Nyelvi jelek, suicid utalások
Dátum: 2009. április 07. 20:01Műfaj: SzakirodalomCimkék: szakdolgozat, suicid |  |
Széchenyi István naplójában ötvennél többször említi szuicid tervét. Széchenyi öngyilkossága a sztoikus Seneca gondolati hátterével összekapcsolható, vagyis: „a bölcs addig él, míg élnie kell nem pedig lehet” Grünwald Béla történész írja meg Széchenyiről patográfiáját
Nyelvi jelek, utalások
Széchenyi István naplójában ötvennél többször említi szuicid tervét. Széchenyi öngyilkossága a sztoikus Seneca gondolati hátterével összekapcsolható, vagyis:
„a bölcs addig él, míg élnie kell nem pedig lehet”
Grünwald Béla történész írja meg Széchenyiről patográfiáját, melyben öröklött elmebetegség okaként jelöli Széchenyi tettét. Ezt legélesebben Péterfy Jenő bírálta. Később Péterfy és Grünwald is Széchenyi módszerével (főbelövés) lettek öngyilkosok. Mint ahogyan Széchenyi kezelőorvosa egy évvel Széchenyit követően- Goldberg Fülöp is választotta „a legnagyobb magyar” öndestruktív modelljét. Az ezt követő évben Teleki László politikus követett el azonos módszerrel öngyilkosságot. A szerzők ehhez a modellkövetéshez sorolják Teleki Pál 1941áprilisi öngyilkosságát.
Az azonosulás vikariáló modelltanulás szerepét a részletekig pontos mintakövetés is jelenti. Másrészről a napoló személyes hangvétele lehetővé teszi a tartalomra való emocionális ráhangolódást. Harmadrészt Széchenyi magas státuszát („a legnagyobb magyar”) hangsúlyozza. Széchenyi a magyar identitást jelenti.
Széchenyi naplója a kor életérzését presszionáló mód fogalmazta:
„szószegők lettünk….a legpocsékabb nemzet”
A Kiegyezés utáni társadalmi értékzavart jellemezte a dzsentri identitás kialakulása.
Mikszáth Kálmán prózájában ábrázolja ezt a társadalmi réteget. Különös házasság (1900) című regényében Buttler szimbolikus öngyilkosságával ábrázolja az irreális életvitelű dzsentri réteg kimenetelét.
A századfordulóra az öngyilkosság irodalmi ábrázolása divattá lesz és az irodalmárok gyakran választják az öndestruktívitásnak ezt a módját.
(Füredi-Buda: Múzsák a Díványon 275-289.old.)
Befejezett öngyilkosságot elkövetett ismert irodalmárok
Bél Károly András Ilarie Chendi Marina Ivanovna Cvetajeva
Csáth Géza Stig Dagerman Dávid Béla
Ferenczy Teréz József Attila Kőrös Endre
Jack London Juhász Gyula Quintus Lutatius Catulus
V.V. Majakovszkíj Lu Csao Lin Kenneth Arthur Nortje
Osváth Ernő Mára Sándor Miron Pompiliu
Emilio Salgari
Sylvia Plath
Wass Albert
Ernst Hamingway Ernst Toller
Stjepan Zanović
Irodalmi közhely, hogy a szenvedés, boldogtalanság - amit Arisztotelész melankóliaként említ életérzése hat leginkább pozitív erővel a költészetben.
A tizenegy évesen már publikáló angol Thomas Chatterton (1752-1770) 18 évesen mérgezi meg magát. Az 1932-ben, harminchárom éves korában öngyilkos lett Hart Crane (USA) homoszexualitása és alkoholizmusa miatt szegényen és kitaszítottan élt, amikor 1931-ben – miután matrózok verték meg és rabolták ki - Havanna közelében vetette vízbe magát.
James Pennebaker, a University of Texas pszichológiaprofesszora vezetésével egy számítógépes program segítségével vizsgálták az öngyilkos költők szóhasználatát.
A kutatók kilenc öngyilkos költő 156 versét és másik kilenc, természetes hallállal halt költő 135 versét vizsgálták.
