Az utcán kullogó története
Dátum: 2012. december 24. 09:45Műfaj: NovellaCimkék: isten, történnek, csodák, szenteste, karácsony, története, utcán, kullogó, történet, kullog, utca |  |
Egy karácsonyi történet, ami egy távolra került férj története. Mert a munka, a pénz őt messzire vitte magával... és e történetben eszmél fel hogy mennyire elrontotta. De már késő visszacsinálni. S mindennek tetejében órák választják el a karácsonytól. Na hogyan tovább??? :D
Az utcán kullogó története
"Néha megállunk,
mert muszáj.
Csak egy pillanatra,
de tudjuk hogy
menni kell tovább."
Csöndesen hullnak az esti égből a felhők ezüst pihéi, betakarva már a morcos téli tájat. Az idő gyorsan múlik, de lassan közeledik. Íme mint az est 8.ik órája. Kattognak a mutatnók és járnak a percek. S ekkor tűnik fel egy ember az Albert utca sarkán. Súlyos lépteivel szinte átsüvít a hófúvások között. Ő Máté. Középkorú átlagos férfi. Éppenséggel munkahelyi lakására siet. Ám egy csöppet sem kedélyesen. Hisz mi vár ott rá? A veszekedő Árpádházi bagázs, kiknek hajnalig be sem áll a szája. Vagy a másik szomszéd, az elvált nő, aki egyedül hagyott feleségére emlékezteti. Ha jobban eltűnődik, talán rá is jön hogy minek sietni ennyire? Hacsak nem azért mert nem akar megfagyni. Egy pillanatra megállt, és azt mondta. - Nekem nem is itt kéne lennem. - És éppen emiatt, ez az elhangzott mondata miatt valami új olthatatlan láng gyulladt meg szívében. - Nekem haza kell jutnom. - mondta. De hogyan is juthatna haza, gyalog az túl messze van. Főképp ilyen hóviharban, és már ily későn fogatot sem lehet kapni. Ez lehetetlen, pedig oly vészesen közeledik a Szent este. S már milyen rég nem látta szerelmének tündöklően bájos mosolyát. Így hónapok múltán szívében a felejtés gyökere meghagyta nyomát. Elfelejtette a szeretett otthon illatát. Így hát szomorúan tartott hazafelé a szűk utcákon. Bánattal a szívében mert már nem hitte hogy valaki segíthetne is neki. Csak kullogott tovább gyors léptekkel. Ám igenis észrevették bánatát......
....Míg ment az utcákon hirtelen kialudt a lámpák fénye. Az összesnek egyszerre a környéken, és nemcsak azoknak hanem a Holdnak és a csillagoknak. Amin Máté meg is lepődött, és a térdig érő hóban, tett még néhány lépést. Majd egyszer csak elvesztette egyensúlyát, megcsúszott és a egyenesen arccal egy hóbuckába esett. "Hm, a fény hiányában az emberek milyen esetlenek." - Hát ez is csak velem történhet meg! - sóhajtott, miközben felkelt, s letörölte hóban úszó arcát, és hó lepte kabátját. Nagyon meghökkent. Meghökkent hisz az a látvány ami őt fogadta nagyon is meglepte. Már nem a hazafelé tartó úton volt a kis város szűk utcáiban. Hanem kint találta magát egy ösvényen, kint a pusztában. Amit balról a sötétség, jobbról pedig gigantikus faoszlopokon függő lámpák díszítettek. És odass, a lámpák búráiban nem égők, hanem ezüst fénnyel csillogó gyertyák világítottak. És csodálkozása közben ennyit nyögött ki. - Jó erősen bevághattam a fejem, talán elájultam? De nem értem, mi ez a hely? Hol vagyok? Na mindegy legalább már nem esik a hó. - És nemcsak hogy nem esett a hó, de az ösvényen nem is volt nyoma hogy valaha esett is volna. Amin még jobban meglepődött. - Hol vagyok? - kérdezte még egyszer magát tudatlanul. Majd felébredt álmodozó tekintete és ránézett az órájára. Nagy csodálkozás öntötte el. Az órája kicsit több mint fél 12-őt mutatott. - Ez nem lehet - mondta - Biztos tönkre ment, hisz nem lehet ennyi az