Egy betartott ígéret árnyéka
Dátum: 2008. november 05. 18:00Műfaj: NovellaCimkék: senki, idegen, bánat |  |
Meghaltam miattad és nem éledtem teljesen újjá. Ma másképp ragyognak a csillagok, más a hold, az árnyékok. Árnyékként tartom, melyért tegnap üldöztek. Árnyékként élek úgy, ahogy valakiként nem tehetem!
A látogatómnak (Ihlette Lovászy Andrea Mosolyod nélkül című csodálatos írása-http://www.egypercesek.hu/cikkek/Mosolyodnelkul_110410/
). Nem Válasz arra, nem kritikája annak az írásnak.... megindított a hasonlóság és ez egy válasz. Nem lelkiismereti, nem muszájherkules, nem elbocsátó szép üzenet válasz. Egyszerűen egy olyan férfi mondatai, aki beleélte magát, aki átélte a magányt és választ ad arra, miért az idegen, miért a kudarc, ami nem az!! Egy lehetséges, innen nézve elfogadható, kielégítő választ! Nem Válasz magára az írásra. Válasz a világnak, a nőnek, egy Nőnek! De leginkább.. Válasz magamnak, senki idegennek!
-------------------
„megfoghatom a kezed?!” Így kezdődött!
-------------------
Azon az éjszakán úgy ragyogtak a csillagok, mint azelőtt soha. Az égbolt és az egész világ olyan volt, mintha életre kelt volna minden, ami előtted csak a képzeletemben élt. Amikor kivégeztél egy üveg bort odajöttél, odafeküdtél csalódott, megalázott, elvetett énemhez, és én zokogtam. Zokogtam, hogy jössz. Zokogtam, hogy mersz jönni. Zokogtam azon, hogy szeretsz! Engem!
Előtte csak a mesékben olvastam róla. Arról, amiről a mindenség szól. Arról, hogy lehetek Valaki, hogy lehetek Valakinek a Minden! Arról, hogy megszelidítettek engem is. Elhittem a mesét!
Nem volt felemelőbb érzés, sem boldogabb pillanata az életemnek előtte. Nincs azóta sem olyan pillanat, mely visszaadná annak az ölelésnek a súlyát, milliónyi titkát, kincseit, varázsát.
Jöttél és én, aki épp démoni küzdelemből jöttem fáradtan… meséltem neked. Érdek nélkül, mert nem kellett az érdek! Mert már megkaptam mindent! Valaki lettem! Fontos! Meséltem csatákról, démonokról, boldogságról, esszenciákról, evolúcióról, egyensúlyról. És meséltem a jéghegyekről, a ragyogásról, a tejútról, a holdunkról. A hold túloldaláról, melyet sose látni! A hold túloldaláról, ahol sosincs napfogyatkozás! A mindenről, amiben hiszek!
Megéred mondtam, de én akkor még csak 72 kiló kicsontozatlan hús voltam a homok és a csillagok hamburgerében, melybe te beleharapva, sikolyoddal együtt belevesztél az éjszaka űrjébe!
---
Majd eldobtál magadtól, rendszert váltottál, a csillagok pedig távolodni kezdtek és velük halványult a remény is. Eltűnt minden. Eltűnt a ragyogás. Üressé vált az életem, de...
De én boldog voltam. Találtál egy utat! Megtaláltad az utad, az ösvényed! Nélkülem! Nélkülem, aki harcolt közben a sárkányokkal, démonokkal és győzte le őket gyorsabban, elegánsabban, tisztább eszközökkel! Mert már volt mit vesztenem! Voltam Valaki!
Majd felhasítottál!
Az ösvényeden átverekedted magad! Csatákban voltál és az orromra kötve habzsoltad a jelent, némán védted a jövőd. Öltél, gyilkoltál, véresen, kéjesen. Szenvedélyből öltél! Majd kerestél engem a csata hevében és osztottál nekem agyból "hideg" kínt, részemmé tetted életed vívódásait és kihagytál örömeiből. Legyilkoltál sok démont, sok keserű álmot, sok lelket! Legyilkoltad az én álmaim is és közben... Közben??? Hozzám jöttél! Ápoljalak, adjak, sebeid kötözzem! És közben elmesélted kétes győzelmeid, melyektől hánynom kellett! És én válaszokat adtam, megértettem és közben senki lettem! Mert én akkor, régen, ígéretet tettem!
Változz meg! Könyörögtem önzőn, hogy ne legyek kitanultságodban egy legyőzött senki! Hogy valakiként tarthassam az ígéretem, melyet legyőzötten, senkiként nem tudok tartani!
Kértem légy más, mint ami vagy, hogy az lehess, ami lenni akarsz! Higgy a pillanataidban és tedd boldoggá önmagad. Keresd meg a fontosat. Ne versenyezz kértem és ne versenyeztesd a lovaid, paripáid! Mert nem lesz, aki vigye terheid! Vigyázz magadra és a környezetedre! Ne lovagolj bele a lelkekbe! Tiszteld a démonokat és ragyogva harcolj! (Rick voltam a Casablancából!) Aki nem engedi immár a zongorát megszólalni. Nem engedi Chopint, Csajkovszkijt, nem engedi a zenét!
„ez az életem!” mondtad nevetve! "A pusztítás" mondtad somolyogva!
Én nem hagytam, nem hagyhattam, mert ígéretet tettem! Addig maradok melletted, amíg kell! Amíg boldog nem leszel! Hogy eljuss odáig.... Ígértem eljön a hullámod, "hogy szétnézve a hullámod tetején..." eljön a Társad!
Majd megmutattam az igazi harcot! Egy nemes küzdelmet! Egy élhető, boldog életet! A Valakik örömét! az igazi, odaadó szerelmet! A tiszta vívást!
