Sorsuk által köttetett! 4.fejezet.
Dátum: 2009. október 21. 12:35Műfaj: NovellaCimkék: szabadság, emlékek, háború, félelem, szerelem, fájdalom, barátság |  |
A történetben a II. világháborúban megtörtént eseményeket vettem alapul. A nevek részben valósak részben kitaláltak. A szereplők valós életét a megpróbáltatások tükrözik. A bujdokolás a munkatáborok. És az emberek által elkövetett erőszakos cselekvések valósak. A többi, általam kitalált esemény. N
NEGYEDIK FEJEZET (Sorsuk által köttetett.)
Az idő egyre keservesebben telt a két lány számára. Anna is Barátnőjére emlékezett. Naplóját szinte tele írta élete nehézségeivel. Anna tudta, egy nap elfogynak a lapok és már nem tudja leírni azt amit érez vagy gondol.
Már 1944 késő ősz van. Annának az évszámok és a napok. Már semmit sem mondanak. Az állandó félelem a vándorlás, menekülés egyik helyről a másikra. Egy hangúvá de annál fájdalmasabbá tette napjait. Élete legrosszabb, legfájdalmasabb napja köszöntött Annára. Ez a nap is,mint a legtöbb. Ugyan úgy kezdődött. Anna sírásra ébredt. Az egyik fiú aki mind két szülőjét elvesztette. Az sírt, keservesen. Egy fa alatt ült, fejét térdére hajtva. Anna egy darabig nézte őt. Majd oda ment hozzá. Ő is le ült a fa alá. Majd ezt mondta. Nem tudom mit mondjak. De ha szeretnéd itt maradok. Ha mondani akarsz valamit nekem el mondhatod. A fiú csak nézte a lányt. Nem szólt. Csak nézte őt. Anna vette a bátorságot. És mesélni kezdett, Bertáról. Szinte át beszélgették a reggelt. El mondta mikor, hol és hogyan találkoztak. Meg mutatta a karkötőjét ami a barátságukat jelképezte. El mesélte a fiúnak hogy barátnője most egy gettóban él. Ahol még az utcára sem szabad ki menni. Vagy csak azokba az utcákba, ahová a zsidókat költöztették. Anna nem tudta, hogy barátnőjét, szüleivel együtt és a Nagykőrösi zsidókat el vitték Auschwitzba. A fiú el volt telve Anna szépségével. Szinte nem is hallotta miről beszél. Anna kissé zavarba jött, amikor fiú meg simogatta arcát és azt mondta. Jó hogy te vagy ha nem lennél én sem élnék már. Anna a fejét lesütve rá sem mert nézni a fiúra. Ugyan beszélsz butaságot. Már mi közöm lenne a te életedhez. Kérdezte Anna. Több mint gondolnád. Válaszolt a fiú. Fel sem tűnt, hogy mindig ott vagyok melletted? Szinte a kezdetek óta együtt bujkálunk. Emlékezz! Amikor menekülnünk kellett mert a katonák a közeli falúban voltak. Akkor is ott voltam és segítettem. Amikor meg találtam azt a barlangot. Csak neked és a szüleidnek mutattam meg. Még mindig nem érted? Anna. Én elvesztettem, a szüleimet. Anyám az életét adta értem amikor neki támadt egy katonának, hogy eltudjak menekülni. Apám anyámat védte, így haltak meg. Senkim és semmim sincs a világban. Tudom, hogy rossz időket élünk. De a szívnek nem lehet parancsolni. Anna arcán, apró mosoly látszott. Majd fel állt és csak ennyit mondott. Tudom! Azután vissza ment anyjához, le ült mellé majd elő vette naplóját és írni kezdet. Le írta Bertának, hogy régóta figyelte ő is a fiút. De az idő és a hely.... Nem volt megfelelő arra, hogy bár milyen kapcsolat kialakult volna köztük, egészen mostanáig.
Kedves Berta.!