idő. Biztos hogy rosszul jár. De ha jobban meggondolom mindegy is hogy mennyi az idő. Inkább az a lényeges hogy én miképp kerültem ide? - Meghökkent, majd egy hangot hallott. Nagyon furcsa hangot mintha valaki hívná őt. A táj ismeretlensége miatt tudta tovább nem maradhat, valamerre indulni kell. El is indult e hosszú úton, gondolataiba hímezve hogy talán megtudja merre került, s hol lehet. Valakit biztos talál, valaki biztos segítene. Közben pedig ámult és bámult, de se balra se jobbra a lámpákon kívül semmit sem látott. Se egy árva bokrot, vagy egy fát. Sőt az égen egy darab csillagot sem. Semmit. S míg lépett, léptei közben mint az óra minden egyes kattogása, úgy kopogott cipője az ösvény kavicsain. Végül addig ment míg lassan egy elágazáshoz érkezett. Az elágazáson két út vezetett tovább. Az egyik út, a már továbbra is megszokott óriásokkal ölelt út volt, a másik pedig fényes érmékkel volt kirakva. Arannyal, ezüsttel s mindenféle csillogó kövekkel. Egy ideig el is gondolkodott rajta hogy hova tovább. De valahogy jobban megbízott abban az útban amit azok a furcsa lámpák öleltek. Valahogy biztonságban érezte magát köztük. És amúgy is egész eddigi élete csak azoknak a csillogó érméknek szentelődött. Minden perce azok keresésével telt, gondolata csak azok gyűjtése körül forgott. Ezek az érmék hajtották el messzire őt családjától. Emiatt szinte haragos szemmel nézett rájuk. S ugye a másik ellent mondó ok az volt hogy az arany és ezüsttel kirakott utat, az óriás lámpák már nem ölelték tovább. Az az út sötét volt, a csillogó érmék ellenére és valami ártó szándék járta át. Így hát úgy döntött jobb ha az egyszerű lámpákkal ölelt úton megy tovább. Ami végül kisebb nagyobb fáradsággal de egy apró faluhoz vezetett. Most már a lámpákon túl házakat látott, családi házakat. Melyekből karácsonyi ének hang szökött ki az utcára. Ám ezek a házak is különböztek a megszokott házaktól. Valami melengető érzés járta át őket, és szinte ragyogtak a Hold fényében.
- De álljunk csak meg egy pillanatra. A Hold fénye, végre valami ismerős. - motyogta. Aztán közelebb ment az egyik házhoz. Lassan és óvatosan hogy ne hívja fel magára a figyelmet. De az ablak túl magasan volt. Körülnézett és egy ládát látott meg, azt rakta le a földre az ablak alá és úgy tekintett be a házba. Már amennyire az ablakba rakott gyertyáktól lehetett. A belső teret látta de a családot nem, csak a hangjukat hallotta és árnyékuk falra vetülését tudta szemügyre venni. Szóval ez nem sok semmi. Ám ez a ház egy régi emléket ébresztett fel szívében, és eszébe jutott hogy még ma haza kell érnie kedveséhez. Ez késztette arra hogy tovább menjen e falu utcáin. Ment is megfontolt ám gyors léptekkel. Amíg végül a főtéren kötött ki és onnan meglátott egy templomkertet. Mivel nem ismerte ezt a helyet így hát úgy döntött hogy betér a templomba és a paptól kér segítséget. Belépve a templomkertbe egy hang így köszöntötte őt. - Jó hogy újra itt látlak, vártalak már. - mondta a hang. Máté körülnézett de nem látott senkit. - Ki szólított?