Ígérted- „mindig szeretni foglak!”.
Nem vártam köszönetet, és akkor még nem vártam semmit, mert...
Te voltál nekem AZ! Valljuk be, reménytelenül! Én az Inferno és te, aki kifeküdt a Tengerpartra!
Melletted lenni?
Csukott ajtót kaparva meztelen
fedetlen, döngetve a zajt .
Voltál hideg aggyal süket és néma a csendben.
Kerestem-kutattam, te zártál minden hitet
mellyel melletted élni, esélyes lehettem!
Sorsom idegennek lenni kénytelen!
Helyesen tetted Brutus! Elűztél, megöltél, legyilkoltál!
És én ebben a csatában, ebben az utolsó ilyen földi csatában temetetlen halott lettem! Hogy helyet, tiszta lapot kapj életed addigi pusztításain. A te rendszeredben! Egy új harci könyvet, új jogosítványokat, melyeket nem mocskol be a múlt, mert a boldogságod te egyedül alapozni vagy kénytelen!
Ehhez én salátává lettem az Élet gyorséttermében, akit megrágnak, kiköpnek a sárkányok és akiről állíthatják: hamis, idegen, kudarc, űzni való, "soha többé"! Leöltem a sablont, a panelt, a mintát! Mindent! Kopogtatás nélkül...
Senki idegen lettem, mert csak valakiként lehetnék melletted, de neked már van Valakid! (Cyrano voltam)
------------
Így árnyék vagyok! Vesztes! Legyőzött! Elviselt!
Árnyékod, hogy tarthassam ígéretem. Egy elvillantott kritikus tömeg árnyéka, mely beégett az árnyékodba! Annak atomjaiba!
Kudarc???? eh!
Kudarcot vallottam igen! Megbocsáthatatlan kudarcot! A viszonzatlan szerelem kudarcát, mert inkább hagytalak élni! Hagytam, találd meg a magad bölcsességeit, a magad teremtett hajtásokat, Életet!
Ma árnyék vagyok csupán! Árnyék, aki tudja a túlélést, a dűnét, a tengerpartot, a bal kézben pihenő tollat, a mozigépészt és mindent, mit melletted tudni engednek!
Mit várok ma? "Idegent-t", "Mosolyod nélkül"-t...
-----------
Kudarc???? Neeeem! :-)))) Boldog vagyok az önállóságoddal, hogy nem maradtam minden levélben, sarokban, csokiban, zenében. Hogy egyedül is felérsz a csillagokig, hogy gyönyörű, felnőtt ember lettél, aki immár egyedül is megáll a tejúton és tisztán megküzd az elesettekért, a sárkányokkal, a démonjaival. Aki halálra ítélt és kivégzett a meséjében. Aki meghalt miattam, de újjáéledt és ma már ugyanúgy ragyognak neki a csillagok!
Kudarc???? Neeem! Kudarc akkor lett volna, ha ma könyörögsz, ha ma gyengén ideállsz és kérsz. -Öl(el)j meg! -Tégy magadévá!
De te megtettél mindent, hogy boldog légy.. és megérdemled azt!
Én boldog vagyok a bánatommal. Ülök Heinével, Pilinszkyvel és Attilával. Puskinnal, Exuperyel! Néha erre sétál Latinovits és Viszockij. Kurt, Morrison és Joplin! Esszük a cupákot a Hold másik felén és utazunk. Tengerekre, óceánokra. És utazunk nagy ritkán a valóság peremvidékére! Néha áttörünk! Néha áttörünk, hogy lássuk azt a rendszert ahonnan jöttünk. Ahol szerettünk élni, de ami már a látásunkat sem bírja! Melyet mi, nem ragyoghatunk be! Néha kimegyünk a Föld adta hajnalba..."Mi a bíborkesztyű"... Mi a leölt vitézek, kik "árnyékok vagyunk valamennyien"!
És most figyelj rám kérlek!
Mikor felnézel a Napfogyatkozásra... Amikor fel mersz nézni a teljes Napfogyatkozásra, akkor ragyognak számodra a csillagok. A mi csillagaink! Akkor ragyognak igazán! Akkor látszik igazán a szekerünk, a tejútunk, ahol kézenfogva járunk!
És, ha jobban megnézed!.. Ha fel mersz nézni Szerelmem... akkor ...akkor a Hold peremén ott állunk megszelidítve mi sárkányok, démonok, leölt vitézek összekapaszkodva és kacagunk! Mögöttünk a fény, előttünk a Föld. És ragyogunk az árnyékunkkal! Örülünk a boldog lelkek, a győztesek örömének! A legyőzöttek mosolyával! Mert sírni... Mert sírni csak a győzteseknek szabad! A mi száraz Holdunkon nincs helye a könnyeknek! Beragyogjuk a Földet az árnyékainkkal, mert akkor itt.... itt ebben a rendszerben, minden árnyék mi vagyunk! Veled! Melletted! Örök kisérőként! Holdként
Ígéretem addig tartom, tarthatom míg....valamelyikünket el nem temetik, mert a temetett halottnak nincs árnyéka.
Na megyek, mennem kell! Várnak rám a barátaim. A legyőzött démonjaim, sárkányaim. Leölt vitéztársaim! Várnak, mert megígérték és nem bocsátanák meg ha nem mennék! Soha!
---
„megfoghatom a kezed?” akartad akkor régen, majd felszálltunk a fogaskerekűre!
---
sic transit gloria mundi
-------
Saha kráter, ottani idő szerint: 2008.11.05
(L.A woman! Ha kéred, törlöm. Adatlapomon az emailcímem!)
vissza a főoldalraajánlom ezt a cikket
