Ott állsz egy ajtó előtt

Szerző: weeleeDátum: 2010. november 19. 00:03

Műfaj: PrózaCimkék: depresszió, fájdalom, csend

Van amikor elszakad a cérna... amikor úgy érzed agyonnyom a teher... amikor nem kell senki... és mégis jó ha van valaki, aki vár rád... aki akkor is veled van, amikor nincs... amikor tudod, hogy fel kell állni... ha másért nem is, de miatta... élni kell.

Ott állsz egy ajtó előtt, melyet csendben csuktál be. Csak a csend hallatszik át rajta… az üvöltő csend. A csend, mely falakat emel magad köré, beburkol, véd amikor fáj, elbújtat, eltakar, puhán körbeölel. Magad maradsz magaddal... Nem kell megfelelni, nem kell álarcot viselni. Leveted lelked köpenyét, és önmagad tükrében láthatóvá válnak pucér tested eddig jól rejtett sebei. Nem kell erősnek lenned… ez most a sírás ideje. A sírásé, mely lassan buggyan ki lelked forrásából, és válik szaggató, rázó zokogássá. S ha a keserűség mérge elfolyt végre lelked börtönéből, elmosva önmagad sajnálatát, újjá születsz. A párás tükör magadban, lassan felállsz… csended megtelik, eddig néma lelked sóhajával. Sebeid veszed számba…

Ott állsz egy ajtó előtt, melyet csendben csuktak be. Csak a csend hallatszik át rajta… az üvöltő csend. A csend, mely falakat emel előtted, kizár, kétséget ébreszt, elszomorít, fáj, és aggódással tölt el. Pedig nem tehetsz semmit. Ez az ő csendje… meg, nem törheted kopogással. Inkább leülsz, és vársz… vársz, hogy ott legyél, ha kell…

vissza a főoldalra ajánlom ezt a cikket

Eddig 3 hozzászólás érkezett.
Új írásához regisztrálj, vagy lépj be a jobb oldalon.

1. weelee (#22393)	2010. december 04. 20:37
Bár érzem, hogy igaz minden szavad, de nem lehet, hogy csak kétféle "nem kopogó" létezhet. Nem titok, voltam már az ajtó mind a két oldalán. Volt, hogy vártam, kopognak majd... volt, hogy befogtam a fülem. És igen, volt, hogy féltem kopogni... de azt őszintén tettem. Mert tudtam, bennem is üvöltött süketen már a saját csendem.
Válasz Jevike Evike hozzászólására (#22391).

2. Jevike Evike (#22391)	2010. december 03. 13:30
A csend sokszor több minden kimondott szónál. Csak az nem meri megtörni a csendet a kopogtatással, akiben van egy belső félelem az elutasítástól. Aki pedig nem őszinte szívvel kopogtat, csak szerepet játszik azt a saját lelkiismerete tartja távol.


3. weelee (#22360)	2010. november 26. 18:47
És mi lenne az eladandó?
Válasz Szűcs István hozzászólására (#22358).