Őszi andalgás....

Szerző: RéziDátum: 2008. szeptember 19. 10:48

Műfaj: VersCimkék: csapongott, láttam, nyár volt, mesél, kezed, árnyunk, temetkezem, hold, mosóját

Árnyunk összeolvad,
léptünk viszi tompán
a bágyadt őszi szél,
kezed bújva melegszik
az én kezemben,
lelkünk egymásnak mesél.

Meleg nyár volt akkor,
szikrázott az öreg tó,
a hold a melleiddel játszott,
s telt asszonyos csípődön,
az ezüst cseppekben
a hold vigyorát látom.

Mint tüzes sárló kanca,
tomporod kitoltad
s pajzánul néztél rám,
kacajod csilingelt
csapongott a szélben,
szám vadul kereste szád.

Lágyan a hullámokba dőltél,
s azok nyaldosták öled,
hívón néztél fel rám,
és én a szemérmednél
jussom követelve,
remegve beléd temetkezem.

Szétnyíltak édes szirmaid,
s a hold szégyellte magát,
és én mohón kényeztettem
vágyakozó selymes öled,
könnyező mámorító
önfeledt mosolyát.

Beleborzongsz az emlékbe,
cinkosan csípsz belém,
megállunk csüngsz ajkamon,
széthajtod kabátom,
és kezed mellett csípőn
befurakszik az őszi szél.

200.09.19. Rézi.