Christy
Dátum: 2014. január 20. 21:13Műfaj: NovellaCimkék: sim, sims, techno, horror, hantos, rebeka, játék, számítógép |  |
Rebeka vagyok, függő. De ez csak egy lényegtelen körülmény, pontosabban csak volt, mert már leszoktam… el is mesélem, hogyan.
Egy nap huszonnégy órából áll, ebből hatot töltök iskolában, fél-fél óra az oda- és visszaút, tehát összesen egy óra megy utazásra, marad tizenhét óra. Körülbelül két óra megy el biológiai és társadalmi szükségletekre, úgy mint táplálkozás, tisztálkodás, egy-két szónyi beszélgetés anyával, egy-két naponta illendő pofon az öcsémnek, ilyesmi, tehát marad tizenöt óra. Általában öt órát alszom, de megesik, hogy kevesebbet. Így általában tíz-tizenkét órám marad, amit kettesben tölthetek a laptopommal.
Ez volt az optimális. Ismeritek azt a viccet, hogy egy függő napi huszonhét-huszonnyolc órát függ, de megesik, hogy napi két napot is tolja? Meg kell mondjam, ez nem vicc. Annyira függő voltam, hogy gyakran suli helyett is otthon maradtam kockulni, és így annyi igazolatlan hiányzást szedtem össze, hogy évet kell ismételnem. De ezúttal menni fog, mert leszoktam, Christy segítségével. Már be se kapcsolom a gépet – nem merem.
Christy nem létezik, legalábbis szeretném ezt hinni. Ő csak egy rakás algoritmus végterméke, semmi több.
Annak idején a Sims volt a kedvenc játékom, tudjátok, az életszimulátor – ez kicsit ironikus, nem?
Építettem egy szép házat, háromszintest, a kertvárosban, amilyen nekem sose lehet. Megalkottam két karaktert; a jólelkű, aranyos, szorgalmas Eugenia Mendes-t, és a férjét, Mitchell Marvelt, aki okos volt, és rendőrként dolgozott. Tökéletes szülők voltak, és tudtam, hogy sose válnak majd el, mint az én szüleim. Eugenia nem dolgozott, hogy minél több időt tölthessen majd a gyerekeivel, Mitchell pedig annyira szerette a feleségét, hogy eszébe sem jutott volna elhagyni. Ő dolgozott, amíg Eugenia berendezte a gyerekszobát, és vacsorával várta haza. Mitchell nagy csokor rózsát hozott, amit a kandalló fölött álló vázába tettek, vacsora után letelepedtek a tűz elé, a perzsaszőnyegre, és szenvedélyesen csókolóztak, ahogy illik. Ahogy akartam.
Mitchell a karjaiban vitte föl feleségét az emeletre, és miután egész éjjel szívecskék röpködtek a paplan alól, Eugenia reggelre terhes lett.
Oolyan boldog voltam, mintha én fogantam volna meg, vagy mintha én várnék kisbabát, és az élet szép volt, az övék legalábbis.
Eugenia rákapott a festésre és a kertészkedésre, Mitchell pedig minden nap virággal kedveskedett neki, simogatta, és suttogott a gyermeknek, aki a visszaszámláló szerint három nap múlva születik majd meg.
Felgyorsulni látszott az idő, és a gyermek konfettik és fényáradat közepette meg is született.
Christy-nek neveztem el.
Christy-nek gyönyörű szőke haja volt, farmer kötényruhát és fekete-fehér csíkos harisnyát viselt, aranyos, piros topánkával.
Christy nagyon eleven lányka volt. A konyhában mindig szétpakolta a késeket, és mindig a tüzet piszkálta a kandallóban. Eugenia sose akart rászólni, úgyhogy mindig Mitchell-t küldtem, hogy szidja le Christy-t. A lányka folyton el akart szökni, muszáj volt utánaküldenem a szüleit, hogy hozzák vissza, így Christy lassan megutálta Eugeniát és Mitchellt – különösen Mitchellt.
Amikor már harmadszorra támadt rá az apjára, megnéztem a karakter leírását, ahova kerek-perec le volt írva, hogy Christy gonosznak született.
Nagyon le voltam sújtva. A lányom, az én kicsi lányom gyűlöli a szüleit! Bánatomban magára hagytam a családot. Csak néztem, mit művelnek, hogyan élik az életüket, de nem szóltam bele. Mint egy közönyös isten.
Egyik este Christy a kandalló mellett játszott, Eugenia és Mitchell pedig az emeleten feküdtek egymás mellett. A hangulatmérőjük mindkettejüknek alacsonyan állt, szövegbuborékjaikban Christy feje ragyogott.
Aztán hirtelen éles vijjogás verte fel a házat, Eugenia és Mitchell lélekszakadva rohant a nappaliba, mert ők, velem ellentétben, tudták, hogy ez a tűzjelző hangja.
Az egész földszint lángokban állt. Eugenia a nappali, az étkező és a konyha között rohangálva kereste Christy-t, míg Mitchell a poroltó után kutakodott.
