Az utolsó napon
Dátum: 2015. március 19. 20:27Műfaj: NovellaCimkék: romantika, fantasy, pósán, ferenc, utolsó, napon, világ, vége, meg |  |
Világvége hangulat? Jajam... Szűcs László a legkeményebb napokat éli át, a bolygónk fagyhalála közepette. A remény csak fakó foszlány, tényleg mindennek vége. Mégis szívében egy remény csillag ragyog mely élteti.. olvassátok és rájöttök mi az! :)
I.
"Jégszoborrá kovácsolva, szürke lélegzet
lett belőlem. S mindazokból,
kik körülöttem vannak." – Elhűlve.
1992. szept. 2. - Az északi sarkon, hajnali 3 órakor, furcsa égi jelenséget tapasztaltak az ott állomásozó tudósok. A tiszta égen valamiféle lassan lebegő, kék lepelszerű tárgyakat fedeztek fel. S arról számoltak be, hogy bár a lebegő kék leplek a sarki fény közelében tűntek fel, egy idő után, feléjük közeledtek, majd eltűntek. Hosszú ideig kutatták az okát, mi is történhetett, ám magyarázatot senki sem talált.
2001. jan. 11. – Újabb kék lepelszerű tárgyak tűntek fel, de már világszerte. Az emberek elmondása szerint, a leplek halványan világítottak, és a közelükben, erős hidegrázás fogta el őket. Ezek után a mindenkori kormányoknak nyilvánosan el kellett fogadniuk a létezésüket. Bár besorolni nem tudták hova őket.
2010. ápr. 8. - A leplek megjelenése mindennapossá vált. A tudósok azzal magyarázták, hogy véleményük szerint, két dimenzió túl közel került egymáshoz. Valószínűleg ezek a súrlódások gerjesztik a kék lepelszerű eseményeket.
2011. nov. 30. - Egy kisebb meteorit raj közeledett a Földhöz. Méreteik változóak voltak, de a NASA kutatói bizonyosak voltak abban, hogy nem egy, még egészben eléri a Földet. A veszély elenyészőnek ígérkezett, a becsapódást 2012 elejére jósolták.
2012. márc. 20. - A meteoritok nagy része a Csendes-óceánba csapódott, melyek szökőárakat idéztek elő, de halálos eset - csodával határos módon -, nem történt. A becsapódás után két héttel viszont, a leplek furcsán kezdtek el viselkedni. Beszámolók ezrei szerint, nőtt a fényerejük és szikrákat szórtak magukból.
2014. jan. 18. - Több mint egy éve, egy lepelszerű eseményt sem regisztráltak. Hirtelen eltűntek. "Talán már nem is látjuk őket viszont?" - írta a Hős Celebek Lapja, külön kiadásában.
2014. júl. 21. - Bizonyossá vált, hogy a leplek nem tárgyak, hanem élőlények. A NASA műholdjai ugyanis, fényképeket készítettek a leplekről az űrben, melyek a Nap felé tartottak. 24 órával később, az emberek csodálkozva néztek fel az égre. A Nap fénye – még ha nem is sokkal –, de egy árnyalattal halványabb lett. Egy hét után pedig, már a Földről szabad szemmel láthatóan, sötét foltok jelentek meg a Nap korongján. A tudósok arra a véleményre jutottak - a műholdak felvételei alapján -, hogy a leplek mintha táplálkoznának csillagunk fényéből és hőjéből. Rejtély hogy hogyan és miért, de némelyek a 2012-es meteorit raj becsapódásával hozták kapcsolatba.
2014. júl. 30. - A Nap fénye egyre csak halványult, a hőmérséklet a Földön, először enyhén, majd drasztikusan csökkeni kezdett. A nagy nyári meleg helyett, a hőmérő higanyszála 0 és 5°C felé közeledett. A hirtelen hőmérsékletváltozás következtében, a Földön, egyre fokozódó; szélsőséges időjárás jött létre. Egyre többször, és egyre erősebb tornádók s földrengések zavarták meg az életet az egész bolygón. Az emberekben kezdett feléledni a félelem. Az újságok, már-már közös egyetértésben tették fel a nagy kérdést: „Itt a világvége?” …
II.
