Ősi varázs
Dátum: 2008. március 31. 22:08Műfaj: EgyébCimkék: egypercesek, valami |  |
Én csak Gondolatoknak hívom, azt ami jön belőlem. Ez a kis iromány 2 éve Karácsonykor született. Néztem egy filmet, amiben egy nő meg egy férfi este egy kertben sétált. Domináns szín a zöld volt a jelenetben. beindult az agyam. Zöld, természet, rét, domb, zöld, Skócia, sárkány. Íme ez lett belőle.
Ősi varázs (Vízió)
Az ősi Skóciában vagyok. Fekszem a puha fűben. Hanyatt. A szemem csukva. Élvezem a napsugarakat az arcomon. Kezem széttárva. Az ujjaimmal cirógatom a fűszálakat. Lenge szél rohan át a tájon. Elkap a nevetés. Hempergek, gurulok a fűben, kacagok, szívből, igazán. Nehezen bírom abbahagyni. Annyira jó itt. Boldog vagyok. Isteni idő van, a fű olyan zöld és puha, az ég olyan tiszta és kék, mint sehol máshol. Szinte érzem a varázslatot a levegőben. Abbahagyom a gurulást. Hason fekszem. Mélyen beszívom a fű illatát. Csiklandozzák az arcomat a fűszálak. A nevetés lassan elmúlik. Végtelen béke lesz úrrá rajtam. Tudom, hogy nem sokára valami varázslatos történik. Itt van a közelben, érzem. Óvatosan hanyatt fordulok. Még mindig mosolygok, de a levegőt óvatosabban veszem. Nem mozdulok. Érzem, hogy közel van már. Istenem, csak el ne riasszam. Most már egész biztos, hogy itt van. Nem merem kinyitni a szemem. Egyelőre. Érzem a lépteit a földön. Itt van. Eltakarja a napot. A szívem egyre hevesebben ver. Érzem a leheletét. Az orrát beledugja a nyakamba. Óvatosan megemelem a kezem, és megérintem. Tudom, hogy pikkelyes, de mégis bársonyos a tapintása. Végigsimítok a fején, közben kinyitom a szemem. Folyamatosan mosolygok.
- Szia, Cloé – fogalmam sincs, honnan tudom a nevét. Egy sárga szempár néz velem farkasszemet. A pikkelyei vörösek. A nyakától a farka végéig hatalmas, aranyszínű tüskék borítják. A szárnya fesztávolsága van vagy három méter. Felemeli a fejét, és kinyújtja az egyik szárnyát.
- Megengeded? –kérdezem tőle.
Ő bátorítóan hunyorít egyet. Feltápászkodok. Keresek egy helyet két tüskéje között, valahol a nyakánál. Lendületet veszek és felugrom. Ő elrugaszkodik a földtől és hihetetlen sebességgel emelkedik. Erősen kapaszkodom a tüskéjébe, átkarolom. Bátorítóan mordul egyet, hogy nyugodtan egyenesedjek föl. Olyan méltóságteljesen repül. Alattunk hegyek, tavak suhannak el. Széttárom a kezem és élvezem az arcomba csapódó szelet. A szívem megtelik izgalommal. Valami történni fog. Ereszkedni kezdünk, de nem szállunk le. A sárkány lassan körözni kezd egy tisztás fölött. A tisztás közepén néhány kisebb szikla köralakban helyezkedik el. Tökéletes kört formáznak. A kőkör körül druidák állnak. Kezük széttárva, arcuk az ég felé, szemük lehunyva, és varázsigéket mormolnak. Hosszú, fehér csuhát viselnek. Derekukon égszínkék öv. Ahogy mormolják az igézetet az öveik felizzanak. Cloé lejjebb ereszkedik. Kissé megszeppenek. Mi lesz, ha meglátnak? Már hallom is a mormolást. Számomra ismeretlen kelta szavak. Az öveik egyre erősebben izzanak. Nagyon közel vagyunk hozzájuk. Innen már azt is látom, hogy az öveken, ősi kelta írás van. Egyre hangosabban mondják a varázsigéket. A levegő hirtelen felforrósodik. A kőkörből egyenletesen hőhullámok törnek fel. Érzem, hogy mindjárt beteljesedik. Szinte már kiabálják a varázsigéket. Ekkor Cloé megáll, függőlegesen a levegőben, de nem zuhanunk le. A kőkörből feltörő hőhullámok nem engedik. A levegő egyre forrósodik. Valami hihetetlen boldogság jár át tetőtől-talpig. A druidák egyszerre abbahagyják a kiabálást. A kőkörből kristályfény robban elő és szórja szét sugárnyalábjait. Sebesen forgok Cloéval. Nevetek és nevetek. Karom széttárva. Csak forgunk egyre sebesebben, mégsem szédülök. Végtelenül boldog vagyok. Soha életemben nem voltam még ennyire boldog. Képtelen vagyok abbahagyni a nevetést. Fájdalmat érzek, mégis nevetek. Szétárad minden porcikámban és egyre erősebb. Égnek a csontjaim, ég a húsom, lángol a vérem, és én nevetek, hiszen csoda történik. Az arcomon nedvességet érzek, hullik a könnyem. A pörgés abbamarad hirtelen és én zuhanni kezdek, de a druidák újra hangos kántálásba kezdenek. Elsötétül a világ.
Madárcsicsergésre ébredek. Hanyatt fekszem az ősi skót földön, a zsenge pázsiton. A szellő végigsöpör az arcomon. Kinyitom a szemem és oldalra nézek. Kristálytiszta tó partján fekszem. A napsugarak csak úgy szikráznak rajta. Valahogyan odakúszok a vízhez. Nagyon szomjas vagyok. A víztükör fölé hajolok. Egy vérvörös, pikkelyes pofából egy sárga szempár néz vissza rám.
vissza a főoldalraajánlom ezt a cikket
