Pokoljárás
Dátum: 2009. március 26. 17:00Műfaj: VersCimkék: magány |  |
Az Élet nevű koporsóban fekszem.
Mozdulatlan, ahogy illik.
Üres fejjel felhőket bámulok éjszaka,
vaksötétben tapogatom a semmit.
Torkomat fojtogatja a patakzó könny.
Apró gyöngyszemek. Nem félek.
Meghaltam kicsit, bénult mozdulatlanságomban
helyettem ma csak a könnyek beszélnek.
Aztán eltelik ez is. Nem is kell hozzá a beszéd.
Minek az? Kár az értelmét keresni.
Fekszem némán, kiégett aggyal, percek múlnak,
és az Én megint nem tett semmit.
Még nem érkezett hozzászólás.
Új írásához regisztrálj, vagy lépj be a jobb oldalon.
