Post Mortem concerto
Dátum: 2009. november 05. 22:26Műfaj: NovellaCimkék: halál, szerelem |  |
A buddhisták a megvilágosodást keresik, vezetőjük a Dalai Lámpa. Életünknek egyetlen bizonyossága van, minden más kételkedésben tart bennünket,semmi sem örök.Vagy mégsem?
A férfiban már nagyon régóta érlelődött az elhatározás, de igazán komollyá akkor vált, amikor egészen véletlenül a kezébe került egy hetilap. Az újság egyik cikke felkeltette a férfi érdeklődését és elolvasta. Megrendítette és aztán megnyugtatta az amit olvasott. Azt gondolta ez megoldás lesz minden bajára. A cikk kirángatta őt mélabús közönyéből és hihetetlen tettrekészséggel és kifogyhatatlan energiával szervezte meg elutazását. Repülőjegyet rendelt. Csak oda, vissza nem! Szállodai szobát nem foglalt,sok pénzt nem szándékozott magával vinni, és szeretett kutyája- egy Bellerophontész névre hallgató foxy-, sem tarthatott vele. A férfi élete nagy tettére készült. Egy mindent eldöntő utazásra. Egy utazásra az éjszaka mélyére.
Már bepakolta a legszükségesebbeket kis kézitáskájába:térképet,taxipénzt,szótárat és egy élő fekete mambát, és amíg a taxira várakozott levett egy könyvet a polcról és céltalanul belelapozott. Jean-Paul Sartre Undor című műve egyik oldaláról egy fénykép esett le a szőnyegre. A kép a szerelméről készült. Ő fényképezte azon a San Sebastiani nyaraláson, ahol élete legboldogabb napjait töltötte. A férfi elmosolyodott és élet költözött fakó szemeibe. Odament a kanapéhoz és ledőlt rá , közben le sem vette a tekintetét a fényképről, azt bámulta megbabonázottan. Emlékek törtek elő belőle,érzések kavarogtak benne. Mély és tiszta érzések. Azon a nyaraláson még úgy gondolta, hogy minden megváltozhat, ő is és a világ is. De a világ semmit sem változott. Igaz a szerelmük sem. A férfi még most is őrülten szerette a nőt, de ez mégsem volt elég ahhoz, hogy megváltoztassa a valósághoz való viszonyát. Ez a viszony egyre elviselhetetlenebbnek tűnt a férfi számára és végül arra a döntésre vezette, hogy neki el kell utaznia. Az emlékek azonban szépek voltak és egy kedvező időszakot juttattak a férfi eszébe. S ezt az időszakot, ezt a boldogságot a nőnek köszönhette. A nő kinézetre sokkal, de sokkal fiatalabbnak látszott a koránál, ideális testmagassággal és formás idomokkal áldotta meg az anyatermészet, járásának kecsessége, tekintetének sokszínűsége harmóniát teremtett körülötte. Mosolya és könnyed nevetése elfeledtetett minden rosszat, ilyenkor a férfi úgy érezte, hogy semmi baj nem érheti. Ám ezek csak pillanatnyi érzések voltak és rövid időre feledtették el vele a világ nyomorúságát.
