vissza a főoldalraajánlom ezt a cikket

Pajkos szélfi.

Szerző: RéziDátum: 2009. április 30. 05:59

Műfaj: VersCimkék: szemed, pillád, nagyon

A hajnal könnye még ragyog amott,
A pír már eltűnt a s vele a csillagok.
Az égkékítője biztos kiborult,
Sehol egy felhő,a nap lett az úr.

Kibújtál ruhádból,a zaj elcsitult,
Levél nem zizzent,a tücsök is elnémult.
Félénken a szellő simította vállad,
Porördög képében,csókolta a lábad.

Ledőltél a fűre,a pitypangok közé,
A tisztáson te voltál,és a pajkos szél.
Csodás testedet lágyan átölelte a nap,
Halmaid vakítottak a kék ég alatt.

Szemed függönye kék tükrödre borult,
A napsugár óvatosan testedre hullt.
Fényével lágyan,érzékien kényeztetett,
Melleid rózsája,csókjától meredezett.

A dévaj szellőfi,féltékeny lett a napra,
Köldöködre siklott,hűsen csókolgatta,
Körbe,karikába s a közepébe nyalintott,
Pillád kipattant s a nap,rád kacsintott.


Közben az égi vándor útjának felére ért,
Tested csillogott,elkelt volna a szél.
Jött a pajkos,selymes öled illette lágyan,
Combodon tovasiklott,s meghimbázta a fákat.

Kéjesen nyújtóztál,felültél lassan,
A látvány megnyugtatott,ruhád felkaptad.
Az hűsen asszonyos csípődre feszült,
Megrázott a hideg,elindultál egyedül.

2009.04..17. Rézi.
vissza a főoldalraajánlom ezt a cikket

Még nem érkezett hozzászólás.
Új írásához regisztrálj, vagy lépj be a jobb oldalon.