Napló két másodpercről

Szerző: JuhiDátum: 2008. április 08. 08:51

Műfaj: VersCimkék: vers

4.emelet

Aláhullok, és mély zuhanásba kezdek. Elmélkedem.
Nincs borzalom, nincs félelem, csak felismerés:
bukott a vezér, és buktam én is vele.
Nincs a halálnak ellenszere.
Karomnak lágy dallama már nem kalimpál,
nem érint kötelet, falat, peremet,
már nem érint semmit.
Sehol semmi folt.
Átcikázik agyamon a gondolat, a bizonyosság:
az életemnek vége ennyi volt.

3.emelet

Zuhanva emelkedek új magasságokba,
a szeretet körben állva ünnepel.
Megindít a gondolat egyszerűsége,
miközben zuhanok a légüres térbe,
íme hát, elindultam a fénybe! - meghalok.
És várnak rám az angyalok.

2.emelet

Valahol betörik egy ablak,
de hogyan, s mint, nem tudom,
csak becsukott szemmel bámulom
a láthatatlant, a régi ismerőst,
ki már kézen fogott minden őst,
a nyugalmat, és Istent.
Lassan-lassan feladok hát mindent.
Csak béke van, és csönd.
És régi szerelem.

1. emelet

Igen, az a régi szerelem.
Úgy látszik, csak őt viszem magammal,- nem gondoltam volna,
de most olyan, mintha szorosan átkarolna,
és nem engedne el sohasem.
Mióta zuhanok? Talán már évek óta?
Vagy igaz lenne, hogy csak két másodperc az élet?
Fura - gondolom magamban - érdekes elmélet.
Tiszta most a szívem, felkészültem a halálra,
s mint aki nagyon is jól ért mindent,
csendes derűvel nézek Isten mosolyára.

Talaj

A csalódás úgy zuhan rám, mint
a frissen otthagyott szeretőre,
és csak lassan fúródik belém a felismerés tőre,
hogy élek, és most már élni fogok.
És vár rám a szenvedés. De sohasem feledem,
hogy volt már egy számvetés,