Nem búcsúzom...
Dátum: 2008. május 20. 02:17Műfaj: VersCimkék: barátság, emlék, halál, főnix, csillaghíd |  |
… emlékezem
Az utcán futottunk össze,
Láttam megtört vagy, oly´ elveszett,
Arcodból semmi nem volt már a régi,
Csak két csillagszemed.
Ölelésre tártad két karod,
S annyit mondtál: te nem változol…
Emlékszel?
Legutóbb Mártélyon nyaralt a szűk
baráti kör, mennyi kacagás, móka
maradt a napok mögött!
A jurta hangos volt, -egy víg csapat-
ébren vártuk a hajnalokat.
Ott a parton a nyári éjeken
szomorkodtunk elmúlt szerelmeken,
beszéltünk barátokról, s arról, hogy élni, élni kell!
Emlékszel?
Egy rigófüttyös hajnalon a napkeltét rajzoltad
és nevettél: ˝gyorsan jön nagyon˝!
Mindenen nevettünk, kinevettük a zord napokat,
s még annak is örültünk, hogy soha
nem kellett aludnunk híd alatt.
A Tisza-parton ültünk, s tengernek láttuk azt,
csillagot kerestünk éjjel, s fogtunk sok halat.
Emlékszel?
Minden csinos lányt levetkőztetett szemed,
s zokogást tettetve mondtad, hogy mind a
másé, egyik sem lehet a tied.
Rajzoltad az ˝Örök Évák˝-at és mindegyik
rajzod címe az ˝Örök Semmi˝ lett.
Emlékszel?
Fejből idézted Verlaine-t és szenvedélyesen
búsan szavaltad a Shakespeare szonetteket,
Villon-t szeretted s hogy Karinthyt* idézheted,
Vangelist csodáltad, s elmerültél Paganiniben.
Én ˝asztráltam˝ neked rövid, de boldog életet,
s ősi kultúrákról vitáztunk mód felett.
Emlékszel?
Még alig két hete…
Megint a parton idéztük fel az elmúlt éveket.
Szerettél élni. Főnix madárként újult mindíg életed!
Nevettél, mint régen, de láttam szomorú a szemed.
Művész vagy, -mondtam én-, de csak legyintett
kezed: ˝semmivé vált az életem, de tudod te ezt,
művészet már az is, ha nem gondolsz erre sem.˝
Emlékszem… elköszöntünk, mint két jó barát,
s pár nap múlva jött a hír: Te ott vagy, ODAÁT.
Angyalok emeltek a szivárvány fölé.
Nem siet a Nap Neked kelni már.
A holdak ívét rajzolod egy csillaghíd alatt,
s nem mondod többé, hogy te semmi vagy…
Úgy fáj a szó, hogy leírni alig tudom,
csak idézem az utolsó perceket…
Légy jó… majd találkozunk, mondtam,
-akkor nem éreztem, kezed furcsa
szorítása karomon mit jelent-,
s nem tudtam miért mondod: Isten veled!
Őszinte barát voltál…
… Várj reám! Hamarosan megyek!
Addig gondold ki, milyenre fessük át a kék eget!
… hallom ahogyan nevetsz…
Eddig 2 hozzászólás érkezett.
Új írásához regisztrálj, vagy lépj be a jobb oldalon.
1. Maja (#1037) | 2008. június 05. 14:34 |
Vox-humana! Méltó vagy barátodhoz! csodálatos emlékezést írtál róla. Biztos nevetve csettint: Ezt jól írtad meg! | |
| |
2. Vox_ humana (#536) | 2008. május 21. 13:09 |
Kedves Liz! Igen, tovább kell lépni... az élet tovább halad. Mégis, néha emlékezik az ember. Ezt a verset egy ilyen pillanat szülte. Köszönöm a hozzászólásod. | |
| |
