Némaság
Dátum: 2008. március 21. 11:05Műfaj: NovellaCimkék: szerelem, halál |  |
A történet a ki nem mondott szavak, érzések csapdájáról és az általuk okozott fájdalomról szól. Ráébredés arra, hogy fogy az idő és a halál nem fog várni, míg bepótoljuk az elvesztegetett életet.
A lány elgondolkodva állt a szekrény előtt. Mit vegyen fel. Nem akart sem túl kihívó, sem túl unalmas lenni. Két esélyes volt a vacsora kimenetele, nem akarta egyik esélyt sem kihangsúlyozni.
Kisétált a konyhába, készített egy csésze teát. A szeme könnybelábadt, amikor szétnézett a lakásban. Mindenütt emlékek, tárgyak, fényképek...kezébe vett egy kis üveg virágot. Tőle kapta. Mennyire giccsesnek és rondának tartotta...most mégis olyan szépnek látja.
Torokhangon felnevetett. Ha most látná valaki hát bizony bolondnak nézné.
Csendben felöltözött, enyhe sminkkel tette élénkebbé az arcát. Haját felcsatolta, elöl arcára omlott pár tincs.
Nézte magát a tükörben.
Torkában lüktetett a szíve. De már nem lehet visszakozni.
Elindult hát. Az este csodaszép volt. Lágy szellő, balzsamos virág illat, a nyár eleji természet lélegzete kísérte.
"Szép nap a halálra!" - idézte fel magában egyik kedves filmjének sorát. Valóban szép.
A világ mit sem sejt szándékáról, szilánkokra zúzni készül egy életet.
A fiú az étterem előtt várta. Egy szál rózsával. Gyönyörű, élettől duzzadó vérvörös szirmai voltak. Keserű nyál gyűlt fel a lány torkában, s ahogy a fiú megcsókolta legördült arcán egy könnycsepp.
Gyorsan elfordult, hogy a másik ne lássa és bementek az étterembe.
Egy csendes ablak melletti kis asztalt kaptak távol a többi vendég zajától. Mindketten feszengve várták a pincért.
A fiú mesélt a munkájáról, a lány hallgatta. Közhelyek hangzottak el. S miközben rendeltek a lány azon gondolkodott vajon mit keres itt?
Vajon mit remél, miért gondolja, hogy lehet más vége az estének, mint a búcsúzás?
Fejében gondolatok kergették egymást, szíve őrülten dobogott.
Remegő kézzel nyúlt a pohár után.
A fiú elnémult s csak nézte a lányt. Nézték egymást. Mondandójuk volt bőven, ajkuk mégsem formázta szavaikat.
Csak a szemeik beszéltek.
S a fiú tudta már, hogy ez az este az utolsó.
Hogy egyedül megy haza.
Nincsenek szavak, melyek testet adhatnának a sok fájdalomnak, bánatnak, sérelemnek mely az évek során felgyűlt bennük.
Csak nézték egymást. Két néma alak, egymásba kapcsolódó szempárral. Két néma alak, akit folytogatnak a szavak és az érzelmek.
A fiú keze megérinti a lányét, ujjaik összekapcsolódnak. Szemei könyörögnek, s a lány arcát könnycsepp bukik alá.
Vége.
Szavak nélkül. Csendesen.
A lány felállt az asztaltól szívét marta a fájdalom, szemét égették a könnyek. Ki sietett az utcára, üvölteni, futni lett volna kedve. Csak kitéphesse a lelkéből a pokoli kínt.
Benézett az ablakon, a fiú még az asztalnál ült, lehajtott fejjel. Arcán legördült egy könnycsepp.
A lány szeméből ömlöttek a könnyek, futni kezdett, át az úttesten. Szét sem nézett csak szaladt...
A fiú hirtelen fékcsikorgást hallott és egy puffanást, ahogy kinézett az ablakon látta, ahogy a lányt elüti egy autó. Teste tehetetlenül csapódott a szélvédőnek, s élettelenül zuhant a földre.
Kirohant, óvatosan a karjába vette a lányt. Már késő volt. A gyönyörű szempárból már eltűnt a fény, az utolsó könnycsepp csordult a fiú kezére.
A lány halott volt. Többé már nem mondhatták el egymásnak, amit éreztek.
A búcsú végleges volt. Örök. Visszavonhatatlan akár a halál.
A fiú beszélni kezdett, miközben karjában ringatta a lányt. Elmondta, hogy mennyire szereti, hogy nélküle nem tudja mihez kezdjen, hogy mennyire sajnálja...hogy nem tudta elmondani neki, amikor még megtehette volna.....
Még nem érkezett hozzászólás.
Új írásához regisztrálj, vagy lépj be a jobb oldalon.