John Berryman (1914-1972), Hart Crane (1899-1932), Szergej Jeszenyin (1895-1925), Adam L. Gordon (1833-1870), Randall Jarrell (1914-1965), Vlagyimir Majakovszkij (1893-1930), Sylvia Plath (1932-1963), Sarah Teasdale (1884-1933) és Anne Sexton (1928-1974)
Műveiket olyan szerzők alkotásaival hasonlították össze, akik nemzetiség, kor, oktatás és nem szempontjából a lehető leginkább hasonlítottak hozzájuk. A vizsgált költők mindannyian amerikaiak, britek vagy oroszok voltak.
A kontrollcsoport a következőkből állt: Matthew Arnold (1822-1888), Lawrence Ferlinghetti (1919-től), Joyce Kilmer (1886-1918), Robert Lowell (1917-1977), Oszip Mandelstam (1891-1938), Borisz Paszternak (1890-1960), Adrienne Rich (1929-től) és Edna St. Vincent Millay (1892-1950).
A kutatás eredményeit a következőkben foglalta össze Pennebaker:
"Az önazonosság, elszigeteltség és a többiekhez való kapcsolódás kérdéseire rávilágít a szóhasználat. Az egyik legárulkodóbb szó az 'én'. Az öngyilkosságra hajlamos emberek sokkal nagyobb arányban használják ezt a névmást, s ilyenkor jelentősen mérséklődik a más emberekre tett utalások száma.
Az öngyilkos hajlamú költők műveiben az öngyilkosságukhoz vezető szakaszban emellett általában csökkent a kommunikációval kapcsolatos szavak aránya is - "beszél", "mesél", "megoszt" (egy történetet), "figyel", "meghallgat" -, míg a nem-öngyilkosköltőknél nem volt ilyen tendencia kimutatható.
Az öngyilkos költők több olyan szót használtak, melyek a halállal kapcsolatosak, de - meglepő módon - sem a negatív ("gyűlöl"), sem a pozitív ("szeret") érzelmi töltettel rendelkező szavak aránya nem tért el a két csoportnál.
Pennebaker elmondta, a korábbi kutatások rámutattak, hogy az öngyilkossági arány sokkal magasabb a költők, mint más írók, illetve az átlagemberek között, és a költők inkább depressziós hajlamúak, illetve nagyobb arányban veszélyezteti őket a mániás depresszió.
Az öngyilkossá lett költők nyelvhasználata a kortárs költők esetében akár "az öngyilkosság nyelvi előrejelzője" lehet. "Nem valamiféle okozati összefüggésről van szó. Nem állítjuk, hogy ha valaki gyakran használja az 'én' szócskát, öngyilkosságot fog elkövetni. Egyszerűen a nagyobb veszélyt jelezheti"
(forrás: http://www.origo.hu/tudomany/tarsadalom/20010730ongyilkos.html)
James Pennebakeréhoz hasonló kutatásról Kézdi Balázs: A Negatív kód című könyvében olvashatunk. Kézdi művét, az öngyilkosság vonatkozásaként a hazai szociálismunkában leginkább használható szakirodalomnak gondolom
Shneidman(1985) nyomán mutatja be azokat az előítéleteket, amelyek az öngyilkossággal kapcsolatban élnek a köztudatban:
- aki öngyilkosságról beszél, az soha nem követi el,
- az öngyilkosságnak nincsenek előjelei,
- aki öngyilkos akar lenni, az mindenképpen meg is akar halni,
- aki egyszer hajlik az öngyilkosságra, bármikor megteheti,
- öngyilkossági krízis utáni javulás azt jelenti, hogy megszűnt a veszélyeztető tényező,
- mindenki, aki öngyilkosságot követ el, vagy akar elkövetni, elmebeteg. Az öngyilkosság pszichotikus cselekvés.
Kézdi szerint az öngyilkosság hermeneutikai fölfogása jelenti, hogy „az öngyilkosság jelenségét nem a természettudományok felfogását követve lehet magyarázni, mint inkább az okok megértésére érdemesebb hangsúlyt fektetni. Hermeneutika az értelmezést és megértést vizsgáló filozófiai tudomány, amely módszerével a kultúra és az öngyilkosság kapcsolatát kutatta.
