Viharban

Szerző: Sonkoly ÉvaDátum: 2010. május 19. 23:19

Műfaj: NovellaCimkék: igaz, történet

Reggel van. A redőnyökön beszűrődő keskeny fénysíkok pásztázzák a szobát. Hirtelen rádöbbenek, nem otthon vagyok. Balatonpart. Tegnap délelőtt érkeztem, átutazóban betértem egy kávéra.

Milyen nap is van? Nem fontos! Résnyire nyílik az ajtó.

- Jó reggelt! - köszönés és egy kedves mosoly, melyet kellemes illat követ.

- Sonka sül és tojás. - állapítom meg. Ha étteremben lennék ham & eggs, de nem ott vagyok. Ott nem hozzák széles tálcán ágyba a reggelit. Friss, ropogós kenyér. Csodálkozom.

- Te elmentél ebben a bolond szélben a lellei pékhez, ilyen korán?

- Milyen korán? - kérdezi és felhúzza kicsit a redőnyt. A fenyők a ház előtt szédült táncot járnak a viharos szélben.

- Ma sem utazhatsz. - mondja - Ebédre halat sütök, a kedvencedet. Egészségedre! - s kezembe ad egy kicsi poharat. Barack illatú, saját barack, ismerem az ízét!

- Segíthetek sütni? - kérdezem.

- Mit?

- A fogast, azt mondtad a kedvencemet...tudod még?

- Hát lehet azt elfelejteni? - hosszú szempillái árnyékot vetnek barna, barázdált arcára, eltakarva csibészes kék tekintetét.

A vihar egyre erősödik. Szakad az eső, a lejtőn miden lefolyíik a vízelvezető árokba, amely délutára megtelik sárgás, pocsolyaszínű esővízzel. Hamarabb alkonyodik, mint gondoltam. Ma nem láttuk a napot, nem sétáltunk a Balaton partján. Több kávét ittam a szokásosnál. Élénk fantáziám visszament az időben vagy tíz évet. Könnyű dolga volt, hiszen segítettek neki. Mindent felidéztünk, ami elmúlt. Talán el sem múlt?

- Mi lesz, ha napokig kell maradnod? - s megsimogatja a kezemet.

- Úgy, mint régen? - kérdezem, s az ujjaink egymásba fonódnak.

- Kár, hogy akkor régen csak pár napot terveztem, s azóta is..., de ezt már csak gondolom.

Aztán keveset alszunk, mert hatalmas vihar kezdődik a Balatonparton.

vissza a főoldalra ajánlom ezt a cikket

Még nem érkezett hozzászólás.
Új írásához regisztrálj, vagy lépj be a jobb oldalon.