A kertem olyan, mint egy nagy doboz... (2)
Dátum: 2013. február 21. 13:10Műfaj: PrózaCimkék: élet, remény |  |
Belefér négy évszak. Kezdtem a téllel, folytatom a tavasszal... Két évvel ez előtt még olyan optimista voltam. Bizakodva néztem a jövő elé. Erősnek és magabiztosnak éreztem magam. Valamiféle számvetést készítettem az életemről...
Megpróbálok ma is ugyanolyan optimistán szembenézni a jövővel és nem foglalkozni azzal, ami már elmúlt. Legalábbis már nem olyan intenzitással gondolok rá, mint hajdanán. Túl az elmúlt éveken, amit magam mögött hagytam, nem kevés, melyekre, ha visszanézek és elmerengek... gyakran eszembe jutnak a szeretteim, a barátaim, akiket elvesztettem... Ellentétes érzéseket keltenek bennem. Miért a sok keserűség? A bánat? Az élet nem ez. Az élet maga a csoda!
Amiben biztos lehetek az, hogy a tél után ismét jön a tavasz. Az egyetlen természeti csoda, amely megújulni, feledtetni, és új érzéseket, terveket, célokat, álmokat képes megvalósítani. A fák újra virág szirmokat bontanak, a fű kizöldül, a határ kiszínesedik, megszépül, csalhatatlan előjele mindannak, hogy semmi sem maradhat változatlan, a régi.
Az idő előrehaladtával szép lassan felértékelődnek a már-már elfelejtett, de olyan nagyon szeretett tevékenységeink, melyek tettekre késztetnek. Nem maradhat nyugton ettől az érzéstől senki ember fia, lánya. Ki kell szabadulni a természetbe!
A tavasz, a természetnek e gyönyörű ajándéka magával ragad kivétel nélkül mindenkit, előre vetítve ezzel a magunk megújulásának is a lehetőségét. Ebbe az egyetlen érzésbe kapaszkodva leszünk képesek felülemelkedni sok fájó, bántó, életünket oly gyakran keserítő pillanatokon, a szürkére, majd feketére festett elmúlt időszakokon. Elveszthettünk sok mindenkit, de megtalálhatjuk helyette a békét, a nyugalmat, a szépséget, ami még ott hever a lábunk előtt.
A tavasz egy új élet reményét hozza el nekünk. Ez a biztos tudat, hogy semmi sem maradhat változatlan képes egyedül arra, hogy felülemelkedjünk magunkon egy sokkalta magasztosabb cél elérése érdekében a helyett, hogy tovább rágódjunk olyan dolgokon, amin már változtatni, se visszahozni nem lehet, ami már elmúlt.
Ezért nem adhatom fel és nem adhatja fel senki!
Sajnálom azokat az embereket, akik megcsömörlöttek az élettől és hagyják, hogy legyűrjék őket a gondok, a problémák. Ezen csak egyedül mi, magunk vagyunk képesek felülemelkedni.
Egy kert, egy kis darabka föld, ami a miénk. Sokat jelent. Ahol megtapasztalhatjuk, kipróbálhatjuk minden rejtett képességeinket, beleértve ebbe mindent, ami mozgató rugója a létünknek. Egyszerű, puritán életmód, kapát, kaszát, ásót ragadni és megdolgozni, ami előttünk van, tőlünk lesz valami, máskülönben csak egy darabka föld. Élet van benne, csak ki kell hozni belőle mindazt, amire szükségünk van.
Hol vagyok még a tökéletestől? Hiszen megint elmulasztottam megadni a földnek azt, ami jár neki. Elmaradt a trágyázás! Vajmi kevés esélyem lesz, hogy azt az eredményt kapjam, amit elvárnék tőle. De nem is remélhetek többet. Mitől?... - ha egyszer nem adtam én sem. Mint ahogyan, ha én sem veszek magamhoz elég, szükséges táplálékot, elfogyok mint a gyertyaszál. A föld is így van ezzel valahogy. Ha nem kap elegendő tápanyagot, akkor soványka marad. Ez a természet rendje. Mindennek és mindenkinek megadni azt, amire szüksége van!
Micsoda öröm és boldogság, erőt adó, ha a kényszerű hideg elviselésére kárhoztatott oly nagyon szeretett cicáim, hogy túléljék a kemény fagyokat, ugyanilyen elszántsággal küzdenek az életben maradásukért, megtesznek mindent, hogy velem együtt várják a tavaszt. Hogy ez így valósuljon meg, elkövetek magam is mindent, ami tőlem telik. Nincs felmentés semmi alól. Kényelem, fáradtság? Felejtsük el... Mert ha nem megyek gyakorta ki hozzájuk a tanyára, és nem viszek nekik elegendő meleg ételt, nem gondoskodok vízről, nem figyelek rájuk akkor is, amikor fúj a szél, esik az eső, hóban és fagyban, megbocsájthatatlan könnyelműségem árát magam fogom megfizetni. Azzal, ha ez által elveszítem őket.
A hosszú téli esték, a kényszerű pihenő után jóleső érzéssel, reménnyel telve és bizakodással nézek egy újabb év, a mindent kiteljesítő legszebb évszakom, a tavasz elé, hogy újult erővel nekifussak egy sokkal értelmesebb, hasznosabb, tapasztalatokkal gazdagabb, élményekkel teli, boldogabb életnek.
vissza a főoldalraajánlom ezt a cikket
Eddig 4 hozzászólás érkezett.
Új írásához regisztrálj, vagy lépj be a jobb oldalon.
1. Zseva (#30133) | 2015. január 31. 16:15 |
Szia Ma-Ja! Kedves tőled, hogy meglátogattál... Most éppen nem vár senki, mert el se mentem... Várom a tavaszt.. Éppen aktuális ez a cikkem, ami szintén erről szól... Köszönöm! :-) | |
Válasz Ma-Ja hozzászólására (#30132). |
|
2. Ma-Ja (#30132) | 2015. január 30. 16:56 |
Kedvesen írod le a cicákkal való törődésedet, akik helyet kaptak az életedben. Bizony ők nagyon szeretetre méltó lények, rengeteg szeretetet adnak. A téli borongós, lehangoló idő elveszi az ember életkedvét, de egy édes kis állatka hamar átlendíti ezen. Azért remélem este vár otthon valaki! | |
| |
3. Zseva (#26596) | 2013. február 21. 17:05 |
Köszönöm. Ez jólesett! :-) | |
| |
4. Bányai János (#26595) | 2013. február 21. 15:07 |
Kedves Éva! Ritka hitelességgel ábrázoltad a természetet szetető ember gondolatait. Gratulálok! | |
| |
