Tükör
Dátum: 2008. április 29. 14:34Műfaj: VersCimkék: novella, vers |  |
Tükör
Velem szemben ült, öreg volt, de Ember.
Reszketeg kezével tartotta a karfát,
hogy pihenni tudjon a szék.
Domború homlokán, értelem honán
ült barázdált kottába írt élete,
sorsának megannyi története.
Korszakok mind a ráncok,
mint évgyűrűk százéves fán,
tapasztalt, rövidlátó szemek pillantottak rám.
Az a pillanat volt, mikor megérintett sorsa,
az a pillanat volt, mikor fogta kezem a múzsa,
az a pillanat volt, akkor értettem meg!
Az ember mindenben egyet szerethet!
Láttam a gonoszság acél karmát,
hogy tépi fel a jónak falát!
Láttam a kiömlő szenny tarolta földeket,
láttam a láván sarjadó rügyeket!
Fényes térdű, kétes nadrág volt rajta,
botját, s kezét fényesre koptatta.
Megfeszült száraz bőr takarta,
lapos, alig látható ereit májfolt tarkította.
Csak ült ott, remegő kézzel fogta a karfát,
szemben velem ült némán,
hogy pihenni tudjon a szék.
vissza a főoldalraajánlom ezt a cikketEddig 1 hozzászólás érkezett.
Új írásához regisztrálj, vagy lépj be a jobb oldalon.
1. Hópille (#23375) | 2011. március 30. 23:39 |
Van olyan jelző, hogy megrendítőenszép? Nekem erről a versről ez jutott eszembe. | |
| |
