Mementó
Dátum: 2008. május 20. 02:09Műfaj: VersCimkék: páncél, csonthalom, látomás, gyehenna, mementó, isten, crucis, via, fegyver |  |
Kék szemed mély, mint a tenger,
Századok viharát rejti el,
Magányosan hánykódsz az élet-vízen.
Repeszek ezrei gyilkolták hited,
Szelíd ha voltál, mindenki rászedett.
Polipkarok húznak a mélybe,
Húsod eszik otromba férgek,
Életed Valami és Semmi közt lebeg.
Időtlen időbe zárva várod a Fényt,
Szívedben űzött vad, lelkedben öröklét.
A múlt gyehenna tüze lassan emészt.
Erőtlenül menekülsz a fájó gondolat elől
Megértést nem vársz, tudod, a szó is öl.
Rohansz, és közben észre sem veszed
A csillagközi járattal lekésed életed.
Önmagad rabja vagy. Magadnak élsz!
Maró kínoktól lelked üszkösödve ég
A szerelmet a végén kezded, nem az elején.
Emberek törölték beléd mocskos lábaik,
Fonnyadt remények sem táplálják álmaid.
Látomás gyötör: emberfejet kiköpő ordasok
Csonthalom ravatalon, hol nincs irgalom.
Felriadsz, a rideg-hideg marón húsodba váj.
Megfosztva álmaidtól az éj kies, puszta táj.
Páncélodból ha éjbefúlva kitörnek vágyaid
Megsebzetten téped rozsdás láncaid.
Örömet ha lelsz a Józan Ész fegyvert ragad,
Úgy érzed mindenkitől meg kell védeni magad
Mégis magadtól óvod, kit szeretsz…
Isten már nincs… az ember nem érti ezt!
Még nem érkezett hozzászólás.
Új írásához regisztrálj, vagy lépj be a jobb oldalon.
