, könyörögve nézett az oda-odahajoló száraz fűszálra...talán ő segíthetne.
Az ember kidobta őt a robogó kocsiból, az ablakon keresztül. Az előbb még a tenyerében melengette, most meg egy türelmetlen mozdulattal kihajította..
Jeges félelem lett úrrá rajta, érezte, halálra ítélték, a vesztét akarják.
Reménytelenül, csalódottan meglapult az út szélén, mozdulni sem bírt. Nagyon gyengének érezte magát, könyörögve nézett az oda-odahajoló száraz fűszálra...talán ő segíthetne.
Csak egy kis meleget adó táplálék! Csak ennyi, mit remélt, hogy ne pusztuljon el azonnal.
Szerencséje volt. Egy fuvallat odalökte hozzá...megkaparintotta. Jól eső érzés töltötte el, reménysugár, hogy talán mégsem fagy meg így elhagyottan. Még-még egy száraz levél, és már egyre jókedvűbb lett. Elmosolyodott...táncolni támadt kedve.
Pörgött-forgott piros kis szoknyácskájában. Szellő, ha megérintette, hol itt, hol ott tűnt fel pajkos játékával. De sajnos gyengécske volt, esendő, és vágyakozó.
Erősebb szellő elől engedelmesen elhajolt, ám érezte, utána felállva egyre csak gyarapszik.
A sziszegő szél megtépázta, földre kényszerítette, de annak elmúltával egyenes gerinccel, megnőtt önbizalommal, megerősödve táncolt tovább.
Érezte magában az erőt, érezte a vágyat, a csillapíthatatlan éhséget, ami egyre csak űzte, űzte tovább.
Előbb csak a száraz avar hódolt be neki, és ő boldogan magáévá tette. De ettől még inkább vágyakozó volt és éhes. Már nem találta elégnek a zörgő leveleket, többre vágyott.
Ott! Igen, ott az erdő! Az csak igazán a neki való! Attól félelmetes és hatalmas lesz! Megállíthatatlan.
Kidobták! A vesztét akarták, mikor igenis alázatosan szolgálta az embert.
Még, hogy el akarták pusztítani! Majd megmutatja ő mire képes!
Lassan, de biztosan haladt célja felé.
Már nem félt, megnőtt az önbizalma. Tudta, hogy képes lesz rá.
Előbb csak a vékonyabb gallyakat kezdte tapogatni, körüludvarolta őket, nyaldosta, szeretgette mielőtt beléjük harapott volna. Erőt adtak... de nem eleget.
Konokul, egyre dühösebben vetette rá magát a vastagabb ágakra, azok jajgatva adták át magukat neki.
Ő pedig könyörtelen ragadozóvá vált, belemart mindenbe, majd felcsapott diadalmasan!
Már tudta, nem állja útját semmi, senki.
Ezalatt robog a kocsi az országúton. A rádió bekapcsolva, éppen híreket mondanak.
„Erdőtűz van Bács-Kiskun-megyében. Bócsa mellett a fenyves erdő lángokban áll. A környező települések tűzoltói emberfeletti erővel igyekeznek megfékezni, amelyet minden valószínűség szerint egy járműből kidobott égő cigaretta okozott. A kár óriási.”
Micsoda emberek vannak!-szólt oda feleségének fejcsóválva a cigarettázó sofőr, és egy jól irányzott mozdulattal kipöccintette az égő csikket az ablakon.
vissza a főoldalraajánlom ezt a cikket
