Út a pokolba

Szerző: RéziDátum: 2011. április 27. 10:07

A semmi peremén álltam
s tán látni véltem egy nőt,
ólom könnyek egyre hulltak
s az arcban felismertem őt.

Mögöttem fény s előttem
vörös nyöszörgő fekete út,
agyamban szólt a hangja
tudod, a pokolba vezető út.

Csökött s rémisztő árnyak
a lelkemre éheztek nagyon,
az entitás mellettem állt
ám tudtam,egyedül vagyok.

Kín, félelem bűze mindenütt
s magába ölelt a pokoli út,
lángolt köröttem a sivatag
éreztem,egy kéz felém nyúlt.

Sztüx hívó habjára meredtem
de a sötét víz,meder nélkül fojt,
perverz erőszak araszolt felém,
a pokol kéjesen belém hatolt.

Eres kezemben fogom botom
a józan ész, nem szab határt,
már megírták a pergamenteken,
nem üdvözül,ki a pokolban járt.

Ó az az út, a pokolhoz vezető,
szürke, arc nélküli üvöltő szájak,
harang,fény nélküli dallamok,
lét nélkül élnek,de nem a mának.

Ó,vigyázz világ,valami közelít
nyúlós, nem földi miazma árad,
csápjai itt -e síkon leledzenek,
a pokolba vivő út, egyre árad.

Rézi

vissza a főoldalra ajánlom ezt a cikket

Eddig 2 hozzászólás érkezett.
Új írásához regisztrálj, vagy lépj be a jobb oldalon.

1. Rézi (#23631)	2011. április 29. 15:41
Köszönöm veronai,tudod,az én stílusomban....
Válasz Veronai hozzászólására (#23628).

2. Veronai (#23628)	2011. április 29. 01:01
Pokol. A mai világ és asszisztálunk. Pokol az út, mit minden nap végig járunk. Az arc az, mit megtarthatunk. A lélek, hogy mi nem adjuk el. Az út, melyet még is végig járnunk kell. Pokol. Jól írtad le. Üdv! Veronai