Kézdi a Clifford Geertz-féle szemiotikai kultúra fogalmát használja: "...az ember jelentések maga szőtte hálójában függő állat. A kultúrát tekintem ennek a hálónak, elemzését pedig éppen emiatt nem törvénykereső kísérleti tudománynak, hanem a jelentés nyomába szegődő értelmező tudománynak tartom."
Kézdi szerint a magyar kultúrát, mint kód tükrözi az öndestruktív magatartás. „Szuicid szcénaként (öngyilkos jelenet) nevezi. Az öngyilkosságra utaló jelek rendszerét a diskurzusban, kommunikációban találhatók. Vagyis az öngyilkos személy tettével az adott kultúrára reflektál. Mint az öngyilkos segélykiáltása vezeti be a „Cry for help” fogalmát.
A szerző kutatásai a pécsi sürgősségi telefonszolgálatnál rögzített szuicid telefonálók beszédmódjának sok éves megfigyelésein alapulnak. A vizsgálatok során a használt nyelvben nagy számban a „tagadó grammatika”volt jellemző. Az öngyilkosjelöltek segélykiáltásaiban a negatívitás a magyar kultúra negatív kódját testesíti meg.
Kézdi Balázs szerint "a magyar szuicid szcéna - circulus viciosus (ördögi kör) vagyis az önpusztításra referáló diskurzus konstruálja önmaga tárgyát.”
A magyarnyelvben kulturálisan van jelen a negativitás (tagadás), amely történelmi. Nyelvhasználat vizsgálata alapján állapítja meg, hogy a valóság, mint a létezés nem felel meg a lehetőségnek, vagyis a lényegnek. A pozitív tartalom a tagadás tagadásaként jelenik meg.
Egyes emberek számára a „meghívott halál” a szorongás megszüntetésének természetes, a kultúrából következő lehetőségként jelenik meg.
Vagyis az öngyilkosságot, mint megoldási lehetőséget a kulturális minták kínálják, amelyek nyelv sajátosságában a tagadó grammatikát jelentik.
Megvizsgálták a tagadások gyakoriságának alakulását Dante Isteni színjátékában a Pokol XIII. énekében, amely az öngyilkosokról szól. Kiderült, hogy az öngyilkosokról szóló énekben mind az eredetiben, mind a fordításokban sokkal több a tagadás, mint az azt megelőző XII. vagy az azt követő XIV. énekekben. A magyar fordításokban több a tagadás, mint az eredeti olaszban. A különbség a későbbi fordításokban szaporodott.
Szerző és fordítók Keletkezés éve Tagadások száma
Dante (eredeti) 1307-1320 23
Angyal János 1878 25
Szász Károly 1885 29
Cs. Papp József 1910 27
Babits Mihály 1912 44
A korábbi fejezetekben hivatkozott 1870. évet követő magyar öngyilkossági mutatók növekedése párhuzamba állítható a tagadások növekedésével.
(Kézdi Balázs: A negatív kód - Kultúra és öngyilkosság - Pécsi Tudománytár, Pécs, 1995)
Az alkalmazott pszichológia elméleti módszereinek sajátosságai a nyelvkutatásában
A Negatív kód kapcsán szóba került hermeneutika és diskurzusanalízis Hans-Georg Gadamer (1960) nevéhez fűzödik.
A hermeneutikai jelenségek olyan probléma-területeket, melyek nem rendelkeznek tökéletes átláthatósággal. Vagyis minden jelenség hermeneutikai, melynek nyelvi megértése módszeres erőfeszítést igényel. A hermeneutikai elemzés a hagyomány és a tekintély mentén zajlik. A hagyomány és a tekintély dialektikája határoz meg valamennyi hermeneutikai problémát.
A hermeneutikai vizsgálat alapkérdése, hogy a nyelv és a nyelvhasználat miként aktualizálja az adott problémát.
(Hans-Georg Gadamer- Igazság és módszer – Osiris – 2004)
Ide írd a cikk teljes szövegét.
Még nem érkezett hozzászólás.
Új írásához regisztrálj, vagy lépj be a jobb oldalon.
