Szerencse
Dátum: 2008. április 01. 12:21Műfaj: NovellaCimkék: dráma, szerencse, novella, halál |  |
Egy novella, melyet a szerencse, mint szó ihletett. Kétségtelenül más aspektusból nézve, mint amit eredetileg jelent ez a kis szavacska...kinek milyen a tükre ugyebár...
Az ablakon túl ragyog a májusi nap.
Harsányan lüktet az élet.
Fekszik a kórházi ágyon, csak arra vár, hogy elérkezzen a pillanat. Az utolsó.
Nem érez fájdalmat, nem érez semmit. Morfiumot kap.
Itt az ideje, hogy szembenézzen azzal, amivel már évek óta nem mert.
Karácsony táján született, hogy kik voltak a szülei, arról fogalma sincs. Kitették a templomkapu elé.
A plébános találta meg, addigra már félig holt volt.
Egy gazdag polgárcsalád vette magához.
Imrének keresztelték és úgy szerették, mintha sajátjuk volna.
Imruska, így becézték mindketten.
Nevelőapja kemény ember volt, már túl volt az ötvenen.
A plébános mindig mondogatta:
- Szerencsés gyerek vagy te, Imre! Hát szolgáld meg Isten kegyelmét!
És ő hallgatott a szóra.
Szegeden végezte el a gimnáziumot. Jól tanult, hát ösztöndíjjal felvették az egyetemre.
Pestre került kollégiumba.
Könnyen beilleszkedett, otthonról meg jött az apanázs, nem szűkölködött.
Végül építészmérnökként diplomázott.
Nevelőapja a diploma osztó előtt két hónappal halt meg. Elvitte a szive, sokat perlekedtek amiatt, hogy Imre belépett a pártba. Hiába magyarázta, hogy nem önszántából lépett be, hanem mert muszáj volt.
Meghát volt ott az a lány...a Kati, a párttitkár lánya, akibe fülig beleszeretett.
A temetésen az anyja nagyon össze volt törve. Sajnálta Imre, hívta az asszonyt, hogy költözzön fel Pestre, de az nem akart jönni.
- Jöjjön, mama! - mondta - Nem lesz jó magának itthon egyedül.
- Nem megyek én már sehová, édes fiam! Öreg fát, már nem lehet átültetni!
Diploma után, hála a párttagságnak jól fizető állást kapott. Pár év alatt összekuporgatott annyi pénzt az öröksége mellé, hogy lakást vehessen a Kálvin térnél.
Katival is jól alakultak a dolgai. Megházasodtak.
Az esküvőt vidéken tartották, majd rendeztek egy partit Pesten Kati kedvéért.
Akkor ő úgy gondolta, hogy a világ legszerencsésebb embere.
A boldogság azonban nem tartott sokáig. Egy év után haragban váltak el.
Kati vitte a lakást, meg a bútorokat, még az állásából is kirúgatta az apja révén.
Imre albérletbe kényszerült, új állást szerzett.
Meghalt az anyja is rákban. Az örökségből már csak lakótelepi panelre tellett.
Kicsúszott az infúzió a kezéből. A vére rácsordogál az ujjaira. Elmélázva nézi, ahogy eléri a karikagyűrűjét. Csengetni kéne...de az ápolónő goromba. Végül riasztja a nővért.
Ismerős csoszogás után feltűnik a testes nő.
- Mi van Marosfalvy? - morran
- Kicsúszott a tű! - feleli halkan.
- Már megint? Hát mit csinál maga? - kérdi - Udvarol a szomszéd szobában?
Nem válaszol. Jutka - így hívják az ápolónőt - durván visszanyomja a tűt, majd nagy darabon leragsztja.
- Nem kellett volna új vénát szúrni? - kérdezi halkan - Be fog gyulladni megint.
- Nem mindegy már magának Marosfalvy? Úgyse érzi a morfiumtól!
Nehézkesen hátat fordít a nővérnek és visszamenekül az emlékezésbe.
Megismert egy lányt, jóval fiatalabbat mint ő, de bolondult érte. Magdolna gyönyörű volt, fekete hajú, kék szemű.
Az esküvőjük csöndes volt, félévre rá megszületett a kislányuk.
Jött a rendszerváltás, elvesztette az állását, nehezen éltek. Sűrűsödtek a viták közöttük, egyre többet nézett a pohár fenekére.
Egy késő őszi napon is összevesztek a pénz miatt.
- Imre, nem tudjuk kifizetni a számlákat - mondta az asszony - El kell menned mostmár dolgozni!
- Látod, hogy nem találok munkát! Hiába megyek utána. - felete.
- Akkor menj el a tanácshoz és kérjél valami segélyt! Az én fizetésemből nem élünk meg!
- Már nincsen tanács - motyogta - Ugyan miért könyörögjek én alamizsnáért, nem azért diplomáztam.
- Azért, mert különben utcára kerül a lányod! - kiáltott rá Magdi. - Nincs még eleged az önsajnálatból?
- Mit tegyek? - ordította - Menjek el utcaseprőnek? Ezt akarod?
- Igen! Legalább dolgoznál!
Magdi dühösen viharzott el a gyerekért, ám még estére sem értek haza. Jött helyettük a rendőrség.
Egy részeg sofőr elgázolta őket. Az asszony azonnal meghalt, a kislány életéért még küzdöttek, de nem sok a remény.
Ott abban a percben meg akart halni. A rendőrök bevitték a kórházba azonosítani a feleségét.
Csak zokogni tudott.
A kislánya még két napig élt. Hófehér bőre egybeolvadt a kórházi ággyal.
Ő ott volt végig. Fogta a kezét, mesélte a kislány kedvenc meséjét
Vasárnap meghalt ő is. A kezei között.
Nemsokkal a tragédia után felvágta az ereit. A szomszédasszony hívta ki a mentőket, a mosott ruhát hozta át.
Szerencséje volt. Most itt ül a kórházi ágyon. Egy hónapja tudja, hogy rákos, haldoklik.
- Végső stádium. - mondta az orvos - Nem lehet gyógyítani.
Ezen a májusi délutánon várva a halált azon tűnődik, vajon mi is az a szerencse....
Még nem érkezett hozzászólás.
Új írásához regisztrálj, vagy lépj be a jobb oldalon.
