vissza a főoldalraajánlom ezt a cikket

Menekülés

Szerző: HalacskaDátum: 2009. október 30. 13:49 Műfaj: PrózaCimkék: sultan meséi, katona

"Az embernél nincs nyomorultabb minden lény között, mely mozog, és lélegzik a földön" (Homérosz) Egy történet egy távoli országból, egy rég elvesztett háborúból.

Menekülés

 Hátulról kapta el a dushmant. Bal alsókarja ütésszerű mozdulattal csapott a meglepett hegylakó torkára, belefojtva a kiáltást, és a mozdulat folytatásaként magára húzta a testét. Jobb kezével ferdén befelé, a dereka magasságában beleszúrta a kést nagy erővel, hogy elérje a vesét. Keményen kellett tartania, mert szerencsétlen kétségbeesetten vergődött a szorításban.  Gyorsan vége lett, pár pillanat a támadás kezdetétől, hogy elernyedt a kezében, és távozott belőle az élet.  Csendesen lefektette a sziklás talajra, mellé kuporodott, és igyekezett csendben, gyorsan lehámozni róla a mocskos csalmát, amit végül undorodva magára vett. Felállt, és körülnézett. Az akció közben olyan hangosan vert a szíve, hogy attól tartott, meghallja az ellenség.

Nem figyeltek fel rá. A hegylakók biztosak voltak magukban. Számbeli fölényük, és az, hogy szerintük nem tudnak jelenlétükről a gyűlölt „suravik”, elbizakodottá tette őket. Várták a holnapot, mikor elkaphatják végre a szovjet ejtőernyősöket, akiket napok óta üldöznek. Eddig szerencséjük volt, de holnap…A csapda bezárult, innen nem tudnak hová menekülni tovább.

Igyekezett utánozni a leszúrt őr mozgását. Figyelmét most a rejtekükben várakozó társaira fordította.  Az őrtől elvett Kalast átvette a másik kezébe, és megmozgatta a vállát, mintha elzsibbadt volna a fegyver súlyától. Ez volt a jel. Lent, a katonák egymás után indultak neki a szorosnak, amin keresztül megmenekülhettek. Gyorsan mentek, mégis alig haladtak látszatra.

 Rátört a remegés. Ezt nem tudta leküzdeni, pedig már második éve szolgált ezek között a vad hegyek között. Látott már sok mindent, ölt is sokszor, de ez a remegés mindig elkapta, valahányszor úgy érezte, hogy túl van a nehezén… Túl van a nehezén? Ettől a gondolattól megijedt: húsz lépésre tőle egy csapat jól felszerelt muzulmán alig várja, hogy lenyúzhassa a bőrét, mint a szegény sofőrnek, akit sikerült elkapniuk. Még nincs vége! Még tart a háború!

 A megnyúzott bajtárs emléke dühössé tette. A düh pedig jó: erőt és bátorságot ad, amire most igazán szüksége van.  Hátranézett a hegylakók táborára, és igyekezett elmélyülni a dühében. A harcok közben megtanulta, hogyan lehet ezt a dühöt olyan szintre fokozni, hogy ne érezzen félelmet, és örömét lelje az ölésben.  Most elképzelte, mi lenne akkor, ha felfedeznék. Mennyi dushmant tudna magával vinni a halálba, ha fedeznie kellene a szakasz menekülését? Ismét lekuporodott a halott ellenséghez, és átkutatta, hátha talál még nála egy gránátot, vagy bármit, amivel javítani tudna a hatékonyságán. Nem volt nála semmi, viszont beszennyezte a kezét a vérével, és a vizelettel, amit a halála pillanatában eresztett maga alá. Káromkodott egyet magában, és felállt.

 Pont jókor, mert egy alak megindult felé a táborból. „Kezdődik!” – gondolta, és észrevétlenül elnyomta a biztosítót a fegyveren. Leguggolt, szemben az ellenséges táborral. Ezzel tudtára hozta az övéinek, hogy baj van. Tudta, hogy valahol egy Dragunov optikája mögött fedezi egy társa, de nem voltak illúziói: ha most harc lesz, akkor az utolsó csatájára készül.

 - Minden rendben? – kérdezte a közeledő alak tadzsik nyelven. Mielőtt válaszolt volna, úgy vette az ölébe a gépkarabélyt, mint egy gyereket. Ebből a helyzetből gyorsan tudott volna lőni.

 - Éhes vagyok – mondta fojtott hangon, és elkészült a támadásra.

  -  Mind azok vagyunk. Kibírod holnapig – felelte az afgán, és tovább közelített. Lecsúsztatta ujját a sátorvasról, és a tusánál ragadta meg a fegyvert. Az ellenség már elég közel volt ahhoz, hogy talán csendben elintézhesse, és ne csapjon zajt. Ám az hirtelen hátravágta a fejét, és megrogytak a térdei. Egészében úgy nézett ki, mint akinek az agyán most suhant át egy héthatvankettes töltény. A lövést nem hallatszott, a tábor zaja elnyomta a hangtompító csattanását, csak egy tompa puffanás volt, ahogy átütötte a koponyát. A mesterlövész leszedte a dushmant.      

Felugrott, elkapta a zuhanó testet, és odatámasztotta egy sziklának, mintha élne, csak leült volna beszélgetni hozzá. Átkutatta ezt is. Megörült, mikor négy szovjet gránátot talált nála. Növekedett a tűzerő.