2014. Augusztus 8.
Dél múlt. A sötét, de tiszta égbolt alatt, félhomály uralkodott az egész országban. A Nap fénye olyannak tűnt, mintha kulcslyukon át világítottak volna egy lassan elfogyó gyertyával, ami alig-alig tűnt ki a sötétségből. A fekete foltok – mint kiderült a leplek - szinte teljesen belepték, és felemésztették már, nem csak a fényét, de a melegét is.
Szűcs László – aki egy 189 cm magas, fekete hajú, 25 éves fiatalember volt -, körülbelül 1 órája indult el a Harsány utcáról, ahol lakott. Otthon még a verandán, egy utolsót rápillantott a lépcsőtől 5 méterre lévő, falra akasztott hőmérőre. A hőmérő dacosan -21°C-ot mutatott, pedig az elmúlt napokban, egy kisebb vihar vagy tornádó sem adta életjelét, még csak nem is fújt a szél. Mégis úgy érezte, hogy sokkal inkább hidegebbé vált a levegő, mint hogy enyhült volna. Ahogy ezt a híradásokon előre be is mondták. Vagyis, hogy a Nap - ami ragyogó, forrongó csillagunk – augusztus 8-án, 13:05 körül, örök nyugalomra tér. S nem hagy maga után mást, mint elhalt hűvösséget, egy jégvermet, melyben a Föld örökké raboskodik majd.
Kegyetlen valóság, kegyetlen világ, de Lászlónak máshol jártak a gondolatai. A városi parkon, a Fancsika tó előtti padra gondolt - ahova most is tartott -, ahol a nyarak jó részét töltötte olvasással. Legfőképp, vicces és komikus történetekkel múlatta az időt, de nem vetette meg Stephen King-et sem. Mindig is csodálta, rendkívüli és misztikus történetei miatt, legfőképp a „A ragyogás" és a „Halálsoron” című regényei miatt. Az elmúlt évek történései is mind arra emlékeztették, mintha még most is egy ilyen Stephen King regényben lenne. Hogy valahogyan, valamiképpen, olvasás közben elveszett a könyvben, a szavak és mondatok között.
Remélte, hogy így is van, mert szeretett volna már felébredni, valahogy szabadulni. Várta, hogy vége legyen... minden hiába. A valóság igen is zord, és émelyítő. Valós a szél, mely csípősen arcát csapdosta, és valós a hideg, ami minden egyes lélegzetvétellel behatolt tüdejébe, remegő jégtömbbé változtatva azt. A dermesztő mínusz fokok, melyek minden egyes nappal, egyre csak csökkentek és csökkentek. A bolygó haldoklott - ezt mindenki tudta -, de vele együtt az emberiség is.
Ezen gondolkodott, amikor átbaktatott az Elmert utca, és a Sárkányfi főút kereszteződésénél, a sarki ABC mellett. Ameddig a jobb oldali útpadkánál, észre nem vett egy - félig tócsába fagyott - barna plüssmackót. Melynek csupán az egyik lába és karja emelkedett csak a jég felé. Ahogy nézte, olyannak tűnt számára, mintha a mackó a végső pillanatig küzdött volna az életéért. Utolsó mozdulatáig, amíg meg nem fagyott körülötte a víz. Ez is csak arra emlékeztette, hogy valójában mily hirtelen, s mily váratlanul érte őket, a halál e lebegő lepelszerű angyala.
Mondjuk most már, úgy is mindegy – gondolta, két fogvacogás között. S közben átlépte a park boltíves bejáratát.
III.
12:45
Lassan közeledett az idő. A Napból már csak egyetlen pontban, egy vékony fénycsík húzódott csupán. Az egyre sötétedő - hamarosan teljesen fények nélküli világban -, a park oly magányosnak, és kísértetiesnek hatott, mint egy fészek, egy levelek nélküli szomorú fűzfán.
