Szíkvirág

Szerző: Herbák István AndrásDátum: 2011. január 06. 23:20

Műfaj: VersCimkék: testamantum

Ha majd én elmegyek…ne tegyetek sírba,
Ne álljatok körém feketében sírva.
Ne legyen koszorú ravatal tövében,
Ne álljon a nevem kereszt közepében.
Adjatok csak oda … kemence lángjának
Felszított hevének, égő haragjának.
És, ha a holokauszt megtörtént már velem…
Megmondom most néktek, hol legyen a helyem!?
Maréknyi poromat egy hengerbe téve
Vitessétek el …A Puszta közepébe.
Puszta közepén majd rőfnyi lyukba téve
Tegyenek nagy követ annak tetejébe.
Azon se kell írás, se jel, semmi rája,
S legyen olyan, ahogy Isten megformálja.
Egy ember tudja csak...hamvam hová rejti,
Korával haladtan…ő is elfelejti.
Ott leszek nyugodtan, békében magammal
Ott találkozok majd elszállt szavaimmal.
Úgy leszek majd magam, ahogy mindíg voltam,
Míg könnyel nevetve másoknak daloltam.
Nem bánt már a nyarak homlok izzasztója,
Ragyoghat a Napnak tüzes fényfolyója!
Októberi ködök csontrázó hidege…
Mosolyogva várom, úgy dacolok vele.
Mert gördül az élet nélkülem is tovább,
Mint, ahogy tette azt velem együtt korább.
Hallom majd a gulya rézből vert kolompját,
Csodálom a tavasz megújuló lombját.
Nagy ménes vágtat majd nyerítve köröttem
Vércse csap galambra magasan fölöttem.
Ménes száguldása, kocsiknak zörgése,
Nagy égi zivatar rémísztő dörgése.
Aztán megjuhádzik, elhallgat a szava
Kiadva csepp mérgét, tovább megy a java.
Minden újra éled serkentő könnyétől
Megtisztul a Puszta fülledt közönyétől.
Mosolyog a Nap is sugarai mögött
Áldást küld, színeset szivárvány-híd között.
Elmúlik a világ mindenünk számára,
S vár tán a Mennyország kapuja kitárva,
De én itt akarok a Földöm maradni,
És nem angyalokkal egy sorban haladni!
Jó lesz ez, itt nekem, a széles Pusztában,
Itt a már ismert ember világában.
Nézni, hogy sötétlik már estére járva
Hogy vész minden belé, hogy magába zárja.
Elmúlik egy ma, Nap szűnő fényében
Elpihen az élet … holnap reményében.
Szíkvirág paplannal takarom az álmom,
Mert hát éjszakánként, sötétben kell hálnom.
Így telnek napjaim, de nem unom el soha,
Csak legyen ezeknek számolatlan sora!
S majd, ha már nem lesznek, akik úgy szerettek,
Vagy vannak még, de már régen elfeledtek...
Szellem leszek én, egy víg, mosolygós szellem
És a büszke róna lesz...örök szerelmem!

vissza a főoldalra ajánlom ezt a cikket

Eddig 1 hozzászólás érkezett.
Új írásához regisztrálj, vagy lépj be a jobb oldalon.

1. Hulló Csilla(g) (#22737)	2011. január 08. 16:39
Pici! Ez nagyon tetszik! ............és még nem hallottam! Van még a tasrolyodban! Elő vele!