Vegyük a virágot, avagy ne vigyük?
Dátum: 2008. május 09. 10:09Műfaj: ÉrdekességCimkék: udvariatlansága, férfiak, panasza, hölgyek |  |
A férfiak nem igazán udvarolnak, hanem racionálisan kerülgetik kiválasztottukat, akihez az első kivételes alkalomtól eltekintve nem is csokor virággal érkeznek.
Lánglelkű poétánk, Petőfi Sándor, aki voltaképpen a forradalom gondolatába volt igazán izzón szerelmes, akinek arcán a forradalmi gondolatok vertek ki lázrózsákat, szóval ő is legalább annyi szerelmes verset írt nőkhöz, mint forradalmi költeményt a tábortűz mellett (az ő verseit is) éneklő honvédeknek. Sándorunk idejében dúlt a romantika, mégsem olvashatunk sem tőle, sem már szerelmes költőtől olyan sorokat, melyek szerint "Csokor virággal hódítám meg szívem szottyának szűjét". A még inkább romantikus korban kiterebélyesedő operairodalom meg aztán többnyire még inkább nem másról szól, mint nő és férfi izzó szerelméről. Tényleg csak példának említem fel Othellót. Tudjuk, intrika eredményeként megölte a feleségét. S amikor bizonyossá vált előtte, hogy nője ártatlan, önnön kezével vetett véget önmaga életének is. Ám annyira szerette asszonyát, hogy miután jól megölte magát, még azt követően is hosszan énekelt hozzá, ami nem kis kunszt (szokásosan), csak igazán szerelmesektől telik ki. Hogyne tette volna, hiszen rádöbbent, párja hű volt, nem csalta meg őt. Eme örökbecsű négyfelvonásos dalműben egyszer nem fordul elő, hogy Desdemona virágot kap a férjétől. A librettó nyersanyaga még korábbi, más szavakkal szólva még inkább romantikusnak nevezhető korban látott nyomdát egy "Hecatomiti" címmel megjelent novelláskötetben, amit Shakespeare nemesített tragédiává "A velencei mór" címmel, s amit végül egy Boito nevű ember egyszerűsített librettóvá Verdi számára. De sem a tragédiában, sem az eredeti novellában nem fordul elő, hogy a férfiú virággal kedveskedik imádott hölgyének, vagy tette volna a szépet. Minek tette volna, hiszen, mint világosan kitűnik, őrjítő szerelem dúlt közöttük. Már most ha értőn szemrevételezzük a világirodalomban megírt és megénekelt és megfilmesített szerelmi történeteket, rádöbbenünk, hogy az udvarlás szinte kizárólagosan ott és akkor igazán hatékony, amikor valójában nincs is szükség rá. Amikor a nő és a férfi úgy jellemzi egymásra bukkanásukat, hogy: "Meglátni és megszeretni egy pillanat műve volt". Soraim igazak. Akinek volt már ilyen több, de legalább egy, az abban reménykedik ma is, kortól és nemtől függetlenül, hogy lesz még hasonló. S aki e sorok olvastán nem tudja, miről is olvas, nem érti, hogy mi is a mondandóm, az reménykedjen abban, kortól és nemtől függetlenül, hogy egyszer lesz majd ilyenben része. Tudni fogja, hogy eljött a pillanat, mert amint az eljön, egy pillanat alatt megérti, amit most nem ért. Akár vesz és visz virágot a hölgyének, akár nem.
Mónus Miklós