Éreztem a fejemben a hagzavart, a tüzet, a karakterek fojtott kiáltozását, talán még a füstszagot is, és összeszorult gyomorral figyeltem, mi történik.
Eugenia az étkezőben ragadt, mert a tűz elzárta a szoba minden kijáratát. Mitchell lélekszakadva sietett a segítségére, de nem volt nála poroltó, nem találta meg, pedig kettőt is tettem a földszintre, amikor építettem nekik a házat. A férfi megpróbált átvágni a tűzön, de a ruhája lángra kapott. Szörnyű volt. Nem hallottam a kiáltásait, de láttam, ahogy hadonászik, csapkod, igyekszik eloltani magát, de nem volt esélye. Eugenia tehetetlenül állt, megbénította a félelem…
Nem bírtam tovább nézni. Letettem a játékot a tálcára, hogy a háttérben fusson tovább, és beütöttem a keresőbe, hogy „what can cause fire in sims 3”, azaz mi tud tüzet okozni.
Nem értettem magam. Nem tudtam, miért zaklatott fel a jelenet. Gyakran láttam a karaktereimet meghalni, sőt, nem egyszer én öltem meg őket. Volt, hogy beküldtem őket a medencébe, aztán elvettem a létrát, amin ki tudtak volna mászni, így addig úsztak, amíg annyira elfáradtak, hogy elmerültek és megfulladtak. Volt, hogy olyan szorosan építettem köréjük falakat, hogy leülni sem tudtak, és néhány nap után éhen haltak. Volt, hogy nem engedtem az egyiket vécére, és így küldtem el egy házibuliba. Szerencsétlen bepisilt a tánctér közepén. Mindenki nevetett rajta, ő sírva hazarohant, és addig piszkálta az egyik konnektort, amíg meg nem csapta az áram, és meghalt.
Ezek az esetek mégsem ráztak meg annyira, mint a mostani – talán mert eddig mindig akartam, hogy meghaljanak.
A kereső szerint a ház akkor tud felgyulladni, ha valaki sokat piszkálja a kandallót, és poroltók elhelyezésével lehet védekezni a komolyabb károk ellen.
Akkor jutott eszembe Christy, ő játszott mindig a kandallóval kisebb korában, és a mostani incidens előtt is a kandalló előtt ült…
Visszakapcsoltam hát a játékra. Addigra a ház teljesen porig égett, a romok között két füstölgő kőtábla jelezte, hol lehelték ki végül kedves karaktereim a lelkület. A valaha volt nappaliban a Kaszás üldögélt az elszenesedett fotelon, a tegnapi újságot lapozgatva.
A kertben, a nemrég vett hintában ült Christy, ránézésre teljesen épen, a hangulatmérője nagyon magas értéket mutatott. Boldog volt!
Rákattintottam, mire hintázni kezdett, és a feje fölött megjelent egy gondolatbuborék, benne képek váltogatták egymást. Megnéztem a hátizsákját, és leesett az állam – ott volt mindkét poroltó, ami megmenthette volna a szüleit.
– Te kis piszok – suttogtam, ő pedig csak tovább hintázott, feje fölött, a buborékban pedig egy kés képe, szimbolikus lángnyelvek, és egy szem képe pörgött.
Egy darabig megbabonázva néztem, majd bezártam a programot, töprengve a látottakon.
Kés, tűz, szem, kés, tűz, szem – gondoltam, ahogy hoztam magamnak egy pohár vizet.
A kés nyilván a gyilkolási vágy, mert hogy születésétől fogva gonosz, ez nem volt rejtély. A tűz a tűzvészt jelentette, ami megölte a szüleit, amit ő okozott. De mi a szem?
Visszaültem a gép elé, és beütöttem a keresőbe, hogy „what does the eye mean sims 3”, azaz mit jelent a szem. A következő írást kaptam:
The eye symbol means the Watcher, the deity looking after the neighbourhood – it is YOU, my dear player.
Azaz „A szem szimbóluma a Figyelőt jelenti, az istenséget, aki a környékre vigyáz – vagyis TÉGED, kedves játékos.”
Nem akartam elhinni, úgy értem… lehetetlen, hogy Christy ENGEM akarjon megölni, ugye?!
Visszakapcsoltam a játékra, ami valamiért már nem a házat mutatta, hanem Christy-t, öltöztetőmódban – azaz a leírás szerint nyolc éves, szőke lány töltötte be az egész képernyőmet, fekete ruhában, egyik kezében késsel, és ádázul nevetett…
Sikítottam, lecsaptam a laptop fedelét, nagyon remélem, hogy akkora erővel, hogy tönkretettem, ellenkező esetben Christy még mindig létezik valamilyen formában. Azóta sem mertem bekapcsolni a gépet.
(És persze rohadtul remélem, hogy a játékban nem volt automatikus internet-hozzáférés…)
Még nem érkezett hozzászólás.
Új írásához regisztrálj, vagy lépj be a jobb oldalon.
