Öngyilkossság és irodalom
Dátum: 2009. április 07. 19:56Műfaj: SzakirodalomCimkék: szakdolgozat, suicid |  |
Kunt szerint: „a társadalom zavartalan működéséhez szükséges információkat olyan módon kell megfogalmaznia, hogy azok a legkisebb romlással jussanak el a legtávolabbi időben és térben.” (Füredi-Buda: Múzsák a Díványon 64 old)
Öngyilkosság és irodalom
A bevezető fejezetben fogalmazott kitekintés és az európai emberi gondolkodástörténete alapján a kultúráról elmondható, hogy egyfajta társadalmi értékformáló eszköz. Ha viszont a kultúra fogalmát szeretnénk definiálni – jövünk rá, hogy nehezen körülírható a fogalom. A meghatározások közt a téma számára a lehetségesen megfelelőt.
Az eltérő kultúrák értékformáló eszköz-produktumaként a művészet, mint pluralizációs vagy alakítóan befolyásoló hatását vizsgálom. Másrészről az eltérő szubkultúrákról elmondható, hogy egymással az egyetemes erkölcsöt folyton alakító és formáló interakcióban vannak.
Füredi János és Buda Béla által szerkesztett „Múzsák a díványon” című antológiában leginkább használható a megközelítés. Elsősorban az emocionalitás három szintjeként fogalmazza az élményeket, a magatartási aktusokat és a vegetatív jelenségeket.
Ugyanebben a szerkesztésben találjuk Kunt Ernő kultúr-antropológus bejegyzését, amely az egyén (indivídum) jelalkotói mivoltáról értekezik.
A művészet jelentőségéről Ruth Benedicté írja, hogy „valamennyi kultúra mintákból (pattern) építkezik és tulajdonképp a kultúra ebben a vonatkozásban nem más, mint a személyiség alakítására alkalmas és adott társadalom által elfogadható minták választható sora”
(Füredi-Buda: Múzsák a Díványon 83 old)
Kunt szerint: „a társadalom zavartalan működéséhez szükséges információkat olyan módon kell megfogalmaznia, hogy azok a legkisebb romlással jussanak el a legtávolabbi időben és térben.”
(Füredi-Buda: Múzsák a Díványon 64 old)
A kötet 90. oldalán találjuk: „ugyanakkor szükségszerű, hogy némelyek számára ezek és a kényszerűségek vagy nem elfogadhatók,(vagy) nem elsajátíthatók. Ezek a társadalom peremére, perifériájára kerülhetnek, marginális, sőt deviáns személyek válhatnak belőlük. Súlyosabb esetben előfordulhat az, hogy a kulturálisan standarizálódott viselkedési elvárások elsajátítására valaki oly mód alkalmatlanná válik, a kényszerek súlya oly mértékben frusztrálja, hogy lelki zavarok lépnek föl és beteggé válik…”
A gondolat mentén válhat elfogadhatóvá, hogy a művészet nem más, mint a kulturális interakció alakítóan szerves része.
Hogy mit nevezhetünk művészetnek, az a művészettörténelem, esztétika, filozófia és a pszichológia tudományának is folytonos vita tárgyát képezik.
Mint tevékenységről, a művészetről elmondható, hogy sajátos szociális interakció.
Motivácóiról leginkább Masslow „szükséglet-piramisában” olvashatunk. Maslow megfogalmazása szerint az emberi motívumok hét szintje létezik.
Az első szinten, a fiziológiai – vagy mindennapi- szükségletek kielégítése az egyén alap szükséglete. A második szint a biztonsági szükségleteket jelenti, amely a megszokott a megszokott, ismert dolgok előnyben részesítését jelenti. (Erik Berne a SORSKÖNYV - ben „struktúra-igényként” említi)
Harmadrészt Maslow a szeretet és a közösséghez való tartozás igényét, mint emberi motivációt említi. Ezt a motívumot Vas József Pál „alanyi orientáció”-ként említi. (Vas József Pál: Egy elmeorvos tévelygései, PRO DIE Kiadó, 2005)
A tisztelethez való igény, mint motiváció kapcsán szintén Erik Berne Sorskönyvére utalva hivatkoznék az emberi motivációk úgynevezett „elismerés-éhség”terminusára.
Fontos megjegyeznem, hogy Maslow szerint az alapvető motivációk, vagy szükségletek kielégítetlensége nem az ezen felül álló (vagy) magasabb szükségleti igényt háttérbe helyezi. .
