Ásó, kapa...
Dátum: 2014. december 11. 20:42Műfaj: NovellaCimkék: novella, emlék |  |
Ásóval a kezében lépett ki a kamrából. A hideg fémen megcsillant a tavaszi napfény. Fene gondolta, hogy megint szükség lesz rá - dohogott magában. Követelőzni, zsarolni, fenyegetőzni, azt mind nagyon tud! Egy pillanatra megállt a kert szélénél, majd határozott léptekkel elindult az
Ásóval a kezében lépett ki a kamrából. A hideg fémen megcsillant a tavaszi napfény. Fene gondolta, hogy megint szükség lesz rá, dohogott magában. Követelőzni, zsarolni, fenyegetőzni, azt mind nagyon tud! Egy pillanatra megállt a kert szélénél, majd határozott léptekkel elindult az egyik szeglete felé. A szerszámot dühösen a félig még fagyott földbe vágta. Teljes súlyával a fokára nehezedett. Ez is miattad van, nézett a kis ház felé. Neked semmi sem jó! Az ember a belét kiteszi érted. Hiába. Nappal munka. Este munka. Vasalt ing. Ebéd délben az asztalon. Hónapok óta már egy jó szavad sincs hozzám. Csak közlöd, mit akarsz. A cselédnek meg kuss. Időnként felegyenesedett, hogy kissé ellazítsa az izmait, és megtörölte gyöngyöző homlokát.
– Jó napot, szomszédasszony!
– Jó napot. – A hang felé fordult. No, ezt is most eszi ide a rosseb? Levette a pulóvert, s folytatta volna a munkát.
– Megint a megunt kacatokat temeti? Teli lesz a földje szeméttel!
– Ne aggódjon! Csak olyat teszek ide, ami megrohad. Táplálja a földet. Látja? – Nyomatékul a kert felé biccentett.
– Tényleg szépek a virágai. Átjöhetne hozzám is néhanapján. Itt is elkelne az asszonyi segítség!
– Nincs nekem arra időm. Látja, mennyi dolgom van! A magamét is alig győzöm.
Rá se hederítve a szomszéd kutakodó tekintetére, újból nekilendült a lassan mélyülő gödörnek.
Másnap későn ébredt. Nehéz éjszakája volt. Nem az első. Becsukta a hálószoba ajtaját. Látni sem akarta az üres, vetetlen ágyat. Meleg köntösben, piros mamuszban üldögélt a konyhaasztal mellett. Frissen főtt kávé illatozott a kezében, lassan kevergette. Cigarettát tömött hozzá, s meggyújtotta. A tövénél üres hüvely azonnal lefittyent. Abba kellene hagynom. Még az elcseszett cigiről is ti juttok eszembe. Azért elszívta így is. Ez van. Szeretet nincs. Béke igen. Az elmúlt éveket tekintve már ez is valami, morfondírozott. Az ember már kevéssel is beéri ebben a korban. A hercegek kihaltak. A fehér lóról nem is szólva. Hát, azt se láttam még egészben. Annak is csak egy darabja jutott mindig. Mosolya inkább grimaszként hatott volna, ha valaki látja. Ha látja. Őt sem érdekelte volna. Szürke veréb volt, akit csak akkor vettek észre, ha segített valakin. Csak az öreg kutyája szerette. Őt szívesen babusgatta. Legalább jelzett, ha idegen ólálkodott a ház körül.
Másnap reggel megmosakodott, és kényelmesen felöltözött. Nem kellett sietnie. Nem számított, mikorra lesz ebéd. A kamrából virágtöveket hozott elő, meg kerti szerszámokat. Gumikesztyűt húzott, és a friss ágyás mellé térdepelt. Jól érezte magát. Megkönnyebbült. Már nem is tudta, mikor volt utoljára ilyen vidám. Emlékezett még a régi csókokra, ölelésekre. A boldog pillanatokra. Régi, kedves arcokat látott felragyogni maga előtt, amikor tekintete időnként végigsiklott a virágzó ágyásokon. Rózsák mindenütt. A fal mentén futó, a járda szélén néhány törpe. Szerette a színeket is. Ezek itt igazán éltek! Minden ágysás egy külön egyéniség! Nevük volt. Jenő, a gyermekei apja után. Volt persze Tibor, Dénes, meg Frici. Mind egy-egy nagy, lángoló szerelem. Most bajban volt. Tibor 2. idétlenül hangoznék. Elmosolyodott. Eszébe jutott, amikor Frici, az utolsó férje – hűtlenségét bizonyítandó – álnéven udvarolt Tibor 2-nek. Hetekig leveleztek, folyt a cyberszex, mire Tibor 2. megtudta, hogy Fricivel jutott az első randi komoly gondolatáig. Na, jó, legyél Cica! Ha már úgyis csak így hívtalak az utóbbi időben! Elégedetten lóbázta a locsolót a frissen ültetett ágacskák között. Megvolt a névadó is.
