Bosch
Dátum: 2018. április 20. 21:17Műfaj: PrózaCimkék: aproximáció |  |
Te mindenki vagy, én meg én. Te hasonlatos vagy hozzám, mert hasonlatos vagyok hozzád. Te azt mondod mit én mondok. Te azt gondolod, mit én kiálltok. Te vágyakat írsz. Én csak mondatokat. Te mondattal felelsz, és én meg érzelmekkel.
Bosch
Aproximáció
Ég és pokol harmóniája csak itt a szívben beszélhet, akár igen, akár nem... Mindenki annyit fizet, mint amennyit ér. Mindenki annyit szenved, mint amennyit kért. Mindenki választhatott, szív és végtelen közt. Mindenki kezében ott ragyogott csillagként, mit adhatott. Te mindenki vagy, én meg én. Te hasonlatos vagy hozzám, mert hasonlatos vagyok hozzád. Te azt mondod mit én mondok. Te azt gondolod, mit én kiálltok. Te vágyakat írsz. Én csak mondatokat. Te mondattal felelsz, és én meg érzelmekkel. Te festesz. Én zenélek. Te hallgatsz, de én mondanék valamit, a füledbe súgnám. Most én hallgatok, szemedben egy aránypár, közös többszörössel villantva valami sugárpárt. Kérem, hogy mondd hát, ne környékezzük egymást itt a világ utolsó pillanatán. És most is jön egy mosoly, ég és pokol, mi köveket gördít alád, meg mint a sétányon gyöngykavicsot. Ajkaidon meg ott volt a csók, csak csiklandva, és néha oly merészen, mintha nem is lenne, mikor a sétányon jártuk végig a téli est fákra telepedett magányát. Hová jutunk hát? Tényleg polimorf, és tényleg szákban hordott zsákos életelem, mely sokk-szín ezüst Mandelbrott?
Vagy netalán atto méret alatt rezzenő húrok összhangja, mikor nyílként talál Rád egy frekvencia, és a független fekete lyukakon át képzett Einstein- Rosen hídon megtalálod elhunyt kedveseid hangját?
Bosch megfestette már... Megközelítőleg.
vissza a főoldalraajánlom ezt a cikketMég nem érkezett hozzászólás.
Új írásához regisztrálj, vagy lépj be a jobb oldalon.
