Mert...szeretlek!

Szerző: Herbák István AndrásDátum: 2011. május 23. 21:00

Műfaj: VersCimkék: várni, valakire, olyan jó, mint maga az, boldognak lenni

Bocsásd meg azt nekem, hogy szeretni merlek,
Szeretni úgy, hogy még, aligség ismerlek!
Nézd el, hogy örülök, s vágyom minden szavad
És, hogy a jutalmam, Te vagy nekem, magad!
Egyedül, társtalan, csigaházban éltem
Legtöbbször sajnos csak, magamhoz beszéltem.
Nem értették szavam, bárhogy magyaráztam,
Hiába színeztem, bárhogyan gyaláztam!
Aztán ’vég – feladtam, messze menekültem,
Hogy másnak ne fájjon, inkább elkerültem.
Soha nem éreztem: áldozatot hoznék,
Eszembe nem jutott, hogy fájdalmat okoznék
Bármelyik szavammal, mi fejemben fogant,
Hisz kerestem, szűrtem! – egy se csak, kirohant!
Mint a puszta nyáron, ha a Nap pirítja,
És keservét, szomját a végsőkig szítja,
Olyan sivár lelkem, már fű se nő benne,
Hát cseppnyi öröme, ugyan mitől lenne?!
De most olyat érzek, hogy magam se hiszem,
Hát minden szavamat az ölemben viszem
Eléd, dédelgetve, hogy csak simogasson,
És céljához mind-mind igazan juthasson!
Ám, ha Te úgy érzed, ostorként pattognak,
Egymásba akadnak, kenetlen kattognak,
Csak szólj: néma leszek! Érted nem áldozat!
Mond hát, mi lesz vélem: szépség, vagy kárhozat?!