Savanyú uborka Úr és Citrom Kisasszony
Dátum: 2008. március 21. 11:00Műfaj: NovellaCimkék: mese |  |
Lehet, hogy kevesen fogják igazán érteni. Még kevesebben szűrik le a mondanivalóból a tanulságot. És alig lesz valaki, aki az életében is felismeri az itt jelenlévő emberi jellemzőt
Hol volt, hol nem volt élt egyszer két ember....kezdődne a mese. De nem két emberről van szó, hanem egy embertípusról, annak női és férfi mivoltáról.
Savanyú uborka urat hívjuk a továbbiakban csak simány Savanyú úrnak. Szóval éltek ők kettecskén. Nem, nem egymással. Csak kettecskén a faluban. Citrom kisasszony tanító volt fiatal korában, mára azonban az új iskolában nem volt reá szükség. Nem tudása volt hiányos, pusztán viselkedése miatt nem kívánta többé látni az igazgató úr.
Savanyú úr pedig a gróf főkomornyikja volt egészen elbocsátása napjáig. Az ő sorsát is többnyire viselkedése pecsételte meg, mivel az öreg gróf halála utána fia nem állhatta savanyú ábrázatát, pikírt és tudálékos megnyilvánulásait.
Savanyú úr özvegy volt, Citrom kisasszony pedig aggleány, túl voltak már életük legszebb nyarain. Napjaik magányosan, tétlenül és örök elégedetlenségben teltek. Citrom kisasszony a paplakban kapott munkát, az öreg plébános iratait, könyveit és levelezését rendszerezte. Természetesen a kisasszony ezt mélyen rangon alulinak találta, ezért szegény jókedélyű plébánossal is folyton epésen zúgolódott. Helytelenítve a plébános azon kívánságát, hogy a parasztgyerekek oktatására oly nagy gondot kívánt fordítani. "Gyöngyöt a disznók elé! Míly hallatlan ostobaság, atyám!" mondogatta. De a plébánost ezt is szomorkás, jóságos mosollyal fogadta.
Savanyú úr a fiánál és menyénél lakott a falu főutcáján. Szörnyen röstellte, hogy egy szem fia nem az előkelő komornyiki hivatást választotta, helyette elszegődött a falu gyógyszerészéhez és kitanulta a mesterséget. A gyógyszerész halála után reá hagyta a patikáját. Természetesen Savanyú úr ócska kereskedőnek tekintette a fiát. Minden nap dohogott ezen, ahogy azon is, hogy egyszerű parasztleányt vett el feleségül.
Nem utolsó sorban bosszantotta az is, hogy három unokája szüntelen csicsergésétől volt hangos az udvar. Ki nem állhatta ezeket a mosolygós, teltarcú, szőke egészséges vakarcsokat.
Citrom kisasszony és Savanyú úr minden vasárnap találkoztak a szentmisén, előkelő fejbiccentéssel köszöntötték egymást. Tudomást sem véve a falu népének gúnyos mosolyairól, mellyel letűnt koruk görcsös felsőbbrendűségének adóztak.
Ők csak mentek tovább életük rögös útján. Bosszankodtak az időjáráson, az életen, a termésen, a fiatalságon, az embereken.
Egyik vasárnap aztán Citrom kisasszony meghívta savanyú urat egy teára és egy kellemes beszélgetésre.
Savanyú úr gavallér lévén vitt a kisasszonynak egy csokorra való mezei virágot. Citrom kisasszony bár megütközve a nyilvánvalóan egyszerű és személyét sértő ajándékon, kényszeredett mosollyal vázába helyezte a virágokat. Leültek hát teázni, hamar a művészetekre terelődött a beszélgetés iránya. Savanyú úr magasztalta az ókori művészek munkáit, hiszen ura az öreg gróf nagy pártfogója volt az antik kincsek gyűjtőinek. Maga is rengeteg római kori kincsel büszkélkedhetett.
Citrom kisasszony nem kedvelte a római kultúrát és annak művészetét. Mélyen istenfélő ember lévén túlságosan is bujának és primitívnek gondolta. Számára a puritantizmus volt a művészetekben is a cél.
Ezen jól összeszólalkoztak, különféle tanácsokat osztva a másiknak mit és merre nézzen meg, mely könyvekből, mely folyóiratokból tájékozódjon.
Mivel Savanyú úr kellemetlennek találta már a diskurzust, ezért gyorsan fiára és menyére terelte a szót, hogy mennyire nagy szégyen neki, egy arisztokratákat szolgáló komornyiknak, hogy a fia kereskedő lett.
Citrom kisasszony, roppant leleményes lévén ellátta az idős barátját mindenféle gyermeknevelési tanáccsal, mely úgy vélte még Savanyú úr 35 éves fiát is meg tudja rendszabályozni....sajnálkozott, hogy a házasságot már felbontani nem lehet a parasztlánnyal. Ez a szégyenfolt megmarad. De talán még rá lehet venni a fiút, hogy tisztességes állás után nézzen.
Győzködte Savanyú urat, hogy a három unoka taníttatását bízza csak rá. Szívesen és ingyen gondjaiba veszi szegény párákat, hiszen oktalan apjuk és az a nőszemély nem alkalmas ilyesmire.
A két öreg el is döntötte, hogy majd az unokák sorsát ők ketten kezükbe veszik, megtanítják őket az illemre, művészetekre, tisztességre. S ha a fiatalok nem hagynák, akkor majd írásban fordulnak valamely jogtudóshoz, hogy elpereljék a két felelőtlentől szegény ártatlan párák felügyeleti jogát....
....s így tovább sződdögélte ostoba álmát Savanyú úr és Citrom kisasszony....bizony mondanivalója is van a mesének....
Hogy micsoda, arra kéretik mindenkinek magának rájönni!
vissza a főoldalraajánlom ezt a cikketEddig 1 hozzászólás érkezett.
Új írásához regisztrálj, vagy lépj be a jobb oldalon.
1. epipapi (#24524) | 2011. október 18. 14:19 |
A mondanivaló: Aki nem tud úszni, ne másszon fára! :) | |
| |
