Tánc az élettel
Dátum: 2008. április 08. 16:50Műfaj: PrózaCimkék: lélek |  |
Tánc az élettel? Vajon mire jó a tánc? Mire gondol az ember tánc közben? Milyen érzékszerveit mozgatja meg? Mit éreznek a fiatalok és mit az idősebbek?
Tánc az élettel
Látod, látod, (öreg) barátom, csak egy tánc, vele egy simítás, egy érintés, egy ölelés, egy titkos csók, egy mosoly, egy kacsintás, és mindjárt öledbe hullik a világ. Nem számít kitől, ismerőstől, vagy ismeretlentől. Csak érezd a parfüm, vagy dezodor illatát. Érezni, ahogy átöleled, és selymesen érintkezel vele. Az erogén zónák beindulnak, s aztán már nincs visszaút, csak arra gondolsz mennyire jó. Nem számit ki, és nem számít, mit akar. Játszol a gondolattal. Elképzeled mezítelen testét. Körbe pásztázod érzékien. S nem marad más, csak arra vágysz, hogy beteljesüljön az ütemre ösztönös reakciód. Ez a természetes, még akkor is, ha mások titkolják. S ha öreg is vagy, máris fiatalnak érzed magad. Persze megint férfinak is. S nem leszel örök vándor, csak örök átutazó. Mert míg él az ember, nincs megállás, csak egy kicsit lelassulsz. Visszafogod magad, aztán mikor ott a lehetőség élsz vele, mert élni kell vele. Semmit sem szabad kihagyni. Mindent mi bizseregtet, mindent mi lázba hoz, mindent mit elképzelsz. Ha idős is vagy, de táncolsz. Persze hinni kell, hogy van jövő úgy is, hogy a múltban élsz, és a múltban is maradsz. Mert nem kell senkitől sem szétválni. Nem kell eldobni azt, amit egykor felvállaltál, mert szerettél. De kellenek a titkok, a csodák a táncok. Igen, mindenki egyedül van, s egyedül is marad. De bennük rejtőzik a vágy, a bűn, s egyben a megbánás is, hogy szeretni tudjunk, és a félve várt remények beteljesüljenek. Persze ha vannak remények, és persze ha a másik emberben is reményt keltesz. Azért vagyunk egyedül, hogy ne legyünk egyedül Ez a tánc. S keressük azt, amit sosem fogunk meglelni, mert nincs igaz szerelem, nincs igazi boldogság, csak apró örömök, amiket magadban hordozol. Gyűjtögeted szívedben a virágszirmokat, mert egy egész virág nem fér el azon a kis helyen, ott. Csak a sok kicsi, ami benned osztozik. Az mindig a tiéd marad. Mert onnan nem vész el. S mindig lesznek nyílni vágyó rózsabimbók, majd lehulló virágnak szirmai, és kidobott elszáradt tövisek. S ahogy öregszel, várod az álmokat, azért, hogy mindig újra álmodj. S legyen miért felébredned!
vissza a főoldalraajánlom ezt a cikket
