Végtelen dallam
Dátum: 2008. május 30. 15:56Műfaj: PrózaCimkék: egypercesek |  |
Az élet néha ugyanazokkal az akkordokkal írja életünk zenéjét , talán csak a hangszerelés, vagy az akusztika más. Emberi sorsok kapcsolódhatnak így boldogságban, veszélyben, vagy éppen keserűségben...
Már órák óta nézegette a fényképet. A csillogásra gondolt, ott a várban. Ahogy az emberek le-föl mászkáltak, kezükben borospohárral, a zsongásra és a vidám nevetésre, amely mindenfelöl hallatszott. A kivilágított palota csodaszép hátteret adott a lány szemének. Majdnem úgy áradt a tekintetéből a csillogás, mint régen, de most valahogy mégis más volt. A gyertya fényénél szinte újra látta őt. Gyönyörű volt. Érdekes, hogy néha mennyire megtalálja az embert a csend. Szinte dallama van – gondolta. - az egész szobának, az egész napnak mintha furcsa dallama lenne. És mintegy alátámasztva gondolatait, új hangszerek kapcsolódtak be: most már hallotta a beszélgetést is.
- Boldog vagyok Nyuszi! – emlékezett újra és újra, ezredszer is végigpörgetve a lány szavait. – Tudom, hogy reménykedtél még, ez talán az én hibám, de rájöttem, hogy nem szabad tovább áltatnom téged. Már őt szeretem. - Beszéd közben szokása szerint az egyik hajtincsével játszadozott. - Nem szabad haragudnod rám, kicsi Nyuszóm, tudod hogy nem tehetek róla. Megkért, hogy többé ne találkozzak veled. Ne haragudj.
Mint mindig, most is beleremegett a gyomra a hang emlékébe. Ott a várban… utoljára… és azóta sem… Csak az üresség, és ez a furcsa dallam a szobában, ami elkapta őt, és ami most is viszi magával. Újra meghúzta a whisky-s üveget, és az asztalra meredt. A terítőn ott volt az üveg, az üveg mellett a fényképalbum, az albumon a pisztoly. Lassan a kezébe vette, majd elgondolkozva ráharapott a hideg csőre. És a dallam, az oly sokszor játszott dallam utolsó taktusait még sokáig visszaverték a bérház megkopott falai.
Még nem érkezett hozzászólás.
Új írásához regisztrálj, vagy lépj be a jobb oldalon.
