Nyilvános (fél)hivatalos levél a Télapónak
Dátum: 2009. december 04. 09:50Műfaj: ÉrdekességCimkék: levél, télapó, cikk, mikulás |  |
Kedves Mikulás... Akarom mondani, mélyen tisztelt Szent Miklós Úr! Rég nem írtam már neked, öö vagyis jó ideje már, hogy nem írtam Önnek... Hú, de megnehezülnek a dolgok, miután úgymond felnő az ember.
Maradjunk a tegeződésnél szerintem, noha te vagy az idősebb (A wikipédia szerint már 1700 éves is elmúltál.), régóta ismerjük egymást: Szóval venném a bátorságot. (Mint ahogy te is vetted a bátorságot, hogy ne hozz nekem Frédi Bénis játékfigurákat, miket utolsó levelemben kértem tőled úgy... nyolc éves koromban. Naná, még emlékszem, nincs harag.)
Hogy és mint mindig Télapó? Múltkor láttalak a Kossuth téren a házikódban üldögélni, méteres gyermeksorral a bejárat előtt (Pedig lehet nem ácsorognának ott, ha tudnák, milyen kevés az esélye, hogy Frédi-Béni nő a csizmájukba! Nincs harag.), és arra gondoltam, szívesen belesnék hozzád, beszélgetni a régi szép időkről, amikor még azt mondogatták nekem, csak akkor hozol bármi szépet, ha előtte megtakarítom a cipőt. (Mivel egyet tettem az ablakba, egyet is takarítottam meg. Másnap úgy kocogtam suliba, hogy az egyik cipőm tiszta volt, a másik meg piszkos.) De mégsem álltam be a versterén alaposan felkészült pulyák mögé, részint, mert hideg volt, utálok várni, és idegesít a zsivaj, részint pedig mert az egyetlen vers, amit fejből tudok az egy Ady költemény. Gondoltam inkább írok neked valamit, küldök ímélt, esemest, fakszot, ememest, íviv meghívót, hogy bejelölj, felveszlek emesenre, chateljünk, vagy maradok az ősrégi megoldásnál (Biztos vannak idős emberek, akik emlékeznek még rá.) s írok neked egy sima levelet. Igen, papírra, tollal. Betűket.
De igazából nem tudom, mit írhatnék neked. Te mindent tudsz a gyerekekről, olyan lehetsz, mint a Jóisten, aki fentről figyel, (vagy a nyolcas buszról, franc tudja), és bár ez némileg inkorrekt dolog az emberi jogok/privátszféra tekintetéből, legalább tudod, hogy megvagyok, "felnőttem", éldegélek, mentális egészségem kielégítőnek mondható, testi egészségem szintúgy, érzelmi, szexuális életem okés. Ezek biztos fel vannak neked jegyezve egy kis füzetkében, amit a zsebedben tartasz, vagy a szakálladban, sapkádban, "mittomén". A legfontosabb information azonban az -gondolom én- , hogy jó gyerek voltam. Vagyis hát vagyok. Persze nem szent, még nem festették fel orcámat a Sixtus kápolna egy pingálatlan sarkába, de alapvetően nem robbantottam fel helyi buszjáratokat, nem fertőztem meg embereket ebola vírussal szorgos szabadidőmben, sőt, főiskolai tanár se lettem idén. Jó voltam komolyan, most meg akkor jön a "mit kérsz" pillantásod, igaz? Idén nem kérek semmi extrát, nem azért írok, hogy kívánságlistát adjak, egyszerűen csak, mert bocsánatot akarok kérni. Nem volt szép dolog tőlem, hogy nyolc éves korom óta nem firkantottam neked egyetlen sort sem. Nem mintha nehezteltem volna a Frédis-Bénis izé miatt - á! nem is emlékszem rá. (Hogy nem hoztál nekem nyolc éves koromban Frédis Bénis játékfigurát, amit külön kértem tőled levélben, és tuti megkaptad, mert az északi sarkra címeztem, aztán bedobtam az asztali fiókba, csak évek múlva találtam meg.) De ilyenek a gyerekek, kételkednek, meg néznek nagyokat, racionálisak, logikusan nézik a világ dolgait, de aztán felnőnek, és elkezdenek hinni benned. Jó, ez nem egészen így van, ebbe most ne kössünk bele. Mondjuk úgy, a felnőttek hinni akarnak benned, mert akkor kicsit lehet felejteni, hogy amúgy más dolgok vannak itt, emberek lopják el az adventi gyertyát, balesetek történnek, szándékos károkozások lélekben, testekben. Én legalábbis így vagyok vele. Kicsit. Jobban. Gondolom ezért árulnak a téren egy méteres táncoló Télaput, aki álló nap ugyanarra ropja, és akit képzeletben egy nap sörétes puskával használt tárgynak nyilvánítok, ha nem veszik meg gyorsan. Ezért építenek neked házikót a térre, ezért öltöztetnek be egy teszkós munkatársat.
Mit kérek hát? -kérded összébb húzva szemöldöködet. Semmi extrát, tényleg. Legyél. Gondolatban, kvázi lelkekben. Hozz boldogságot, hallgass verseket, tedd szebbé a világot. Kellesz ilyenkor, ennyi. Meg a jó fenébe már! Frédi-Béni figura olyan nagy kérés?
