Életképek
Dátum: 2014. december 11. 12:43Műfaj: NovellaCimkék: dráma, élet |  |
Még dolgoznak benne az ösztönök. Valaha szerette. Ma már ismeri. Tudja, magáért annyit sem tesz, mint érte. Érzi, hogy már csak a kutya és a pénz kelt a párjában érzéseket.
1
Ül a konyha jótékony csöndjében, és reméli, hogy ez még órákig így marad. Gyakran nincs szerencséje. A férje örök mozgásban van. Perpetuum mobile, mondaná a barátja, István, ha még szóba állna vele.
Gondolkodik, mert mindig kavarog valami a fejében: munka, gyerekek, politika, szerelem. Mostanában főleg szerelem. Úgy tűnik, vonzódik azokhoz a dolgokhoz, amelyeket kevésbé ismer.
Jajgatás riasztja fel. Sietve kikapcsolja a telefonján a netet – eltüntetett egy újabb támadási felületet. Hogy sikerült-e elmentenie a verset, amelyben titkon szárnyal a lelke, nem tudja.
– Megőrülök, úgy fáj a fejem! – mondja a férje, és leül mellé.
Az övé is fog, már tudja. Nehezen tűri, ha jól érzem magam, villan át az agyán.
– Bevetted a gyógyszert? – kérdi, de máris ugrik érte.
Még dolgoznak benne az ösztönök. Valaha szerette. Ma már ismeri. Tudja, magáért annyit sem tesz, mint érte. Érzi, hogy már csak a kutya és a pénz kelt a párjában érzéseket.
Odanyújtja a poharat. A férje iszik, majd a poharat a tálaló szélére teszi. A pohár a földre esik. A férfi kiviszi a kutyát, nehogy az állat belelépjen a cserepekbe, az asszony meg összetakaríthasson utána.
Legalább ne ezt a ragacsos szörpöt innád mindig!, gondolja a nő.
– Ne haragudj! – szól vissza a férje az ajtóból.
Nem haragszik. És végre megint egyedül van.
Újra kezébe veszi a telefont, de a legapróbb zörejre is kikapcsolja. Fél, hogy ismét összevesznek, ha a férje meglátja. De már elszállt az ihlet.
– Megint pasizol? Kár volt megvennem neked azt a telefont! – dohog a férfi.
Szóval ő vette nekem. Na, ja, én csak szórakozásból töltök napi nyolc-kilenc órát az irodában.
– Ma megint hülye voltál, amikor hívtalak! Segítened kellett volna, de leráztál!
– Odabent nem a titkárnőd vagyok! Azért fizetnek, hogy azt a munkát végezzem.
– Jössz sétálni a kutyával?
– Nem.
– Újabban miért nem?
– Semmi kedvem az utcán folytatni a vitát.
Elmennek. Béke van.
– Hol a gazdasszony? – harsan a kérdés fél óra múlva, és a kutya odaszalad hozzá.
Hallja, amint életre kel a tévé.
Becsukja az ajtót. Miért nem használja a fejhallgatót? Legalább én élvezhetném a csendet.
A férfi később bemegy a konyhába, és a hűtőben kotorászik.
– Mit keresel?
– Valami ennivalót.
– Fő a vacsora.
– Nem tudom kivárni. Csak egy joghurtot ettem ma, meg egy banánt. Egész nap dolgoztam.
– Akkor megmelegítem a mai ebédedet.
– Megterítek – mondja a férj, és elővesz egy terítéket. Magának. Az asszony is benyúl egy tányérért a szekrénybe. Leül. A férj a felteszi a fejhallgatót. Esznek.
2
Másnap kedvesen fogadja az asszonyt.
– Korán jöttél ma, de nem baj! Szeretlek! Kérsz egy kis bort?
– Igen.
Leülnek a nappaliban.
– Nehéz napod volt? – kérdi, de nem várja meg a választ, meséli az övét, majd hozzáteszi: –Foglaltam asztalt a Fanyűvőben.
Egész úton beszél, fel van dobva. Az asszony egy darabig még érti, hogy ki mit mondott a tárgyaláson, milyen rafináltan hozta össze az üzletet. Tanulnom kellene tőle, és lenne mit, jár a fejében. Nekem kell majd vezetnem a vállalkozást, ha ő már nem bírja. Aztán inkább a munkahelye szervezeti átalakulásán töri a fejét.