A férfi visszatért emlékezete rózsaszín ködéből és az órájára pillantott. Még van idő. Feltett egy lemezt a lemezjátszóra és Domenico Cimarosa csembaló szonátái még intenzívebbé tették az emlékezést és a nő testét juttatták eszébe. Szinte látta maga előtt a maga meztelen valóságában. Gyönyörű kerekded melleit, selymes bőrét,piciny lábujjait és hullámos haját. Egyszerűen nem tudott betelni vele,imádta simogatni, csókolgatni. De nem emiatt szeretett bele, illetve előbb szeretett bele személyiségébe, s csak utána a testébe. Vagy párhuzamosan történt meg a kettő? Az is lehet. A nő odafigyelt a férfira és jókat lehetett vele beszélgetni a legváltozatosabb témákról. S észrevette azt is, hogy amiket a nő mond azok akár az ő szájából is hangozhatnának. Milyen különös ez! Zsák a foltját, vagy inkább zsák a zsákot? De nincs két ugyanolyan ember! Lehet, hogy Platonnak van igaza? Azt mondja, hogy az emberek kezdetben hermafroditák voltak, férfi és a nő egyben. Aztán az istenek kettévágták ezt és azóta az egyik fél keresi a másik felét.A férfi megtalálta, pedig nem egyszerű eset a nő. Tele van frusztrációkkal, kisebbrendűségű érzésekkel, önbizalomhiánnyal és depresszióra való hajlammal.Talán neveltetése miatt hordozza ezeket, a férfi csak találgatott, mert a nő sohasem beszélt erről, feledést borított sötét emlékeire. A férfi nem erőltette ezt a témát, próbált boldogságot nyújtani a nőnek, sok vidámsággal és nevetéssel kiegyenlíteni gyermekkori traumáit. A nő értette a humort, gyakran tréfálkozott és a férfi jelenlétében mindig mosolygott. A férfi azonban látta őt szomorúnak és kedvetlennek, ilyenkor tekintete fénytelen volt és zavart. Könnyen megbántódott és ezeket a tüskéket aztán elraktározta a lelke mélyére. Hatalmas szeretetigénnyel bírt és a férfi megadta neki ezt hiszen ugyanennyi szeretetet és törődést kapott vissza. A nő állandóan változni akart. A férfi is. A férfi azonban képtelen volt megküzdeni belső démonaival, az élet végességével és értelmetlenségével, a bizonytalansággal, az élet kegyetlenségével, tettei felelősségével. A nő csak keveset érzékelt mindebből. A kételkedés végig jelenvolt viszonyukban,amellett,hogy bizonyosságokon alapult kapcsolatuk. Biztosak voltak érzelmeikben, abban,hogy szeretik egymást és jól érzik magukat egymás mellett. Boldogságuk határtalannak tűnt, de mindketten féltek attól,hogy ez csak egy káprázatos álom és nemsokára felébrednek belőle. A férfi nem akarta elhagyni a nőt.
Csengettek. A férfi magához tért révüléséből és az órájára nézett. Itt az idő! Indulni kell! Szép lassan felkelt és az ablakon kiintett a taxissofőrnek, hogy nemsokára odaér. Kikapcsolta a lemezjátszót és visszatette a fényképet a könyvbe, a könyvet pedig a polcra Pamuk Új Élet és Flaubert Érzelmek Iskolája közé Mindkét könyv leveleket rejtett magában-szerelmes leveleket. Szívesen végigolvasta volna őket, de neki most el kellett utaznia. Felvette a kézitáskáját,becsukta maga mögött az ajtót és odasétált a taxihoz.Beült a hátsó ülésre -, hogy ne kelljen beszélgetni a sofőrrel -és a gondolataiba merült. Ahogy a házak elsuhantak a szélvédő előtt egyre inkább úgy érezte, hogy nem hozott jó döntést. Talán még van másik lehetőség.Nem most már nem hátrálhat meg! Végig kell csinálni és kész!
A sofőr nem a legrövidebb úton haladt a repülőtér felé hanem a nagy forgalmat elkerülendő a kisebb kertvárosi részen és amikor egy parkot hagytak el a férfi kinézett az ablakon. Cseresznyefákat látott amelyek csodálatosan virágoztak és ez a nő varázslatos tekintetét idézte fel a férfiban. A férfi szíve szaporábban kezdett verni és mintegy varázsütésre másként kezdte el látni az életét. Ráeszmélt a világ csodáira. Hatalmas kő esett le a szívéről, lelke megtisztult mindenféle bánattól.Felhívta a nőt ,röviden beszélt vele és a taxisnak egy másik címet mondott be, -a nő címét. Rohant, hogy megölelje és megcsókolja szerelmét.Széttépte a repülőjegyét és a darabjait boldogan dobta ki a letekert kocsiablakon.
Tokiótól mintegy száz kilométerre a Fudzsi hegy lábánál egy 2400hektáros erdős terület található. Ez az Aokigahara Park. Az "Öngyilkosok Mekkájának" is nevezik. Tavaly hetvennyolcan végeztek itt magukkal és további nyolcvanhárman tettek kísérletet erre,de őket még idejében megmentették.
