veszprémium
Dátum: 2010. január 25. 21:43Műfaj: PrózaCimkék: veszprém |  |
a veszprémi élet- milyen az ha egy nagyobb városi polgár bekerül egy kisebb városba. hogyan boldogul és miként sikerül beilleszkedni. egy nap élménye a főtéren.
Szinhely: Veszprém főtere.
Na, lehet hogy ezt a szerepet nem tölti be. Ez egy nem klasszikus tér.
Én például szobrokat látok, egy nagy, magas órát kiemelkedő helyen, virágágyakat, emberi tömegeket amint várnak valakire, mert megbeszélték: a téren találkozunk.
Veszprémnek nincs kifejezetten centruma, se főtere.
Mintha minden mobilis lenne – egy helyen sincs megálló. Mintha a metróban haladnánk, sötétség körülöttünk, csak a felvett hang jelöli az aktuális helyszint.
És az utasok csak várnak, hogy már odaérjenek céljukhoz.
Így van a téren is. Lehet hogy azért nincs szó szerint főtér, mert itt sok épület több dombon áll.
A hét domb túl sok ahhoz, hogy egy centrum felé gravitáljon. Páratlan számnak nincs közepe.
Így a városi tartalmak szét vannak szórva. Nincs koncentráció.
Ennek jó oldala az, hogy többet gyalogolunk. De gyaloglás közben túl gyorsan átszaladunk a potenciális megállóhelyeken, szembevéve csak az úticélt és nem állunk meg úgy mintha a megállás lenne az egyetlen szándékunk. Semmi háttér mögötte.
És ha valaki hírtelen megállít, akkor lehet hogy még tartjuk lábunk alatt a féket, de már azon gondolkodunk hogy felengedjük-e a kuplungot és sebességet váltsunk.
Nem sokat tartózkodtam a téren eddig. A fél évben.
De egyre gyakrabban megállítanak.
Egyszer egy kamerás, aki szerette volna megtudni mit gondolnak a diákok a válságról.
Még közelebb tartotta a mobilját és aztán már észre vettem hogy még a hangomat is rögziti.
Már a megállítás óvatosságra késztetett.
Mit kérhet tőlem? Tolvaj-e? Csak nem egy felmérés? Már számtalanszor felkértek: Van egy kis ideje… Mit lát rajtam ez az idegen hogy engem vett célul. Talán egy csoportot képviselek, amit neki most kutatni kell? És mi áll a papírján, hogy az irottak engem érintenek?
Egy önkéntes leállás. Nem is tudok csak legyinteni: Na,haggyon már. Keressen valaki mást. Én sietek.
Mint a többi ember.
Ahogy sétáltam biztos leolvasható volt hogy tekintetem nem csak az előttem lévő úton fekszik.
Mindig van bal és jobb oldal. De annál fontosabb van fölöttem is egy oldal, ami nem határolható.
Nem tudom akkortájt merre indult szemem és merre a gondolataim.
Egyszerre csak előttem támadt. Egy második alak. Egy hosszabb idő után.
Hallott-e már a Dianetikáról?
Aztán elkezdődött az ismertető monológus a lelki egészségről.
vissza a főoldalraajánlom ezt a cikket
Még nem érkezett hozzászólás.
Új írásához regisztrálj, vagy lépj be a jobb oldalon.
