Mikor elindultam / In memoriam B. /

Szerző: Tóth LászlóDátum: 2008. április 22. 10:24

Mikor elindultam

/ In memoriam B. /

Tikkasztó hőség volt,

s a nyár forró, száraz levegője

megült a számban,

s én egyedül poroszkáltam

a poros arany napsugárban!

Mentem,

egyere csak mentem a délutánban,

s lábujjaimmal minden

egyes lépésnél nyomot hagytam

a földút simogató lágy porában!

Egy jelet, hogy egyszer erre jártam,

mely elmúlik ha lenge szellő

jár utánam!

Mentem, de már egyre alkonyodott

sírtak, mert véreztek

a könnyű kis pipacsok

s fáradt voltam

de leülni nem akartam!

Féltem, hogy sötét lesz,

és az úton talál az est,

de felnéztem az égre

s a sok fényes csillag

a szárnyára vett!

S én repültem velük

gyémántporból szőtt szárnyokon,

és vittek, hívtak,

-hogy hová s minek?

nem tudom!-

De én csak úsztam velük

egyre feljebb,

hogy az ismeretlenbe

egy hűs hajnalon

újra hazaérjek!

2006. 06.16-27.

Eddig 1 hozzászólás érkezett.
Új írásához regisztrálj, vagy lépj be a jobb oldalon.

1. Pigniczki Ágnes (#7945)	2009. március 02. 21:26
Szép ez a vers, dallama van, de néha megtörik ez a dallam. Kár érte. Ugyanezt a törést érzem az utolsó négy-öt sorban is. Számomra zavaró "hogy az ismeretlenbe egy hűs hajnalon újra hazaérjek!" Ha nem ott lenne a "hogy" , ahol most írod, világosabb lenne. A csillagok elragadnak az ismeretlenbe, hogy egy hűs hajnalon visszatérhess, haza. Lehet, hogy rosszul értelmeztem a verset, de TE KÉRTÉL VÉLEMÉNYEKET! :) Üdv.: Ági