A férfi könnyedén pattant ki a taxiból, odadobta tárcáját a csodálkozó sofőrnek és becsöngetett a nőhöz. Bátor volt! Nem menekült többé! A nő ajtót nyitott és a férfi nyakába ugrott csókokkal halmozva el őt. Egymás szemébe néztek és tekintetük magabiztosságot és szeretet tükrözött. Szavak nélkül is megértették egymást. Két egymás mellé ültetett törékeny virágszál voltak ők. Két virágszál, amely nehezen viseli el a változó széljárást, a fergeteges viharokat, az esőt, az aszályt, a fagyot és a forróságot. De elviselik, mert a gyökerük végleg egymásba fonódott. Ha egyikük elpusztul a másik már nem lesz elég erős ahhoz ,hogy ellenálljon ezeknek a viszontagságoknak. Virágzásuk nem tarthat örökké.
A fekete mamba mérge nagyon hatékony. Két villámgyors marás és a kígyó elvégezte dolgát. A férfi és a nő elterültek a földön, utolsó erejükkel megfogták egymás kezét és boldogan várták a halált. Boldogan, mert tudták szerelmük örök marad.....
Eddig 10 hozzászólás érkezett.
Új írásához regisztrálj, vagy lépj be a jobb oldalon.
1. bobita (#14606) | 2009. november 11. 18:47 |
a nő álma egy fekete mamba a férfi kezében, | |
| |
2. Pyrrhusz (#14592) | 2009. november 11. 14:42 |
Szerelem és halál. Életet ne keress benne... | |
| |
3. Nem Tom (#14568) | 2009. november 10. 21:49 |
Amit alkotott, mindenkinek fülbemászó volt, csak neki nem. | |
Válasz Pyrrhusz hozzászólására (#14561). |
|
4. Pyrrhusz (#14561) | 2009. november 10. 19:49 |
Az milyen lenne, ha Beethovent még életében egy kisebb csoda érné és újra hallana. Meghallgatná, hogy milyen műveket komponált süketen,majd tűzre dobná őket, mondván milyen szarok. | |
Válasz Nem Tom hozzászólására (#14559). |
|
5. Nem Tom (#14559) | 2009. november 10. 19:21 |
Szerintem abból nem volt probléma,hogy nem hallotta,azt amit fest.(Na mit szólsz, milyen baromi művelt vagyok?) Tamás | |
Válasz Pyrrhusz hozzászólására (#14554). |
|
6. Pyrrhusz (#14555) | 2009. november 10. 18:35 |
Egyeseknek tetszik, másoknak meg nem, csak, hogy nagyszerű dolgozatodhoz becsatlakozzak. | |
Válasz Pyrrhusz hozzászólására (#14554). |
|
7. Pyrrhusz (#14554) | 2009. november 10. 18:24 |
Van Gogh füllevágása, na az volt a hiszti!(nem volt indokolt ugye?) | |
Válasz Nem Tom hozzászólására (#14519). |
|
8. Pyrrhusz (#14546) | 2009. november 10. 15:07 |
Nem vagyok sértődős és egyébként az aljas rágalom, hogy egyszer amikor megláttam egy kritikusomat az utcán, akkor ráhúztam a kormányt mikor kelt át a zebrán.:)Van aki kutyát tart, van aki kígyót. A Willike meg azért fordult át a másik oldalára, mert rájött, hogy ha fekete mamba mérge végez Júliával az sokkal hatásosabb lett volna.... | |
Válasz Nem Tom hozzászólására (#14519). |
|
9. Pyrrhusz (#14545) | 2009. november 10. 14:58 |
"A boldogan éltek míg meg nem haltak" -szerű befejezés nem tűnik számomra életszerűnek. A sok szép dolog pedig a Miért érdemes élni mérleg egyik serpenyőjét gazdagította, de a másik serpenyő volt a súlyosabb. Hirtelen felindulásból elkövetett tett pedig akkor következik be amikor kicsordul az a bizonyos pohár. | |
Válasz Nem Tom hozzászólására (#14519). |
|
10. Nem Tom (#14519) | 2009. november 10. 05:26 |
Szia, Rumkóla! Csak remélni merem, hogy nem vagy sértődős. Most kizárólagosan a saját véleményemet írom, és biztos, hogy nem vagyok tévedhetetlen. Tehát nekem ez az írás nem jött be. Felsorakoztatsz szép tájakat, jó könyveket, és zenét. Mi végre? És még terrarista is a pasi. Nem indokolt az öngyilkosság, csak hiszti. Olyan érzésem van.,hogy a jó öreg Shakespeare a másik oldalára fordult. Tamás | |
| |