Maslow a szociális interakció igénye után, az önmegvalósítást helyezte a szükséglet-piramis csúcsára.
"A zenésznek zenélnie, a művésznek festenie, a költőnek írnia kell, ha véglegesen boldog akar lenni. Amit az ember tud, azzá kell lennie."
A művészeti produktum, olyan komplex értékkifejezés, amely képet adhat az alkotó gondolatairól, érzelmeiről, viszonyairól, vagy egy adott kor életérzéséről.
Az aktuális létérzés soha nem konceptuális, mint inkább következménye lehet egy-egy szociális-interakciónak.
Azonban a kultúra korlátozó erővel is bír. „A társadalmakat jellemző kulturálisan intézményesített hagyományos korlátok és kényszerek a többség életének sikeres leélését hivatottak biztosítani.
A társadalmi kényszerek és korlátozások, a kulturális viselkedési és vélekedési utasítások, az egyén számára bizonyos körülmények között stresszforrásokká válhatnak.”
(Füredi-Buda: Múzsák a Díványon 90.-91.old.)
Lehetségesen a művészeti tevékenység az, aminek gyakorlásával adhatnak módot a társadalmak, hogy az átlagtól eltérő tulajdonsággal rendelkező egyének tudásukkal váljanak a közösség hasznára.
Az irodalom behelyettesítő (vikariáló) hatása révén megvalósulhat a szerzők által átélt vagy megjeleníteni kívánt élményeket az olvasó is átéli. Ez a hatás volt megfigyelhető azoknál az irodalmi műveknél, amelyek az olvasók viselkedésére is hatást gyakorolva indítottak el öngyilkossági járványokat. (Werther-effektus)
„Az öngyilkosság kulturálisan meghatározó jelentései és a szocializáció folyamatában, az egyedi élettörténet során, döntően szuggesztív minták és a kisközösségekben ezekre adott reakciók közvetítésével épülnek be a személyiségbe.”
(Füredi-Buda: Múzsák a Díványon 275.old.)
A szocializációs befolyásolásról Erik Erikson (Erikson, E. H. (2002) Gyermekkor és társadalom. Budapest: Osiris.). Pszichoszociális elméletében tárja fel az egyéni szocio-kultúrális krízisek személyiségformáló hatását. Erikson elméletének fontosságáról érdemes megjegyeznünk, az egyén (indivídum) fejlődéstörténetében a krízisek alakító hatását- az identitás-krízisek lehetséges többféle kimenetelét.
Erikson alapműve mutat rá a szocializáció olyan interakcióira, melyek a belső motívumok befolyásoló erőivel hatnak a személyiség alakulására. Ezek a krízisek élethosszig tartó megküzdési folyamatok. A pszichoszociális erő az egyént a közösség felé mozgatja. Akadályoztatása esetén krízis alakul ki, amely a megküzdési stratégiák kialakítására ösztönző motiváció. A pszichoszociális krízisek pozitív kimenetelei az eltérő generációs identitások megszerzést célozzák.
Ha elfogadjuk Kunt megállapítását, hogy az egyén jelalkotó lény, akkor ketté kell választanunk a művészetet és a dilettantizmust, azaz a művészetnek vagy tudománynak kellő ismeretek híján mindig akadnak felszínes művelői. A hétköznapi értelmezésben nem különülnek el a művészi alkotások szórakoztatásra és elitista vagy magas művészetekre.
Ebben a sztereotípiában a művész karaktere őrült, leginkább deviáns. Tekintve azon szerzők hosszú sorát, akik hatással voltak a világirodalomra- szép számmal találunk köztük öndestruktív alkotókat. Vagyis nem mellőz minden igazság alapot.
A sztereotípiában a művész sikertelen, meg nem értett ember, akinek az utókor bocsátja meg, amit a jelene észre sem vesz.
A deviancia fogalmát Dürkheim 1982) anómia és integráció elméletében találjuk. A deviancia fogalma az elfogadott társadalmi normák megszegését jelöli. A korábbi áttekintésből kitűnik, hogy idetartozik az öngyilkosság és az öndestrukció, de a bűnözés és a nem organikus eredetű mentális betegségek.
Az öndestrukció fogalmát kiegészítve (Firestone,1997): Az önpusztító életstratégiák az öngyilkosság közvetett formái. Minden az, amit a személy elmulaszt, vagy saját kárára tesz.
Még nem érkezett hozzászólás.
Új írásához regisztrálj, vagy lépj be a jobb oldalon.