- kérdezte Máté értetlen tekintettel. De sehol senki, végül csak egy keresztet látott meg. Meg is lepődött, kicsit talán meg is ijedt. - Te voltál az uram? Te szólítottál meg? Na most már biztos hogy megütöttem a fejem, vagy még az is lehet hogy a fájdalomtól megőrültem és a képzelődés vermébe estem. Igen ez történt biztosan. - E gondolatokkal elindult a templom irányába. A templom hatalmas volt, hatalmas tornyokkal, fénye felragyogott az égre. S majd nehezen de rávette magát és végül benyitott. A fa ajtók nyikorogtak és recsegtek a váratlan látogató hatására. Belül nem várt hatás érte. A templom kihűlt, a padok roskadoztak és minden tiszta por volt. A mécsesek fénye alig pislákolt az oltár mellett. Elébük pedig egy hajdani fenyőfa lett állítva. Azért hajdani mert már semmi zöld nem volt benne. Az ágak levoltak tördelve és a köztük lévő helyet pókhálók nőtték be. Ami teljesen úgy nézett ki mintha a fa valami elrontott csomagolásba lenne becsavarva. Ott éktelenkedett a szőnyeg is elszakadozva és félrerugdosva. Máté közelebb ment az oltárhoz hogy legalább a mécseseknél valamilyen szinten felmelegedjen. De azok már csak alighogy adtak valami meleget. Ekkor hátulról megszólította valaki. - Segíthetek? - Ebben a segítséget kínáló hangban minden megvolt amit Máté már régóta keresett. Kedvesség, jószívűség, segítőkészség, és a legfontosabb a szeretet. Igen, ez a hang a szeretet ajkaival szólalt meg, és szavai voltak maguk a kedvesség. Máté hátrafordult és akkor látta meg hogy nem más szólt hozzá mint az elhagyott templom áldozópapja. És szomorú szemmel látta hogy a pap ócska ruhákba volt göngyölve. És lesütött róla hogy a népek már nem csak a templomról, hanem róla is megfeledkeztek. A pap szintén látta hogy Mátét bántja valami. Meg is kérdezte tőle. - Fiam, mi a baj? - Máté pedig áhítatos bánatos szívvel megmondta neki az igazat, hogy mi bántja. Olyan őszinteséggel mintha már nem is emlékezett volna arra hogy nem rég egy ismeretlen helyen ébredt, egy ismeretlen ösvényen. Ahol nincsenek se csillagok, se semmi más, csak egy hosszú út ami idáig vezetett. Talán azért mert ez volt a cél. Igen, ide kellett eljönnie. De miért is? Tán nem azért mert segítségre volt szüksége? Tán nem ő állította, hogy rá az égből már nem tekint le senki sem. Dehogynem. - Atyám, bocsáss meg nekem vétkeztem. A pénz mindennél fontosabb volt nekem. Bocsáss meg, kérlek. Fontosabbnak tartottam mindig a munkámat és a vagyont a családnál, és Istennél. De kérlek segíts nekem hogy újra láthassam kedvesemet. Hisz mindjárt itt a karácsony. Kérlek segíts haza jutnom. - Állj fel! - szólt a pap. És odahívta a mécses tartóhoz, aztán átnyújtott neki egy gyertyát. - Ez a gyertya a remény csillaga, vidd haza és tedd ki az ablakodba. Meglátod majd segít. - Máté mikor átvette a gyertyát felmelegedett a szíve, és boldogságtól eltelve lehunyta a szemét. Érezte Isten érintését. Mikor pedig kinyitotta szemét minden megváltozott ismét. A templom eltelt áhítatos szeretettel és meleggel. A por felszívódott a padokról, és minden olynak tűnt mintha új korában lenne. A templomban lévő összes gyertya újra fényt árasztott magából. És az oltár melletti karácsonyfa? Újra zöld volt és ragyogott a díszektől amiket ráaggattak. Új életre kelt az egész templom. Ekkor megszólaltak a harangok. Éjfélnél járt már az óra. Ekkor értett meg mindent, megvilágosodott. A templom nem más jelképe volt mint a saját szíve, és azáltal hogy befogadta Istent, az újra felmelegedett. - Ez a gyertya a remény csillaga.. - Így mondotta. Megfordult de a pap már eltűnt, nem látta sehol. Még csak a nevét sem tudta meg. Ám a harangok ismét csak megszólaltak, és jött a felismerés. - Haza kell mennem! - Gyorsan kiszaladt, és hallotta ahogy az emberek közelednek a templomhoz kántálva. De nem várhatott tovább, kisietett a templomkertből. Szaladt végig az utcákon, szaladt