A vég kezdete (13.)
Dátum: 2013. augusztus 31. 18:30Műfaj: NovellaCimkék: vágy, novella, epika, szerelem, parázs |  |
Lassan haladtam, hisz a gondolataimat eddig is Parázs kötötte le egy ideje, most viszont lehetetlen volt másra koncentrálnom. Eljött végre az én időm! Megláttam a megbeszélt helyen, ahogy ott álldogált, és várt.
A várva várt napon csikorgó hideg volt, jeges szél tépte a kabátomat a néptelen pesti utcán. A sapkámat és a sálamat belegyömöszöltem a táskámba, mert kimelegedtem a rohanástól. Így is késtem pár percet. Ijedten nézegettem az órámat egész úton, gyűlöltem minden elvesztegetett pillanatot. Munkából kértem eltávot, de indulás előtt még feladatot kaptam... Lassan haladtam, hisz a gondolataimat eddig is Parázs kötötte le egy ideje, most viszont lehetetlen volt másra koncentrálnom. Eljött végre az én időm! Megláttam a megbeszélt helyen, ahogy ott álldogált, és várt.
- Engem vár! - ragyogott fel a szemem, és abban a pillanatban megbocsátottam neki minden gyötrelmet, amire eddig kárhoztatott. - Eljött!
Amikor hozzá léptem, nem ölelt át, csak zsebre dugott kézzel két puszit nyomott az arcomra.
- Nem ezt vártam – suhant át egy kellemetlen gondolat agyamban – de nemsoká kettesben leszünk!
Remegő lábbal lépkedtem mellette a boldogság felé...
Kellett néhány perc, hogy mindketten asszimilálódjunk az idegen környezethez. Körbe jártuk a lakást, barátkoztunk vele, beszélgettünk közben. A hatalmas ágy megvetve hívogatott. Míg a mosdóban voltam, Dávid ledobta a ruháit, és várt rám a takaró alatt.
Hülyén éreztem magam, és úgy is viselkedtem. Talpig beöltözve vastag, téli ruhákba. - Tartsak bemutatót? Még meg sem csókolt...
- Gyere már! - mutatta a helyet maga mellett, és én is ledobáltam magamról mindent, s bemenekültem a paplan alá. Eszemet veszítve simogattam gyönyörű testét, szőrös mellkasát, aztán csókoltam végig, haladva lassan egyre lentebb. Pár percig nem gondoltam semmire, csak élveztem a csodát, mert ott volt a kezemben, olvadt a számban. Aztán szerte foszlott...
Két kezét elégedetten tarkója alá tette, és a tőle megszokott kedves mosollyal közölte, hogy ma nem fogunk szeretkezni.
- Ezt nem teheted velem! Megöllek, ha képes vagy így itt hagyni! Abba beleőrülök!
- Majd a végén megpuszilom neked én is! - mondta.
- Akkor mi a fenét fogunk itt csinálni a következő két és fél órában anyaszült meztelenül az ágyban, egy takaró alatt? És mi a francnak jöttünk ide? - libbentek át kérdőjelek lelki szemeim mögött, de nem tudtam megszólalni. Úgy éreztem, nem vagyok képes összehozni egy komplett mondatot. Mellette, miatta eddig is voltak ilyen gondjaim, most elhatalmasodott bennem végképp a káosz. Persze, amikor jöttem is gondoltam, hogy nem fog minden úgy alakulni, ahogyan elképzeltem. Tudtam, hagyni fogom, hogy Dávid kiteljesedjen, és máshogy történjenek a dolgok, komolyan érdekeltek az ő elképzelései is, de erre azért nem számítottam. Megértem már néhány szerelmet, és egy pár kalandot, most mégis teljesen új helyzetben találtam magam. Nem is tudtam, hogyan kellene viselkednem. - Ugorjak ki az ágyból? Sértődjek meg? Zavarjam el? Mondjam neki, hogy egy piszkos tróger? Harapjam el a torkát? Nem lennék képes rá... Hogyan éljem túl ezt? Bárcsak felébrednék! - reménykedtem. - Nem, ez nem lehet a valóság!
- Csókolj meg! - nyögtem ki végül.
Ajka az enyémre feszült, éreztem a nyelvét, de nem ezt az érzést vártam. A Jégkirálynő csókja lehetett ilyen, amitől a fiú szíve is jéggé dermedt a mesében...
- Mondd el a paksi történeted a három fiúval még egyszer, jó?
- Igen – bár négyen voltak!
- Vajon mit akar ezzel megint? Már nem is tudom, hányadszor akarja meghallgatni... - töprengtem. - Meg akarja tanulni? Vagy arra kíváncsi, mindig ugyanazt mondom-e? Persze, lehet, hogy csak el akarja venni a kedvem a szextől..
A történet végén megint közelebb bújtam hozzá, talán a megnyugvást kerestem, talán új erőre kapott a remény, hogy viszonozza az ölelésem.
