Párizs küszöbén
Dátum: 2008. március 27. 15:01Műfaj: VersCimkék: vers |  |
Elhagytalak, bár kedvem sóhaja,
Foglya lett e bohém nagyvilágnak:
Hol kéjek megterített asztala
Vágynak jobb étket nem kínálhat,
Mint szerte Európán akárhol!
Mikor léptem koppant utca kövén,
Mondtam - bár hallanám a Montmartre-on! -
Az balzsam lenne bánatim fölé.
Vagy ázzanak ujjaim tisztára
A Szajna lomha tükréből megin’;
Itt húztam a Chardonnay-t sétálva
Míg kísértek át volt szerelmeim.
Ez Párizs! Nekem ez. Élő fertő
A dicsfény mögé bújva, hol megfér:
Tisztes polgár s hasztalan kesergő
Mint egy családban két szédült testvér.
Ki múzsáknak, ki kártyafénynek él,
Ki részeg, ki józan, de mind bolond!
Ez a nagy tény! És vigasz sincs egyéb,
Hogy ez itt lelkem béli otthonom.
Ez Párizs! Zúgás, tömjén, sár, lucsok;
Rejtett bérházak a pompa alatt,
Ügyvédek, kurtizánok, koldusok
S a jó férjek szeretőt tartanak.
Bizony! Itt a hazugság a tünet;
Beszívott mind, aki igazat mondd -
Nyeltem én is, néhány könnyű füvet
Míg e művészvilág volt otthonom.
Mert ez Párizs! Jobb, mint Hollandia
Drog, szabad szex, ital! Mind, ami kell
S amit szabad a szemnek látnia
Azt a kéz nyugton fedheti fel.
Én mondom: beszerezhetsz akármit!
Ha kacérságod csiszolni vágyod
Módja meglel, kedved, hogyan társítsd
Jog mellé, ha útját nem találod.
Ez Párizs! Élő lélek nem akad.
Itt minden sarok történetet szül
S ha nem vigyázol: árja elragad,
Vagy lehúz, hogy gyomrod beleszédül.
Hallgasd! Minden rosszban van még rosszabb:
Tűrni kell, vagy szaladni sebtiben,
De én nem szaladok, gondolkodtam:
Párizs már az én városom, igen!