kifele a faluból. Szaladt, szaladt míg végül egy kavicsban megbotlott, puffff. És mikor felébredt ismét a hóban feküdve találta magát. - Segíthetek? - Kérdezte valaki de válaszra nem várva felkarolta Mátét a hóból. - Köszönöm. - mondta Máté de addigra mire megtörölte arcát, az ismeretlen már messze járt bicaját tologatva. A hó ismét szállingózott és Máté arra gondolt hogy biztos csak álmodta az egészet. Így ismét munkahelyi lakására sietett. És nagy döbbenet jött rá. Az Árpádháziak nem zajongtak!!! - Ilyen nincs, ezek komolyan csendben vannak! - mondta. Ám igaz teljes csönd nem volt, hanem kántáltak. Énekeltek mindannyian a Szent este hamarosan bekövetkezendő percéért. Együtt az elvált nővel és gyermekével. Valami vagy valaki mintha megérintette volna az ő szívüket is. Máté ekkor lépett volna befele a lakásába de az ajtón egy papírost talált. - Boldog karácsonyt kíván az Árpádházi család! - Máté meghökkent s míg belépett az ajtón, egy percre ismét elgondolkodott. Sokszor tett ilyet, mikor döntést akart hozni. Végül úgy döntött hogy összeszedi holmiját. Mert valahogy haza kell jutnia még ma este. Ekkor lovak nyerítését hallotta és kinézett az ablakon hát láss csodát. Ott állt egy fogat, gyorsan kirohant és megkérdezte a kocsist.
- Kire vár? - jött a felelet...
- Ha minden igaz magát várom. Ugye önt hívják Máténak?
- Igen
- Akkor jó. Ön lesz az.
- De hogy-hogy ki küldte?
- Nekem csak annyit mondtak hogy legyek itt estére mert akkor indulunk. - Máté meglepődött ám hamar észbe kapott. "Itt az idő....."
- Akkor egy percet kérnék és máris indulhatunk. - Ekkor mondta ki először már évek óta azt a mondatot amit az emberek oly nehezen tudnak ki mondani. - Köszönöm Istenem. - Rá öt percre már a fogattal kifele tartottak a városból és elindultak annak a szívélyes kis falucska irányába ahol a kedvese lakott. Éjfél előtt nem sokkal végül megérkeztek már a ház előtt álltak. Az örömtől nem jutott szóhoz. Kifizette a kocsist és oda lépett az ajtó elé. Egy percre ismét csönd, majd benyitott. Bent letette holmiját a folyosón és a konyha irányába tette lépéseit. Ott állt egy karácsonyfa, közelebb ment hozzá. Majd érezte valami nyomja a zsebét. A gyertya volt az, s rájött hogy nem álmodott. A gyertyát meggyújtotta majd kitette az ablakba úgy ahogy abban a furcsa faluban látta. Ekkor lépett be a konyhába a felesége is. És meglepődésének hangot is adott. Elejtette a kezében fogott étkezési készletet, s azok hangja végig csördült a házon. Máté megfordult és felesége nyakába ugrott. Átölelte és megcsókolta. - Úgy hiányoztál - mondta Júlia. Igen Júliának hívták Máté feleségét. - Tudom hogy hiányoztam és hát még te nekem, hisz oly sok időre el kellett mennem. Ám úgy érzem most valami veled megváltozott. - Ekkor Máté elmosolyodott, hisz észrevette feleségének a pocakja megnövekedett. - Igen, elég hosszú volt ez a 4 hónap míg távol voltál. És azóta egy két dolog megváltozott. Terhes vagyok. - Máté majd kicsattant az örömtél, mosolyogtak mind a ketten, mint a tejbe tök, és ismét átölelték egymást. Máté pedig megígérte hogy többé sosem hagyja el családját semmi és senki kedvéért, eztán megszólalt a templom harang. Éjfélt ütött az óra. Ők pedig felöltöztek és csatlakoztak a templomba masírozó kántáló tömegbe. Egy családdal ismét gazdagabb lett a szeretet. S ennél fontosabb semmi sem lehet. Az igazi ajándék az élet, az együttlét. Ezt ünnepeljük karácsonykor, mert Krisztus születése ezt hozta el nekünk.
