vissza a főoldalraajánlom ezt a cikket

Ha jön a reggel

Szerző: PyrrhuszDátum: 2013. május 23. 00:09

Műfaj: NovellaCimkék: hajó

Mit is írhatnék ide, ilyen hosszú távollét után. A szavak elmerülnek és nem tudnak újra felemelkedni. Van ez így, velem is ez történt. Erről szól talán ez a történet.

 

        A varázslatok távolról kezdődnek, lassan hömpölyögve körülölelnek, táncot lejtenek, felemelnek magukkal, aztán szempillantás alatt visszadobnak és eltűnnek mintha meg sem történtek volna. Mindannyian átéltünk már hasonlókat, és vagy igazak voltak, vagy nem, mélyen beleivódtak emlékeinkbe és soha nem felejtettük el azokat. Ott voltunk és átéltük, vagy csak szerettünk volna ott lenni?
      A magányos férfi, aki a tajtékos vizet, és a távolban felbukkanó, ócska hajók elmosódó körvonalait fürkészte, valami hasonlót tapasztalt meg. Persze nem volt biztos benne, hogy tényleg megtörtént, de egy érzés nem hagyta nyugodni. Beléköltözött és nyugtalanította.
     Soha nem didergett át olyan koromsötét és csendes éjszakát, mint amilyen az előző volt, és bizony a hajnali világosság sem hozott megváltást átfagyott testének, mert a szél a part homokját vágta arcába, olyan dühödt erővel, melyet soha nem felejtett el. De a férfi rendíthetetlen elszántsággal állt ellen a természet kegyetlen hatalmának, zokszó nélkül tűrte, hogy az incselkedjen vele.
     Gyakran kijárt ide és nézte, ahogy a tenger hullámai játszanak a törékenynek tetsző lélekvesztőkkel, de most nem a kikötő felé tartó tengerjárók kötötték le a figyelmét, mint gyerekként. Az a hajó már ott várta valamelyik molónál indulásra készen. Még nem döntötte el, hogy tényleg megkeresi, és felszáll rá, hogy messzi tájakra vigye el, ahol talán egy más élet talál majd rá, de érezte, hogy a kérdés már évekkel korábban eldőlt, csak még nem találta meg lelkében azt az ajtót, ami mögött a válasz lapult.
    A varázslattal egy hete ismerkedett össze, amikor a parton sétált unottan, a világ összes fájdalmával az arcán, és meglátott egy fénytelen kavicsot a homokban. Nem tudni, milyen inditattásból, de lehajolt érte és felvette. Olyan féltve forgatta a kezében, mintha törékeny porcelán lett volna, törölgette, becézte. Úgy látta, hogy értékes drágakőre lelt, pedig csak egy fénytelen, szürke kavics volt. Olyan, amiből tucatnyi hevert még a parton.
    A varázslat csupán pár pillanatig tartott, aztán amilyen hirtelen jött, olyan hirtelen elenyészett. A férfi a kavicsot a vízbe hajította, hiszen csak egy kavics volt, aztán szépen hazament, és folytatta  napi rutinját.
    Pedig mennyire vágyott a csodára, a varázslatra, amikor még gyerekként a parton bámulta a hajókat. Várta, hogy valamelyiken rajta legyen az apja.
De ő többé nem jött vissza. A "miért" sokáig foglalkoztatta, történeteket talált ki, hogy megmagyarázza a távolmaradás okát. Mesés gazdagság, esetleg egy fejét ért sérülés, ki tudja...
Gyerekként ezekbe kapaszkodott, aztán ahogy felnőtt a hit elpárolgott, a reménynek adva át a helyet. Elhatározta, hogy hajóra száll, átvág ezer veszélyen és megkeresi apját. Az elhatározás nem állt biztos lábakon, nem volt több délibábnál, egészen addig, amíg nem érintette meg őt is a varázslat.
    Azóta a vízbe hajított kavicsra gondolt. Eldobja eddigi életét és útra keljen, vagy maradjon. Egy történetre gondolt, amit minden este lefekvés előtt elmesélt neki az anyja, és remélte, hogy felesége is elmondja majd nemsokára megszülető gyermeküknek:

    A varázslatok távolról kezdődnek, lassan hömpölyögve körülölelnek, táncot lejtenek, felemelnek magukkal, aztán szempillantás alatt visszadobnak és eltűnnek mintha meg sem történtek volna. Mindannyian átéltünk már hasonlókat, és vagy igazak voltak, vagy nem, mélyen beleivódtak emlékeinkbe és soha nem felejtettük el azokat. Ott voltunk és átéltük, vagy csak szerettünk volna ott lenni?
A magányos férfi, aki a tajtékos vizet, és a távolban felbukkanó, ócska hajók elmosódó körvonalait fürkészte...

 

vissza a főoldalraajánlom ezt a cikket

Eddig 7 hozzászólás érkezett.
Új írásához regisztrálj, vagy lépj be a jobb oldalon.

1. Pyrrhusz   (#27300)

2013. május 30. 12:26

Ave néked is! Emlékezeted kiváló, akár az elefánté! Írásom olyan, mint az atyai pofon, melengeti a szívet.:-) Fekete mamba? Valahol biztosan megvan még... Pyrr

Válasz Nem Tom hozzászólására (#27294).

 

2. Nem Tom   (#27294)

2013. május 30. 06:18

Szassz Pyr! No, végre itt is megjelensz. Az írásod oly sötét, hogy már-már pozitív. :))) Csak hiányzik a fekete mamba. Tamás

 

3. L.I.Zet   (#27288)

2013. május 28. 22:41

Az itteni első nevem Liz volt Jane Austen egyik főhősnőjének a tiszteletére. De elfelejtettem a belépési jelszavamat és az évekkel ezelőtti magamat is. ugyanúgy, mint a többi álnevemet. Már csak nyomokban emlékeztetek önnön magamra, ahogy a nicknevem is. Mostanában angolul írok inkább a múzsám anyanyelve előtt tisztelegve. De olvasgatni és nosztalgiázni vissza-visszatérek erre az oldalra.

Válasz Pyrrhusz hozzászólására (#27257).

 

4. Pyrrhusz   (#27258)

2013. május 26. 20:13

Kösz. Amit írtál a hozzászólásodban, nos az lehetne ezen írás "borítójának" hátoldalán, mint ajánló.:-)

Válasz Zseva hozzászólására (#27244).

 

5. Pyrrhusz   (#27257)

2013. május 26. 20:11

Kösz szépen. És vajh régen milyen néven voltál itt? A kérdés költői is lehet, hiszen az ember az eddigi irodalmi életművének olvasójával ne kekeckedjék.:-)

Válasz L.I.Zet hozzászólására (#27253).

 

6. L.I.Zet   (#27253)

2013. május 26. 14:38

Kedves Pyrrhus! Számomra ez volt idáig a legjobb írásod. Érdemes volt visszajönnöm az oldalra hosszú idő után. Örülök, h te is visszatértél!

 

7. Zseva   (#27244)

2013. május 26. 11:42

Szép! Nagyon szép, amit írtál!... Talán többen vagyunk, akik a tajtékos vizet és a távolban felbukkanó, ócska hajókat fürkésszük és elindulunk... magunk mögött hagyva azt az elhajított közönséges, szürke kavicsot, ami ki tudja... egyszer talán visszahoz, majd, amikor úgy érezzük, hogy annál szebb, jobb nincs is talán, bár kerestük...