Ma sem tudom, hogy milyen napot írunk. Csak azt tudom hogy más mint a többi. De félek sokáig nem fogok hasonlót érezni. Nem tudom meddig tart még a háború. Annyira szeretném el mondani személyesen. De tudom nem lehet. Tudod történnek furcsa dolgok az emberrel. Nem tudhatod hol és mikor. Lehet, hogy a sors akarta így. Rég óta ismerem őt. De eddig fel sem tűnt. Tényleg mindig a közelemben volt. Sokat segített. Bár ha bele gondolok. Láttam őt, én is figyeltem mit csinál. Ha el ment a többi férfival vissza vártam. Épp úgy aggódtam érte mint apuért. Sárközi Antalnak hívják, Tóni mindenki így szólítja. Lehet, hogy a sors még ha kegyetlen is, tud kegyes lenni? Késő ősz van talán november. Már havazik. Sokan össze fogva ilyenkor el hagyott házakban húzzuk meg magunkat. Már legalább öt éve bujkálunk. Erdők, hegyek elhagyott házak. De nem is akarom tudni milyen hónap és nap van. Azt pontosan tudom hogy hány év telt el. Azóta, hogy el búcsúztunk. Arra a napra emlékszem, 1938, Június 5. vasárnap! Sok minden megváltozott. Időről, időre el felejtem milyen nap, vagy hónap van. Csak az évszakok változása mutatja az idő múlását. Innen tudom, hogy évek teltek el azóta. Mi még mindig bujkálunk. Folyton úton vagyunk. Nehogy a nyomunkra bukkanjanak. Eddig még valahogy túléltük. Apu mindig elmegy. Van hogy csak két, három nap múlva jön vissza. Az erdőben éjszaka hideg van. Nem csak mi vagyunk itt, Nagyon sok cigány ember van még. Vannak olyan gyerekek akiknek már nem él valamelyik szülője, vagy mind kettőt megölték a katonák. Akkor amikor elakarták hurcolni őket, munka táborba. Sokan egyszerre kezdtek menekülni. Így akit nem tudtak le lőni. Azoknak sikerül, meg menekülni. Mi is épp a katonák elől menekültünk. Apu kenyeret lopott és egy katona észre vette. Üldözni kezdték de a pince ahol eddig bujkáltunk. Már nem volt, biztonságos. Így éjjel szöktünk meg. Apu mesélte, hogy találkozott Simon úrral. Rólad nem hallottam. De megnyugtatott a tudat, hogy még élsz. Hisz nem mondta édesapád, hogy meghaltál volna. A szabad ég alatt az élet nem emberhez méltó. Sokan azok közül akikkel együtt vagyunk. Meg fagytak télen. Gyerekek és felnőttek is. Nem sokan vagyunk. Talán, száz, vagy kicsivel többen. De akik itt vannak. Segítenek egymásnak, hogy túléljék a háborút. Éhezünk! Néha van, hogy apu tud ételt szerezni. De többször van, hogy nincs mit együnk. Vajon ti hogy élhettek? Vagy éltek még egyáltalán. Sokszor hallottam, aputól, hogy. A zsidókat éheztetik, megölik őket a nyílt utcán. Drága Berta. Remélem még látlak! A nap kezd lemenni sötétedik. Sajnos tűzet nem gyújthatunk. Mert ránk találnának a katonák. Ma este is fázni fogok. Apu sem jött még vissza. Anyu nagyon fél, bármikor elkaphatják és megölhetik. Remélem holnap újra fel kel a nap. És neked is drága Berta.