Az emberek összesúgtak mögötte a kisváros utcáin. Furcsa dolgokat művel ez a háza táján. „Azt beszélik, megöli és elássa a volt szerelmeit.” „Nem mondja! Olyan normálisnak tűnik. Hajnalban megy, és csak késő este jön haza. Igaz, néha én is láttam férfiakat becsöngetni hozzá.” „Na, látja! Nem zörög a haraszt.” „Igaz, ami igaz. A szomszédja mesélte, hogy ásás után sosem látta többé azokat a fickókat a környéken.”
Egy éjjel a kutyája csaholására ébredt. Annyi ideje sem volt, hogy köntösbe bújjon, s meglesse, mi történik odakint. Kommandósok lepték el a házat. A nyomozó hullák után érdeklődött kitartóan. Csak ült az ágy szélén a sárga pamut hálóingében. Lába nehezen talált a nagy, piros mamuszba. Már annak is tudott örülni, hogy meglátta a piros-fehér csíkos fürdőköpenyét. Lassan mozdult érte. Ki tudja, hogyan reagálnak ezek az őrültek egy hirtelen mozdulatra? Bármit megadott volna egy kávéért. Szédült. Nem értette, mi történik körülötte. Álmodik talán. Fel kellene ébredni. Igen. Aztán majd visszaalszik, ha kitalálta a megoldást. Azt tanulta, hogy meg kell oldani a rossz álmokat. Azokból lehet tanulni. Talán később szükség lehet a tapasztalatra, amit így szerzett. Hullák? Biztosan álmodom. A pókokat sem csapom agyon. Kiteszem őket. Joguk van élni. Csak ne velem... Végül kiengedték a konyhába kávét főzni. Mint a tiszti kaszinóban... Négy rendőr figyelte minden mozdulatát. Az lehúzott redőnyön át is látszott az udvarról a reflektorok fénye, s hangok hallatszottak, meg földdobogás.
Reggelre minden emlékét kiásták. Majdnem mindet. Az ezüst színű masniról tudta, hogy valaha egy fehér orchideacsokrot kötöttek vele össze. Néhány fényképen a foltokat már csak ő ismerte fel. Az utoljára eltemetett emlékek még nem sokat változtak. A levélen tökéletesen látszott: „Szeretlek, te kis szaros, de csitt, Tibor.”
– Ezeket ásta akkora gödörbe? – kérdezte reggel az őrnagy döbbenten, a kincsekre mutatva.
– Ezeket. Mindenki olyan mélyre ássa az emlékeit a saját kertjében, amilyen mélyre akarja, nem?
– Ebben nincs semmi logika!
– Na és? Az én logikám. Az én emlékeim. Az én kertem.
– Nem találtunk semmit maga ellen. Vissza kell építenünk a kertjét.
– Szó sem lehet róla! A felbolygatott emlékeimet csak én temethetem újra.
A környék lassan elcsendesedett. Pár hét múlva minden a régi pompájában virított az apró kertben. Persze még évek múlva is sokan emlékeztek a történtekre. Cecília például minden alkalommal lekurvázta magában, amikor találkoztak. Az egész történetből a sok pasi motoszkált csak az agyában. Nem sokat törődött amúgy vele. Mindig rohant, hogy kihúzza a szerelmét az aktuális kedvese ágyából.
vissza a főoldalraajánlom ezt a cikketMég nem érkezett hozzászólás.
Új írásához regisztrálj, vagy lépj be a jobb oldalon.