– Kiszerveznek minket. Sok munka, leépítések, mást nem hallani róla – közli.
– Tatár bifsztek?
– Jó, de tudod, hogy árt neked. Inkább én is csirkét eszem.
– Szó sem lehet róla. Tatár bifsztek! Egyszer élünk!
Remélem, gondolja az asszony, mert ehhez még egyszer nem lenne ereje.
– Adsz pinát? – kérdi a férje a liftben, és már a combja között matat.
– Elment a kedvem.
Pedig hónapok óta forr a vére. Ám csak fásultan mered maga elé.
Valaha szerelmes volt belé. Ahogy ott állt előtte meztelenül, izmosan, lebarnulva. Az első felnőtt férfi volt, akit ölelt. Kislány kora óta imádta.
„Szeretlek!”, mondta a férfi harminckét éve a Nyugatinál, amikor átnyújtotta az ajka közé szorított vörös rózsát. „Hozzám jössz feleségül?”, kérdezte, és páran megtapsolták az utasok közül.
– Na, látom, ebből ma sem lesz szex – hallja a méltatlankodást már a lakásban.
– Hát, ha ez volt az előjáték, akkor nem.
– Miféle nő vagy te? Én még ilyet nem láttam! Mi a kurva anyádért cirkuszolsz állandóan? Nem lehetne néha, hogy úgy legyen, ahogy én akarom?
– De, néha lehetne, de mindig úgy van.
– Jó, hogy nem táncollak körbe egy kis pináért!
– Nem kell táncolni. Utálom, ha ilyen rondán beszélsz!
– Te mindent utálsz, baszd meg! Veled nem lehet együtt élni! Gyűlöllek. Menj a picsába! Nem is vagy nő! – és bevágja az ajtót maga mögött.
Még ücsörög a konyhában. Már nem is álmos. Sír, hogy oldja a feszültséget. Később kijön hozzá a férfi, és vigasztalón átöleli. Megcsókolja a homlokát.
– Ne haragudj, hülye voltam az előbb! – Megfogja a kezét, és húzza a hálószoba felé. – Na, gyere! Kefélünk egyet, és máris jobb lesz!
– Fáradt vagyok, és hajnalban kelek.
– Akkor menj a fenébe! Hülye picsa!
3
Megint a konyha sarkában ül. Ez mára megszokott helye. Nem is konyha, inkább csak főzőfülke. Hátát a radiátornak veti. Télen megégett a dereka. Nagy, sötét, vörös folt éktelenkedett rajta. Nem múlt el nyomtalanul. Most inkább fázik a hideg fémen. „Most jó ez a hideg! Jó, hogy kicsit fázom. Talán tovább már nem szikrázom”, írta az egyik versében. Azon töpreng, amit nemrég olvasott: „A páros szervek betegségei párkapcsolati problémákat jeleznek.” Nem is tudom, van-e még vesém... A gondolatra halványan elmosolyodik – tehát még él.
A nappaliból váratlanul rátör a politika. Összerezzen. Ki tudja, mitől riad meg jobban: a hirtelen lármától, vagy attól, amit hall? Feláll, becsukja az ajtót, de a férje szinte azonnal feltépi.
– Már megint hülye vagy? – ordítja. – Veled semmit sem lehet csinálni!
– Hidd el, így is hallom, pedig nem érdekel! Tudom, hogy szívok. Csak felidegesít, ha be akarják dumálni, hogy így jó nekem. Te hallgathatod, csak ne legyen nekem is kötelező!
– Hallottam ma már, csak azt akartam, hogy te is halld. Veled nem lehet együtt élni!
Kikapcsolja a tévét, és átül a számítógéphez. A fekete özvegy hangos csattogással osztja a lapot. – Kész van már a vacsora?
– Nincs, de még csak négy óra.
– Én akkor is éhes vagyok. Nem ebédeltem.
– Miért? Ott van a hűtőben, mutattam reggel.
– Nem találtam meg. Hányszor mondtam, hogy mindent szemmagasságba tegyél!