Anna ahogy épp be fejezte a napló írását. Hangokat hallott. Férfiak kiabálták már messziről. Meneküljetek, jönnek a katonák! Mindenki meneküljön! Anna meghallotta ahogy apja, anyja nevét kiáltja. Margit fussatok! Vidd a lányt! Meneküljetek! Aztán fegyver ropogás. Anna és Margit le bénult a félelemtől. Csak álltak némán lélegzetüket vissza fojtva. Szemük meg telt,könnyel. Majd Margit a földre rogyott és csak annyit mondott. Anna... apád! Ahogy ezt ki mondta a katonák meg találták őket. Mindenkit magukkal vittek. Azokat akik ellen álltak le lőtték. Anna zokogott,egész testével bele remegett a félelembe. Miközben anyját támogatta. Csak arra gondolt, hogy a sötétben bele botlik majd egy a földön fekvő testbe. Remélte, hogy apja lesz az és talán még nem halt meg. A sötétben csak a katonák világítottak. Anna fürkészte a kevés fényben apja testét, hát ha meglátja. Bár tudta, hogy soha többé nem látja apját. A katonák egész éjjel gyalogoltatták a kis csoportot. Túl voltak két falú határán is. Amikor kis időre a katonák megálltak. Reggeliztek és pihentek. A csoportnak. Fekete kávét adtak hidegen. Alig félóra múlva már útnak indultak. Mezőkövesd felé. Napokon át vitté őket a katonák. Útközben néha megálltak. Pihenni és enni. Az emberek szintén fekete kávét kaptak és némi főtt krumplihéjat, vagy főzetlenül. Ez volt minden amit ettek. Annáékat falúról,-falúra, városról,- városra vitték a katonák. Egy héten át gyalogoltak. Míg el értek Mezőkövesdre. A cigányok meg könnyebbültek mikor oda értek végre. Azt hitték, hogy itt majd könnyebb lesz. Itt majd ételt italt kapnak, lesz hol aludjanak. Még ha be is lesznek zárva. De számukra is csak most jött a fekete leves. Pár hónapot voltak itt,Annáék. Ez alatt is dogoztatták őket a katonák. A zsidóktól elvett holmikat kellett válogatniuk majd elégetni. Nem ez volt számukra a mennyország. Innen hamarosan tovább vitték,őket. Meg kezdődött számukra az a menet. Amely soha véget nem érőnek tűnt. A NÁCI katonák egy hetet adtak az embereknek, hogy Németországba érjenek. A Mezőkövesdi munka táborba gyűjtött cigányoknak. Egész országokat kellett át gyalogolniuk. Az idő járás sem kedvezett a foglyoknak. A katonák minden ruha darabjukat elvették. Egy orkán kabát, egy blúz és egy szoknya volt Anna minden ruhadarabja. Esős havas időben kellett gyalogolniuk egészen, Dachauig. A tábor kapujára. Az volt írva. ARBEIT MACHT FREI. Vagyis A Munka Szabaddá tesz. A romák számára nem sokat jelentett ez a fel irat. Mind annyian tudták, hogy kevesen fogják túl élni. Hisz ez alatt az út alatt. A katonák sok öreg és fiatal embert nemre, korra való tekintet nélkül agyon lőtt. Mert nem bírták erővel és fel tartják a menetet. Gyerekek fagytak halálra az útsorán. Az aki szökni próbált lelőtték. Az életben maradt cigányoknak kellett a sírjaikat meg ásni. De volt akiket egyszerűen ott hagytak az út szélén meghalni. A táborba érve Anna észre vette, hogy sűrű hamu felhő van a tábor felett. Meg állt és hosszan nézett a táborban körül. Mire az egyik katona meglökte őt a vállánál és azt mondta. Gyerünk menj ne álldogálj! Majd a katona észre vette Anna naplóját a kabátja zsebébe rejtve. Elvette és egy könyvkupac tetejére dobta, amely az egyik barakk mellett volt. Ahogy halad tovább különös kupacokra lett figyelmes, ruhák, cipők, bőröndök, holt testek. A katonák egy barakkba terelte a nőket és külön a férfiakat. Annáék a 19-es számú barakkban voltak. Ez alapján tartották őket számon. Majd a nőknek levágták a haját és el küldték őket zuhanyozni. Egy kamrába vitték őket ahol egyszerre zúdították az oda vitt emberekre a vizet és gázt. Ez alkalommal nem gázosították el Annáékat. Ezután egyen ruhát kaptak olyat mint a börtön viselt emberek hordtak az ujjukba volt varrva a barakk száma. A ruhákat a már megölt zsidókról vették le. Sok ruhán ott volt még a vér folt. Ezután beterelték őket egy másik barakkba. Ott a harcok során meghalt katonák ruháit kellett, szét válogatniuk. Voltak olyan ruha darabok amelyekben a levált test részek kéz, kar, láb volt. Piszkosak, véresek, és fertőzőek voltak. Egy asszony egy alkalommal. A véres ruhadarabok válogatása közben. Meg törölte a száját. Pár nap múlva hastífuszban meghalt. Alig egy hónap telt el. A tábor lakókat fertőző betegségek tizedelték. Volt olyan hét amikor 50 ember halt meg fertőző betegségben. A cigányok és a zsidók nem érintkezhettek egymással. A zsidó vagy cigány holt testeket. Csak azonos származású emberek vihették ki a barakkokból. A fürdőbe, később el égették őket.
vissza a főoldalraajánlom ezt a cikket
Még nem érkezett hozzászólás.
Új írásához regisztrálj, vagy lépj be a jobb oldalon.