László a padon ült, hüledező arccal tekintett körül. Az a hely, mely – számára – mindig is az egyik leggyönyörűbb; s legkedvesebb volt, most egy árnyalatnyi fény kivételével, sötét komorságba öltözött. Csak az az utolsó reménysugár, az tartotta az életet a parkban, ami szintén halványodott.
Szomorú volt, de talán egy csöppet boldog is. Hisz ezért jött, hogy legalább utoljára láthassa. Gondolta, hogy ha már így is – úgy is meg kell halnia, legalább ott történjen, ahol élete legszebb pillanatait élte át. A fancsikai tóval szembeni padon. Ott írta meg első versét; ott látta először azt a lányt, akibe nem is olyan sokkal később beleszeretett; és ott történt meg, az a bizonyos első csók is 19 évesen. Persze a lány, a rákövetkező félévben elköltözött a családjával, s a nagy szerelemnek véget kellett érnie. De azóta is, nem egyszer gondolt rá, még most is eszébe jutott, s egy mosollyal nyugtázta a gondolatot. Remélte, hogy a lánynak nem lehet, nem lesz semmi baja. Ám elméjének még épséges - nem is annyira jéggé fagyott része -, tudta mi az igazság. Az, hogy a remény hiába való csecsebeség most, és nincs, ki megengedhesse magának. Se szegény, se gazdag, mindenkinek ugyanaz a sors jutott.
Behunyta hát a szemét, és mélyeket lélegzett. A hőmérséklet tovább csökkent, őt pedig egyre jobban rázta a hideg. Érezte, ahogy átette a vastag kabátot, és az alatta lévő pulóvereket. Nagy árat kell fizetnie azért - amiért megkockáztatta -, hogy még egyszer eljöhessen ide, és láthassa a Napot. Illetve azt a részét, amit még a sötétség engedett, hogy láthasson. Mert a többit, már megemésztette.
Bár számára így is megérte. Magát mindig a Nap gyermekének képzelte, annak ragyogásából és tündökléséből merítette szinte egész költészetét. Ő volt a múzsája, s múzsája halála után, úgy érezte ő lesz a következő a fagyhalál sorában. Hogy nem lesz más…
- Szia. – Szólt rekedten egy kedves, édes hang a háta mögött. De mire megfordulhatott volna, két finom kéz megérintette - az ijedtségtől hirtelen megmerevedett - fagyos vállát, és az illető hölgy, akihez a hang tartozott, az arca fölé hajolt, és megcsókolta. László egy pillanatra nem értette, mi történik vele. S már éppen mondani akarta, hogy ez csak álom... amikor eszébe jutott az első szerelmes csók, mely itt köszöntötte ezen a padon. Ekkor ismerte fel azokat a belső boldogságtól sugárzó szemeket...
- Édes Hajnalom. - Mondta, szerelmesen sóvárogva Szűcs László. Hajnalka leült mellé a padra, és többet egy szót sem szóltak egymáshoz. Nem is kellett. Az érzelmeik beszéltek helyettük, szívükkel, lelkükkel... végtelenül halkan, végtelenül boldogan. Megölelték egymást, közben pedig - ahogy elérkezett az idő - még egyszer utoljára megsimította őket a Nap utolsó sugara, gyengéden. Majd az is örökre kihunyt.
13 óra múlt, 8 perccel...
VÉGE.
2015.03.11.
Pósán Ferenc.
Eddig 1 hozzászólás érkezett.
Új írásához regisztrálj, vagy lépj be a jobb oldalon.
1. Pósán Ferenc (#30378) | 2015. június 10. 18:57 |
Ha látja valaki a kiírásomat.. örülnék a véleményeknek!!!! :D Nagyon kellenének minden nvollámnál, ugyanis hamarosan könyvre valót szeretnék gyüjteni belőlük! :) | |
| |