– Nem tudom megoldani hatvankét négyzetméteren. Igyekszem a te dolgaidat könnyen elérhetővé tenni, én már szinte mindenért létrára mászom. A hűtőben a hőmérséklet és az étel típusa alapján választok helyet. És elérsz minden polcot!
– Evés után kimegyünk a futtatóra a kutyával? – kérdi a férje, és gyöngéden megsimogatja az állatot.
Kézen fogva sétálnak, mert a férfi büszke a csinos, fiatal feleségére. „Hadd irigykedjen a többi hatvanas!”, mondja néha, és ilyenkor kiegyenesíti többször műtött gerincét.
„Hadd érezze magát egy kicsit férfinak”, gondolja a nő, de hülyén érzi magát a díszpinty szerepben.
A kutya nagyszerűen szórakozik.
4
Sokáig csönget, mire a férje kinyitja az ajtót.
– Benne maradt a kulcs – mondja.
– Hol voltál ilyen sokáig? – kérdezi férje. – Elaludtam.
– Gyalog jöttem át a fél városon.
– Miért nem busszal? Az gyorsabb. Csak elbaszod az időt mindig! Pasiztál, ugye?
– Ugyan már! Ki a fenét érdeklek én szerinted? Próbálok kimászni a depresszióból. Mozgásra van szükségem. Már nem is kerékpározom. Csak átszállok egyik járműről a másikra, mindig sietek. Reggel dolgozni, este haza.
– Szoktalak hívni kutyát sétáltatni.
– Az most lassú nekem. Idegesít. Mozgásra vágyom, tempóra. Közben gondolkodom, mert itthon már azt sem lehet. Folyamatosan elszórakoztatsz, mindig kitalálsz valamit, amit
csinálnom kell. Úgy érzem, a közeledben már nem is létezem. Valójában már csak útközben élek. Az irodában a munka, itthon meg te... Szeretném néha azt tenni, amihez kedvem van!
– Persze! Pasizni! Arra lenne eszed! De hogy az uradnak vacsorát kéne adni, az eszedbe sem jut!
– Nem vagy az uram. A férjem vagy, csak nem úgy viselkedsz. Amúgy meg tudom, hogy rögtön megéhezel, ha meglátsz.
– Nem igaz! Szexelni is akarok! Küldtem ma is egy cikket arról, hogy mire vágynak a férfiak. Elolvastad?
– Igen, ebéd közben. Olyat nem találtál, hogy mire vágynak a nők? Mindig csak azt találod meg, ami téged igazol. Ráadásul mintha félre is értenéd. A cikk nem arról szól, hogy minden takarítás helyett dugni kell. Csak azt mondja, hogy néha helyette is lehet. Már titokban takarítok, mert ráizgulsz a porrongyra.
– Már az is baj, hogy szeretlek?
– Más elképzeléseim vannak a szeretetről. Tudod, valaha te sem így beszéltél velem. Néha vacsorával vártál. Meg kaptam virágot is.
– Most meg hoztam Tokajit, de csak AZ után bontom ki!
– Legfeljebb ma nem iszom. Alkohol nélkül hetekig kibírom.
5
A múltkor engedett a csábításnak – vagy nem volt kedve veszekedni. „Hagyd magad, hamarabb szabadulsz!”, gondolta, és letörölte a rácsorgott nyálat. „Legalább betehette volna a fogát.” Így viszont ma takaríthat kedvére. Mondjuk, ez a koszmennyiség több, mint amire szüksége lenne a lelki tisztuláshoz. Leül egy cigire, a férje mosolyogva jön. Ő most jól érzi magát.
– Tudod, hány szeretője volt Casanovának? – kérdi.
– Nem. Hangos a porszívó, nem hallom a rádiót.
– Százhuszonöt! – vágja ki elégedetten.
Azt már korábban elmesélte a férje, neki mennyi volt. Pár éve száznegyvenhetet számolt. Azóta eszébe jutott még vagy három. Hm. Öregszik. Lassabban jönnek elő a nevek, mint korábban.
Na, igen, de Casanova állítólag ki is elégítette mindet.
A férfiak korábban halnak. Néhány év jutalomjáték.
Még nem érkezett hozzászólás.
Új írásához regisztrálj, vagy lépj be a jobb oldalon.
