Lottónyeremény

Egy meg nem történt eset, de lehetett volna. Eleinte attól féltem, hogy kollégáim közül valaki elolvassa, s megint meghurcolnak, azonban ma már nem érdekel, hisz minden egyes hasonlóság csak a véletlen műve.

Írta: Kiki

A hiúz esete a Tigrissel, a Pumával és az Oroszlánnal

Írta: Kiki

Mily okosakká lészünk a reklámok által!

Na itt vannak megint ezek a fránya reklámok! S mit is tesznek velünk? Nézzünk is ezek mögé, mert hamar átverhetővé válhatunk. Egy cikk, mely erre szeretné felhívni a figyelmet.

Írta: Kiki

A tűz és a hold

Egy megható történet egy pásztor életéről, nemcsak a természettel való kapcsolatáról, hanem az emberi kapcsolatairól is. Generációk közötti megértés magas foka.

Írta: Kiki

A ló, a nyuszi és a többiek

Az egyik tanítványom által kért és írt mesém, mely nemcsak azért érdekes, mert többször is visszatérnek ezek a szereplők, hanem azért, mert nem akartam sablonos történetet írni.

Írta: Kiki

Ajándékadó

Nos, a kedélyeket felkorbácsolta az úgynevezett ajándékozási adó úgy szeretetből, karácsony után. Érdemes „megváltani” az ajándékunkat, nehogy a következő peres helyzetbe kerüljünk.

Írta: Kiki

A magányos könyvtár - I.

A minap a Rádió Törökszentmiklós stúdiójában jártunk, s míg a buszra vártunk, úgy döntöttem, hogy bemegyünk a könyvtárba, s hasznosan töltjük el a várakozási időt. Elmondhatom, hogy jól jártam, az egyik diákom mondott egy ötletet, melyet felhasználva írtam meg ezt a novellámat.

Írta: Kiki

Molesztálás egy kicsit másképp

Érdekes dolog megvédeni magunkat, azonban épp itt az ideje, hogy megelőzzük a rágalmakat. Szerelkezzünk fel minden eszközzel, hogy ne lehessünk támadhatók!

Írta: Kiki

Kordon-szerelem

Egy szerelem, melyet a politika és a történelem nem engedte, hogy beteljesedjen. S mire végre azzá vált volna, ismét közbe szóltak a politikai események.

Írta: Kiki

"Szülők Iskolája"

Egy régebbi gondolat, mely nagyon foglalkoztatott már, most "papírra" vetettem. Mi lenne, ha iskolába kellene azért járni, hogy szülők lehessünk? Ki mit szólna hozzá?

Írta: Kiki


Bajok az akváriumban

Mikor az életben sokkal nagyobb problémákat kellene megoldani, akkor előállnak az emberek a gömb alakú akváriumok problematikájával, csakhogy eltereljék a legfontosabbakról a figyelmet és a szót.

Írta: Kiki

A király levele

Egy kis tanmese a magasságról és a mélységről, az önteltségről, mely elveszi az ember értékítélő képességét, s arról, hogy lehet egyedül maradni még a csúcson is.

Írta: Kiki