- Ne haragudj, de nem vagyok beléd szerelmes, sőt még most sem emlékszem rád!
- Nem baj! Fő, hogy itt vagy, és hozzád érhetek! Nem tetszem?
- Dehogy nem! Tudod, nem szoktam megcsalni a feleségemet. Jópofizom, viccelődöm a nőkkel, emiatt mondják is, hogy a Parázs az nagy kujon, de nem szoktam ilyet csinálni.
Ráfonódtam testére, legszívesebben rá is olvadtam volna. Lábfejünk vad táncba kezdett a takaró alatt, míg száguldottak a percek felettünk. - Miért? Miért flörtöl velem, amikor mindent megkaphatna? Ó, bár adhatnám neki mindazt, ami feszíti a lelkem, bizsergeti a porcikáimat! Adnék bármit, kérnie sem kellene, csak elfogadnia! Miért írt akkor verset nekem arról, hogyan imádjam őt? Miért jött el most? És ha eljött, de komolyan gondolja mindazt, amit mond, miért vetkőzött le, és bújt ágyba velem? Nem kíván – állapítottam meg, hisz kézzel fogható jelei voltak... Mégis úgy éreztem, hogy ez az egész valami próbatétel számára, szándékosan képes rá, uralkodik magán. Tisztában vagyok vele, hogy akik rendszeresen szerepelnek, nagyszerűen uralják a testüket. Azt is tudom, hogy a láb hazudik legnehezebben és a szem. Tökéletesen összezavarodtam.
Időnk lejárt itt, Dávid pedig tartotta magát három órával korábbi ígéretéhez. Combjaim között simogattam az imádott férfi fejét, míg pajkos nyelve kényeztetett. Először mellemen játszott keze, majd belém hatolt az ujja, megadva ezzel a kegyelem döfést... Végem volt pillanatok alatt. Nem is tudom, hány perc lehetett a boldogság... Talán inkább csak múló öröm, hisz már akkor éreztem, kevés volt belőle ennyi... Megmaradt bennem az űr – a testemben és a lelkemben is.
Dávid a fürdőszobába ment, hogy lemossa magáról az ágynemű szegfűszeg illatát, én pedig előkotortam táskám aljából az egyetlen szál cigimet a konyhában. Vésztartalék volt, le akartam szokni – miatta. Egy pillanatig gondolkoztam kezemben az öngyújtóval, majd határozott mozdulattal szikrát adtam a gáznak. Néztem, ahogyan felcsapott a láng, majd gomolyogva átölelt a füst. Végre valami ismerős...
- Te mit csinálsz? Csak nem dohányzol? - kérdezte, amikor kijött hozzám.
- De! - és elnyomtam a cigit, viszont ott maradt bennem a feszültség és a hiány érzete...
Már kabátban álltunk az előszobában, amikor előhúzott zsebéből egy tábla csokit, és felém nyújtotta a Milkát.
- Ezt neked hoztam!
- Köszönöm! - suttogtam, és megint felcsillant a remény, amikor eszembe jutott a reklám: a lila tehén összeköt...
- Találkozunk még? - kérdeztem, miközben előkerestem a Mozart bonbonokat. - Bocs, tele volt a zacskó, de olyan sokat vártam rád, hogy már csak ez a kettő maradt!
Az egyiket kivette, a másikat kabátjába rejtette. Irigykedve néztem ápolt kezét, ahogyan bontogatta a celofánból a kis golyót - a szerencsés, neki megadatott... - és követtem a mozdulatot, ahogyan szájába vette. Talán én is megadtam neki az élvezetet, amit ígértem egyik levelemben. - Érzed, ahogyan selymesen olvad szét a szádban a csokoládé – hát ennyit tudtam neked nyújtani...
Valamit mondott még az előszobában, hogy okos vagyok, és hogy jó a seggem.
- Szent ég! Ez már nem is Parázs... Biztos, hogy kettesben vagyunk? Legalább megfogtad volna barátocskám, ha már tetszik! - és becsuktam az ajtót...
(A történeteim és verseim kivétel nélkül mind a fantáziám szüleményei. Kérem, hogy senki ne azonosítsa őket se velem, az íróval, se a szereplőimet más valóságos személlyel! Ködmadár)
vissza a főoldalraajánlom ezt a cikketEddig 1 hozzászólás érkezett.
Új írásához regisztrálj, vagy lépj be a jobb oldalon.
1. Zseva (#27930) | 2013. szeptember 03. 15:28 |
Nagyon át tudtad adni a csalódottságot, mindent éreztem, dühöt, kiábrándultságot... egyebeket, de aztán egyedül az írásmódra koncentráltam, minek azért izgulni, amit te már egyszer átéltél... :-) Olvasom inkább a következő részt, hátha lesz egy visszavágó... Hát ez a pasi nem a szívem csücske... mégis kimondtam. :-) | |
| |