VÉGE.
Na ácsi... amúgy Júliának rá 4 és fél hónappal megszületett a gyermeke. Fiú lett és Bencének nevezték el. Mellesleg az a bizonyos karácsony óta, nemcsak aznap éjjel hanem az év minden napján az az mindig... az Árpádháziak többé sosem veszekedtek. Örök boldogok lettek. A szomszéd nőt pedig mint később Máté megtudta Erzsébetnek hívták. És többé nem volt már egyedül, vissza tért hozzá a férje. És együtt nevelték tovább gyermeküket sőt még másik két gyermekkel gazdagodtak a következő években.
Na most már tényleg VÉGE. Vagy mégsem? De biztosan. Vagy inkább csak talán?
Boldog, Kellemes és Áldott Karácsonyt kívánok mindenkinek!
Írta:
Pósán Ferenc
Eddig 4 hozzászólás érkezett.
Új írásához regisztrálj, vagy lépj be a jobb oldalon.
1. Pósán Ferenc (#30234) | 2015. március 07. 10:28 |
Szia "Macska". Hívnálak szívesen a neveden, de sajnos nemtudom.. még. Majd maximum ha megmondod. Gondoltam rád írok, mert régen említetted hogy tetszett az Utcán kullogó történetem... na akkor most hoztam neked vmit.. remélhetőleg nemsokára látható lesz az oldalon. Kávészünet a címe... ha szereted a komédiás történeteket.. akkor ez lehet tetszeni fog. Majd várom véleményedet, ha lesz kedved tőlem olvasni. Most már újra beaktivizálódtam, és így is maradok. Jó olvasást! jó szórakozást! Szép napot neked! :) | |
Válasz Macska hozzászólására (#26395). |
|
2. Pósán Ferenc (#26400) | 2012. december 31. 10:07 |
Köszönöm szépen :) Igen én eléggé lázadó típus vagyok.... és én nem úgy lázadok hogy nesze nem tanulok hanem helyett iszok meg cigzek stb... Én másképp látom a világot, és amit látok azért megéri harcolni, lázadozni.. "Ha így látjátok, gyűljetek körém" :D | |
Válasz Macska hozzászólására (#26395). |
|
3. Macska (#26395) | 2012. december 28. 23:48 |
Nicsak! Egy őszinte álmodozó! Ilyen is kell. Írj még, várni fogom! Az őszinteségedért. Ezt ma kevesen engedik meg maguknak, az álmodozást pedig még kevésbé. Egyszerűen nem menő. De tudod, mit? Végre, hogy valaki lázad, és járja az utat, amit igaznak él meg! Éld tovább, és írd is meg, kérlek! Még jó, hogy van ez a honlap! Olyan technikai kérdésekben, mint helyesírás és mondatalkotás, nem adhatok tanácsot, ahhoz túl szőrszálhasogató vagyok. Itt a novelláknál különben is más a helyzet, mint a verseknél. Ahogy elnézem, nem az a lényeg, hogy szóról szóra lektorált, kiadásra kész művek jelenjenek meg, hanem, hogy megírd, ami benned van, ahogyan benned van. | |
| |
4. Pósán Ferenc (#26374) | 2012. december 24. 09:52 |
Ez az első novellám, segítsetek nekem, mondjatok kritikát. Tetszik? Nem tetszik? Hogyan tovább? Mármint úgy értem segítsetek mondjátok meg mi jó, mi rossz belőle.. hogy legközelebb még jobbat tudjak írni :D | |
| |