Hirtelen felpörgött a szíve, mint valami motor. Torka összeszorult, és alig kapott levegőt. Sokáig tartott, mire sikerült kiragadnia magát a pánikból. Ha ez alatt az idő alatt felfedezik, még védekezni sem tudott volna…

 A légzésére kezdett el koncentrálni.  Kényszerítette magát, hogy lassan, egyenletesen vegye a levegőt. Bal kezén a mutató és középső ujjait nyugodt szívverés ritmusában szorította nagyujjához. Hamarosan a szíve is felvette ezt a ritmust, és elmúlt a torkát szorító érzés, csak az émelygése erősödött hányingerré, de úgy nagyságban ismét harcra kész volt.  Ránézett a táborra, ahol semmi sem változott.  Szerencséje van ma este…

Odalent a visszavonulását fedező bajtársak elfoglalták a helyüket. Sürgetően intettek, hogy induljon, szabad az út.  Ő azonban még mindkét hulla alá kézigránátokat tett, hogy ha majd megmozdítják őket, felrobbanjanak. Csak ezután indult lefelé a hegyoldalon.  Félúton megállt, és odahányt egy csenevész bokor mellé. Ahogy befejezte, rátört ismét a remegés. De ez már nem nagyon számított: kicsúsztak a markukból ismét, a szoroson túl már biztonságban lesznek. A következő találkozásig.

 

 

vissza a főoldalraajánlom ezt a cikket

---

Eddig 16 hozzászólás érkezett.
Új írásához regisztrálj, vagy lépj be a jobb oldalon.

---

1. Halacska   (#15030)	2009. november 22. 10:17
Florance! Válaszolni szeretnék, de most nincs sok időm. Egy kis türelmet kérek és felteszek egy írást, aminek az lesz a címe, hogy "Kukkolók a strandon". Rendben?
Válasz Florance hozzászólására (#14948).
2. Halacska   (#14989)	2009. november 21. 07:52
Van két hozzászólás, amikre nem tudok válaszolni, mert - mikor meg akarom nyitni őket - egyszerűen nem találom. Az egyik így kezdődik: "ezekre a történetekre is szükség van..."
3. Halacska   (#14470)	2009. november 08. 11:33
Titkolják, Liz! Egy férfinek nehéz ám kimutatni az ilyesmit! :)
Válasz Liz hozzászólására (#14444).
4. Halacska   (#14405)	2009. november 06. 22:09
Lehet, hogy ez inkább a férfiak szerencséje, nem? :)
Válasz Liz hozzászólására (#14377).
5. Pergamon   (#14252)	2009. november 04. 12:47
Meggyőztél
Válasz Halacska hozzászólására (#14231).
6. Halacska   (#14234)	2009. november 03. 23:52
Van még pár történetem.
Válasz Marcipan hozzászólására (#14223).
7. Halacska   (#14233)	2009. november 03. 23:51
Köszönöm!
Válasz idegen hozzászólására (#14221).
8. Halacska   (#14231)	2009. november 03. 23:49
A "limonka" úgy néz ki, mint egy nagy, csőrös citrom, meg egy rászerelt kilincs - körülbelül. Van egy biztosítószeg rajta, amit használat előtt ki kell húzni. Ha kihúztad a szeget, akkor lenyomva kell tartanod a "kilincset", mert akkor indul a késleltetőgyújtó, ha elengeded. Úgy szokták elaknásítani vele a dolgokat, hogy kihúzzák a biztosítót, és úgy teszik a tárgy alá, hogy az a súly lenyomva tartsa a "kilincset". Ha megmozdítják, kipattan, és indul a gyújtó.
Válasz Pergamon hozzászólására (#14229).
9. Pergamon   (#14229)	2009. november 03. 21:56
Jó kis írás lett. Csak azt nem értem, hogy tett kézigránátokat a hullák alá úgy, hogy ha megmozdítják őket, akkor felrobbanjanak.
10. Marcipan   (#14223)	2009. november 03. 18:36
Folytasd...!
11. idegen   (#14221)	2009. november 03. 17:56
Legfeljebb ideig-óráig.Senki nem marad ki, legfeljebb nem akar tudomást venni róla. .-. A reagálást most moderálják, kissé felkavart vagyok. Ám minden tiszteletem a látásmódodért. És csak gratulálni tudok az íráshoz.
Válasz Halacska hozzászólására (#14214).
12. Halacska   (#14214)	2009. november 03. 16:26
De vannak: akik kimaradnak belőle.
Válasz idegen hozzászólására (#14211).
13. idegen   (#14211)	2009. november 03. 16:04
Minden háborút elvesztettünk régen. (Én is zokogtam a Neretva vizében, amikor a folyóba hulltak a kövek...) Nincsenek győztesek...!
14. Halacska   (#14193)	2009. november 03. 07:41
Köszönöm!
Válasz Nem Tom hozzászólására (#14189).
15. Halacska   (#14192)	2009. november 03. 07:41
Tényleg az. Úgy gondolom, ezt az oldalát a katonásdinak nem ismerik a Rambo - őrültek. Pedig erről kellene inkább háborús filmeket írni: a hányingert keltő, szűkölő félelemről, meg arról a pszichózisról, ami ellen nem véd meg semmiféle védelmi eszköz.
Válasz Szűcs István hozzászólására (#14169).
16. Nem Tom   (#14189)	2009. november 03. 07:34
Nagyszerű írás, gratulálok. Tamás