Őszinte rajongód:
KZ
vissza a főoldalraajánlom ezt a cikket
Hogy és mint mindig Télapó? Múltkor láttalak a Kossuth téren a házikódban üldögélni, méteres gyermeksorral a bejárat előtt (Pedig lehet nem ácsorognának ott, ha tudnák, milyen kevés az esélye, hogy Frédi-Béni nő a csizmájukba! Nincs harag.), és arra gondoltam, szívesen belesnék hozzád, beszélgetni a régi szép időkről, amikor még azt mondogatták nekem, csak akkor hozol bármi szépet, ha előtte megtakarítom a cipőt. (Mivel egyet tettem az ablakba, egyet is takarítottam meg. Másnap úgy kocogtam suliba, hogy az egyik cipőm tiszta volt, a másik meg piszkos.) De mégsem álltam be a versterén alaposan felkészült pulyák mögé, részint, mert hideg volt, utálok várni, és idegesít a zsivaj, részint pedig mert az egyetlen vers, amit fejből tudok az egy Ady költemény. Gondoltam inkább írok neked valamit, küldök ímélt, esemest, fakszot, ememest, íviv meghívót, hogy bejelölj, felveszlek emesenre, chateljünk, vagy maradok az ősrégi megoldásnál (Biztos vannak idős emberek, akik emlékeznek még rá.) s írok neked egy sima levelet. Igen, papírra, tollal. Betűket.
De igazából nem tudom, mit írhatnék neked. Te mindent tudsz a gyerekekről, olyan lehetsz, mint a Jóisten, aki fentről figyel, (vagy a nyolcas buszról, franc tudja), és bár ez némileg inkorrekt dolog az emberi jogok/privátszféra tekintetéből, legalább tudod, hogy megvagyok, "felnőttem", éldegélek, mentális egészségem kielégítőnek mondható, testi egészségem szintúgy, érzelmi, szexuális életem okés. Ezek biztos fel vannak neked jegyezve egy kis füzetkében, amit a zsebedben tartasz, vagy a szakálladban, sapkádban, "mittomén". A legfontosabb information azonban az -gondolom én- , hogy jó gyerek voltam. Vagyis hát vagyok. Persze nem szent, még nem festették fel orcámat a Sixtus kápolna egy pingálatlan sarkába, de alapvetően nem robbantottam fel helyi buszjáratokat, nem fertőztem meg embereket ebola vírussal szorgos szabadidőmben, sőt, főiskolai tanár se lettem idén. Jó voltam komolyan, most meg akkor jön a "mit kérsz" pillantásod, igaz? Idén nem kérek semmi extrát, nem azért írok, hogy kívánságlistát adjak, egyszerűen csak, mert bocsánatot akarok kérni. Nem volt szép dolog tőlem, hogy nyolc éves korom óta nem firkantottam neked egyetlen sort sem. Nem mintha nehezteltem volna a Frédis-Bénis izé miatt - á! nem is emlékszem rá. (Hogy nem hoztál nekem nyolc éves koromban Frédis Bénis játékfigurát, amit külön kértem tőled levélben, és tuti megkaptad, mert az északi sarkra címeztem, aztán bedobtam az asztali fiókba, csak évek múlva találtam meg.) De ilyenek a gyerekek, kételkednek, meg néznek nagyokat, racionálisak, logikusan nézik a világ dolgait, de aztán felnőnek, és elkezdenek hinni benned. Jó, ez nem egészen így van, ebbe most ne kössünk bele. Mondjuk úgy, a felnőttek hinni akarnak benned, mert akkor kicsit lehet felejteni, hogy amúgy más dolgok vannak itt, emberek lopják el az adventi gyertyát, balesetek történnek, szándékos károkozások lélekben, testekben. Én legalábbis így vagyok vele. Kicsit. Jobban. Gondolom ezért árulnak a téren egy méteres táncoló Télaput, aki álló nap ugyanarra ropja, és akit képzeletben egy nap sörétes puskával használt tárgynak nyilvánítok, ha nem veszik meg gyorsan. Ezért építenek neked házikót a térre, ezért öltöztetnek be egy teszkós munkatársat.
Mit kérek hát? -kérded összébb húzva szemöldöködet. Semmi extrát, tényleg. Legyél. Gondolatban, kvázi lelkekben. Hozz boldogságot, hallgass verseket, tedd szebbé a világot. Kellesz ilyenkor, ennyi. Meg a jó fenébe már! Frédi-Béni figura olyan nagy kérés?
Őszinte rajongód:
KZ
Eddig 1 hozzászólás érkezett.
Új írásához regisztrálj, vagy lépj be a jobb oldalon.
1. Pyrrhusz (#15475) | 2009. december 04. 20:16 |
Én már nem a Mityulásbácsiban hiszek, hanem benned. A Komorizmust államvallássá tesszük, aztán minden szerencsés frédi-bénis játékfigurát gyártana, szabadidejében pedig spamokkal árasztaná el a hitetlenek gépeit... | |
| |
