Egy flekkes regény

Mulatságos dráma ez! – mondta Pászkíj kapitány és elsütötte a fejéhez tartott pisztolyt. Halántékán a lőpor úgy vette körbe a golyó ütötte sebet, mint fekete szirmok egy hatalmas piros katicabogarat. Legalábbis elsőre ezt gondolta Raszkolnyikov, mikor közelebbről vette szemügyre az asztalra bukott

Írta: Molnár Zsolt

Hajnalban születtem

Írta: Molnár Zsolt

Védett férfiak

Fél hatkor csörgött az óra. A kis fekete, a kék mutatós. A kora tavaszi hajnal félhomályában jó az ilyen foszforeszkálós óra. Csak az a rémes hangja ne lenne! Kelni kell! Istvánnak teát melegíteni, hogy legalább valami meleget igyon az a gyerek, ha már enni nem eszik ilyen korán.

Írta: Molnár Zsolt

Őskiáltás

Írta: Molnár Zsolt

Felkereshetném

Írta: Molnár Zsolt

Agitato parlando

Írta: Molnár Zsolt

A Botos tanárúr

Láthatunk párban közlekedőket. Olyanokat, kik egymásra figyelnek vagy önmaguk mondandójára. Nagy monológjaikat előadva egyszemélyes közönségüknek – és akadnak, kik szótlan ballagnak egymás mellett. A felületes megfigyelő csak a sebességre figyel. Sietőket és sétálókat különböztet meg.

Írta: Molnár Zsolt

Emlékszel

Írta: Molnár Zsolt

Álomtalan dideregtem

Írta: Molnár Zsolt

Levél Tatjánának

Írta: Molnár Zsolt


Bánatkő, avagy sérült gyermek a családban

dr Kálmán Zsófia Bánatkő című könyve alapján készült tanulmány a fogyatékkal élő gyermekekről a családban. Rövid esetleírásokkal szemléltetve azok mindennnapi problémáit, jelentőségét a szociális ügyesség megszerzésének.

Írta: Molnár Zsolt

Sebeim hoztam

Írta: Molnár Zsolt

Im Mermoriam József Attila /Mama/

Írta: Molnár Zsolt

Mondd meg Uram!

Írta: Molnár Zsolt

Agyátültetés

„AGYÁTÜLTETÉS” – olvasta Igor az utolsó írás címét. Ismét a szőre kezdett borzolódni, de ezt most nem maga irányította. Úristen! Fjodornak elment az esze, hogy ilyeneket ír? – borzongott meg és mancsával izgatottan seperte a földre a címoldalt, hogy olvashassa a többit.

Írta: Molnár Zsolt

Mirian

Mindezen események lezajlása alatt, Fjodor kunyhójától légvonalban 2888 kilométerre a rákoskeresztúri másfélszoba – konyhás garzonban déllőtt tizenegy órakor a „Megjöttek a vidám fiuk” című dal csendült fel a Kossuth Rádióban. Mirian hagymát vagdalt a kisdeszkán...

Írta: Molnár Zsolt

Proszpekten szájharmonikája

- A világ telis-teli van hasonló játékokkal! – válaszolt Fjodor, Igor gondolatára – Csak nem figyel rájuk senki! Némelyek, ha észre is veszik, nem játéknak gondolják, hanem valami személyes sértésnek vagy támadásnak és nyúlnak máris a napszemüveg után vagy a kezükkel formálnak szemellenzőt! - Apám

Írta: Molnár Zsolt

Vacsora a Kalamárisban

Mindeközben a Petropavlovszki korják, vagyis Kirjuskin mit sem sejtett arról, hogy nem csak Mirian keresi a Pesti éjszakában, hanem a Rákoskeresztúri RendőrÖrs ügyeletes járőrei is.

Írta: Molnár Zsolt

Csendemben néha

Írta: Molnár Zsolt

Nőakt a Dunaparton

A főorvos, mint eleven hús-vér isten vezeti a bandát. Rendet tart. Neki van státusza, ezt érezteti. Neki ne ugasson senki! Utasít, lekiabál, magyarból latinra vált. Kivonja a benned rejlő igazságot testtartásodból, vagy abból a bamba tekintetből, amit maga tett az ábrázatodra, amikor megemelte a

Írta: Molnár Zsolt